Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Állami kitüntetésben részesült a vármegye önkormányzatának jegyzője

Dr. Dobi Csaba március 15-ike alkalmából Magyar Arany Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetést vehetett át Dr. Pintér Sándor belügyminisztertől és Dr. Dukai Miklóstól, a Belügyminisztérium államtitkárától a közigazgatásban kimagasló színvonalon végzett, példamutató és felelősségteljes szakmai tevékenysége elismeréseként.

Dr. Dobi Csaba 2003-ban szerzett jogász szakképesítést a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ezt követően egy ügyvédi irodában kezdte pályafutását. 2006 márciusában Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Jogi Osztályán helyezkedett el, 2015 áprilisától pedig Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatának jegyzőjeként tevékenykedik. Emellett 2020. év elején a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Jegyzői Kollégiumának vezetőjévé is választották.

Komplex, rendszerszintű gondolkodásmód, hatékonyság- és eredményorientált szemlélet, elkötelezett, precíz munkavégzésre való törekvés jellemzi, mely kompetenciák elsajátítására munkatársait is bátorítja, ösztönzi.

Dr. Dobi Csabának Dr. Pintér Sándor nyújtotta át az elismerést

A kitüntetéshez szívből gratulálunk!

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények post_categories: Hírek
Megosztás: