Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Jövő év végén már vakcinát gyártanak Debrecenben

A Nemzeti Oltóanyaggyár alapkövét szeptember 5-én tették le a Vezér utcai ipari parkban.

A létesítmény létrehozásáról már 2017-ben döntött a kormány; a feladatot a Debreceni Egyetem kapta meg. A cél akkor még a Magyarországon használatos valamennyi kötelező és ajánlott védőoltás előállítása volt. A koronavírus berobbanását követően azonban Kásler Miklós miniszter és Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora együttműködést írt alá a nemzeti oltóanyaggyár létrehozására. A feladat bővült: az egyetem Nemzeti Népegészségügyi Központtal való együttműködésének célja a koronavírus elleni vakcina kifejlesztése.

Az alapkőletételi ünnepségen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta, hogy a gyár csaknem 20 millió adag, különböző típusú vakcina előállítására lesz alkalmas; a koronavírus mutációi ellen készült oltást is itt fogják gyártani. 

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora kijelentette, Debrecen történetének egyik legjelentősebb beruházása előtt állunk, ami az ország sorsára is kihat.

Papp László polgármester a városban megvalósult nemzetgazdasági jelentőségű beruházások

fontosságáról szólt.  Hozzátette, a Nemzeti Oltóanyaggyár nem pusztán egy debreceni munkahelyteremtő beruházás, hanem egy olyan fejlesztés, amely képes az egészségügyi ellátás biztonságának megerősítésével garantálni – emberéletek megóvásán keresztül – az ország működőképességének fenntartását. 

Az eseményen a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatot Pajna Zoltán elnök képviselte. 

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: