Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Elismeréseket adtak át Hajdúhadházon

A városnapi díjakat ünnepi ülés keretében nyújtották át december 12-én.

Az ünnepség Bocskai István fejedelem lovas szobránál kezdődött, ahol Farkas Sándor alezredes, a Bocskai István Lövészdandár parancsnoka mondott köszöntőt. Beszédében a hajdúk elévülhetetlen érdemeit hangsúlyozta, melyeket 1604 és 1606 között szereztek a Bocskai által vezetett szabadságharc alatt. Mint mondta, éppen ezért adományozott 1605. december 12-én Korponán kiváltságlevelet a hajdúknak Bocskai. A jelenlévők ezután megkoszorúzták a fejedelem lovas szobrát, majd az ünnepség a Városháza Dísztermében, ünnepi testületi üléssel folytatódott. Csáfordi Dénes polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke és Tasó László országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet. Pajna Zoltán kiemelte, 9254 hajdú telepedhetett le vidékünkön, esélyt kapva arra, hogy békében otthont teremtsenek, családot alapítsanak és városokat építsenek. Hozzátette, egy település az alkotó emberektől fejlődik, lelkét a tenni akaró személyek adják. Az ünnepség végén átadták a város kitüntető díjait.

Farkas Sándor
Pajna Zoltán

Fruzsikás együttes
Csáfordi Dénes
Pajna Zoltán
Tasó László
Tasó László; Hagymásy György háziorvos; Csáfordi Dénes

Csáfordi Dénes; Dáné Csaba testnevelő tanár; Pajna Zoltán

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: