Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Könyvbemutató, költségvetés, hungarikum pályázat

Ülésezett a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése február 18-án.

A napirendek előtt könyvbemutatót láthattak a képviselők. A megyei önkormányzat felkutatott és összegyűjtött megyei legendákból készíttetett könyvet „A hajdú hagyományok nyomában” elnevezésű projekt (TOP) keretében. A cél történelmi múltunk, hagyományaink ápolása, a helyi közösségek erősítése, a kollektív emlékezet megőrzése. A HAJDÚ-BIHAR MEGYE LEGENDÁRIUMA című kiadványt a szerző, Szendiné dr. Orvos Erzsébet, a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának vezetője mutatta be. Elmondta, hogy a kötetben található igaz és félig igaz történetek, anekdoták segítségével a Hajdúság, a Nyírség, a Sárrét és a Hortobágy néprajzával ismerkedhet meg az olvasó.

 

A testület ezután elfogadta egyebek mellett a megyei önkormányzat 2022. évi költségvetését is, melynek bevételi és kiadási főösszege 1 milliárd 568 millió forint. A központi támogatás változatlanul 311 millió forint, amely az összköltségvetés 20 %-a. A büdzsé jelentős részét, 75 %-át pályázati tevékenység teszi ki, mely mintegy 1,2 milliárd forintot jelent. Ez 26 db pályázat megvalósítását tartalmazza, melyből 8 db nemzetközi pályázat közvetlen brüsszeli forrásból, 14 db pályázat uniós forrásból (TOP, EFOP), 4 db pályázat pedig hazai forrásból valósul meg. Valamennyi pályázat a megye lakosságát szolgálja. 

Már Norbert, a Közgazdasági Osztály vezetője ismertette a költségvetést

A DelFin – „Pénzügyi ökoszisztéma fejlesztése a társadalmi vállalkozások vidéki térségekben történő erősítéséért” című nemzetközi projekt március végi zárásához kapcsolódóan a hivatal Nemzetközi csoportjának munkatársa bemutatta az elmúlt három év tapasztalatait, szakértők javaslatait figyelembe véve elkészült DelFin Megyei Cselekvési Tervet, mely várhatóan a következő két évben valósul meg. 


Karácsonyi Judit nemzetközi referens

A képviselők elfogadták a közgyűlés elnökének és alelnökeinek 2021. évi tevékenységéről, valamint a hivatal tavaly végzett munkájáról szóló beszámolót is.

Továbbá jóváhagyták az Agrárminisztérium HUNG-2022 kódjelű, a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására irányuló felhívására történő pályázat benyújtását is, „Megyénk kincsei” címmel. 


hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: