Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Két helyen is átvágták a nemzeti színű szalagot Balmazújvárosban

Elkészült a Kézműves Közösségi Ház, valamint a Veres Péter Emlékpark kiszolgáló épülete.

Mindkét épület része volt a megyei önkormányzat vezette nyolc település alkotta konzorcium „Magyar Szürkék Útja – kulturális tematikus útvonal Hajdú-Bihar megyében” c. projektjének. A kézműves ház jellemzően falusi, tornácos stílusban valósult meg, és helyet biztosít a bőr- és szaruműves, nemezkészítő, gyékény- és vesszőfonó kézműves mesterségeknek. Az emlékpark kiszolgáló épületét pedig a rendezvényeken fellépő előadóknak, közreműködő személyzetnek alakították ki, öltözővel és vizesblokkokkal. 

 

A szeptember 17-i ünnepségen Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke röviden ismertette a további hét helyszínen megvalósult elemeit a hamarosan záruló a projektnek, melyről bővebb információ az alábbi link alatt található:  https://hbmo.hu/CPage.aspx?key=678

A parkban ezen a napon tartották a méltán közkedvelt „Népi játékok és Népi ételek fesztiválját”, melyen a megyei önkormányzat nevében a megyei összetartozást jelképező Bocskai-szablyát is átnyújtotta Pajna Zoltán településnek. 

Pajna Zoltán sem távozott üres kézzel: Hegedűs Pétertől a projekthez kapcsolódóan készült emlékplakettet kapott.


 

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: