Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Megerősített együttműködés Hargita megyével

A 2009-ben megkötött megállapodást 2023. január 12-én újították meg a Vármegyeházán.

Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata és a romániai Hargita Megye Tanácsa 

  • értékelve és elismerve a két szervezet között 2009. november 20-án a helyi közigazgatás, területrendezés, környezetvédelem, gazdaság, kereskedelem, oktatás, kultúra, sport területén létrejött együttműködési megállapodásból fakadó közös munkálkodás eredményeit;
  • elismerve együttműködési lehetőségeik kölcsönös érdekek és tisztelet mentén történő továbbfejlesztésének szándékát;
  • elismerve az interregionális együttműködés gyakorlati jelentőségét és fontosságát; 
  • megerősítve a két szervezet között kialakult bizalmat, valamint az általuk képviselt régiók lakosságának barátságát és összetartozását;

úgy döntöttek, hogy megerősítik együttműködésüket. A dokumentumot a két szervezet elnöke írta alá.

A találkozót a Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósuló, „Nemzetköziesedés – Hajdú-Bihar és Hargita megye önkormányzatai együttműködési területeinek bővítése” című projekt keretében szervezték. Az eseményen részt vettek Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatának és Hargita Megye Tanácsának vezetői, továbbá hajdú-bihari és hargita megyei polgármesterek is eljöttek a találkozóra.

Pajna Zoltán elnök – Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata
Borboly Csaba elnök, Hargita Megye Tanácsa
Az együttműködést megerősítéseként az összetartozást jelképező Bocskai-szablyát is megkapta Hargita megye.
Hajdú-Bihar vármegye is kapott ajándékot.
További fotók a Galériában láthatók.
hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények post_categories: Hírek
Megosztás: