Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Mesés programon vehettek részt a biharnagybajomi ünneplők

A Magyar Kultúra Hete Hajdú-Bihar Vármegyében c. program a sárréti meséket összegyűjtő, biharnagybajomi születésű Szűcs Sándor munkásságát is előtérbe helyezte.

A vármegye önkormányzata szervezében megvalósuló rendezvénysorozat nyolcadik állomása volt Biharnagybajom január 26-án. A helyi művelődési központban, ahogy az előző helyszínek mindegyikén, levetítették a vármegye önkormányzata és az Országos Széchényi Könyvtár együttműködésében készített kisfilmet a Himnuszról; Kölcsey Ferenc 200 évvel ezelőtt jegyezte le végleges változatát a műnek. Szitó Sándor polgármester, Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő és Bulcsu László alelnök köszöntője után „Mesélő vármegye” címmel kezdődött el az ünnepi műsor. Ennek keretében egyebek mellett megismerhették az érdeklődők Szűcs Sándor néprajzkutató életét, bemutatkozott a Bodorka NépmesePont, a Hajdú-Bihar Vármegye Legendáriumából is láthatott, hallhatott egy-egy történetet a közönség Szendiné dr. Orvos Erzsébet, a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltárának igazgatója tolmácsolásában.

Bulcsu László Biharnagybajom településvezetőjének is átnyújtotta a Himnusz kéziratának díszmásolatát
További fotók a Galériában találhatók.
hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények post_categories: Hírek
Megosztás: