Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Közösségi házakat adtak át a hajdúdorogi szegregált területeken

A létesítmények a mélyszegénységben élő roma közösség igényeit szolgálják.

A Balogh Sándor úti 40 négyzetméteres létesítmény egyebek mellett tisztálkodási, mosási lehetőséget is biztosít az itt élőknek, a Petőfi Sándor utcán pedig a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat koordinálásával, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében jött létre közösségi tér, 112 millió forint támogatással. Itt kondapark és játszótér is található.

Az ünnepségen Pajna Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke is jelen volt, aki hangsúlyozta, Hajdú-Bihar megye a program keretében 4 és fél milliárd forint támogatást kapott az ilyen típusú fejlesztésekre az elmúlt időszakban, ami a többi megyéhez képest kiemelkedő. Horváth Zoltán polgármester köszöntőjében azt emelte ki, hogy ebben az önkormányzati ciklusban összesen majdnem kétmilliárd forint érkezett a településre. Sztojka Attila kormánybiztos is részt vett az eseményen, aki szerint nagy szükség volt ezekre a közösségi terekre és kiemelte, hogy egy erős nemzet csak akkor tud fennmaradni, ha úgy tekint a helyi közösségekre, mint összetartóerőre. Dr. Tiba István országgyűlési képviselő pedig beszédében úgy fogalmazott, a helyes út az, amikor a rosszabb, méltatlan körülmények között élő embereket megpróbáljuk behozni olyan helyre, ahol élhető színvonal biztosított a számukra. 

Az épületeket Kocsis Fülöp érsek-metropolita áldotta meg.

Horváth Zoltán

Sztojka Attila

dr. Tiba István

Pajna Zoltán


hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: