Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Folytatja kulturális programsorozatát a vármegye önkormányzata

A március 15-i ünnepről is egyhéten át tartó rendezvénysorozattal emlékezik meg a szervezet.

Ezzel kapcsolatban március 8-án tartott sajtótájékoztatót Pajna Zoltán elnök és Bulcsu László alelnök.  Elmondták, hogy Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata idén nagy sikerrel rendezte meg a „Magyar Kultúra Hete Hajdú-Bihar Vármegyében” c. rendezvénysorozatát. Ennek mintájára kíván megemlékezni a vármegye önkormányzata a március 15-i nemzeti ünnepről is, így a 175 évvel ezelőtti eseményekkel kapcsolatban vármegyeszerte szervez programokat.

  • Március 15-ike, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója és a Himnusz megírásának 200. évfordulója alkalmából rendhagyó irodalomórák lesznek 5-8. osztályos tanulók számára, „Több mint vers: Himnusz-Szózat-Nemzeti dal, avagy nemzeti identitásunk meghatározó művei”, valamint „Petőfi Sándor élete a források tükrében – 200 évvel ezelőtt született Petőfi Sándor” címmel. Az előadásokat az Országos Széchényi Könyvtár kutató kurátorai tartják az intézményben őrzött eredeti kéziratok köré építkező, úgynevezett VERSHAZA című kiállítás anyagait felhasználva, továbbá Petőiről olyan, önmagukban is érdekes dokumentumokat mutatnak be, melyek messze túlmutatnak a „szabadságharc költője” szerepkörön.
  • Ünnepi műsorok is lesznek, melyeket a Zene A Fiatalokért Egyesület művészei, énekesei, táncosai adnak majd elő.
  • Továbbá ismét megrendezi a vármegye önkormányzata a „Kultúr Pilvax” elnevezésű verses estet, ahol a közönség kérésének megfelelően neves költők műveinek megzenésített alakját adják majd elő a művészek.

Az ünnepi hét programja:

Március 13. (hétfő)

10.00 óra, Hajdúsámson – II.Rákóczi Ferenc Ált. Isk.: „Petőfi Sándor élete a források tükrében – 200 évvel ezelőtt született Petőfi Sándor” c. előadás

Előadó: Lipthay Endre (OSZK)

13.00 óra, Vámospércs – Művelődási Ház: „Petőfi Sándor élete a források tükrében – 200 évvel ezelőtt született Petőfi Sándor” c. előadás

Előadó: Lipthay Endre (OSZK)

17.00 óra, Nyíradony – Móricz Zs. Műv. Ház: „A költő visszatér” c. ünnepi műsor

Előadók: a Zene A Fiatalokért Egyesület művészei

 

Március 14. (kedd)

10.00 óra, Polgár – Polgári Vásárhelyi Pál Ált. Isk.: „Több mint vers: Himnusz-Szózat-Nemzeti dal, avagy nemzeti identitásunk meghatározó művei” c. előadás

Előadó: Sudár Annamária (OSZK)

13.00 óra, Hajdúnánás – Bocskai Filmszínház és Ifj. Ház: „Több mint vers: Himnusz-Szózat-Nemzeti dal, avagy nemzeti identitásunk meghatározó művei” c. előadás

Előadó: Sudár Annamária (OSZK)

 

Március 15. (szerda)

15.00 óra, Hajdúböszörmény – Ady tér és Sillye Gábor Műv. Kp.: „Petőfi csillaga fénylik” c. műsor

Előadók: a helyi általános iskola tanulói

 

Március 16. (csütörtök)

10.00 óra, Biharkeresztes – Városi Műv. Ház és Könyvtár: „Több mint vers: Himnusz-Szózat-Nemzeti dal, avagy nemzeti identitásunk meghatározó művei” c. előadás

Előadó: Sudár Annamária (OSZK)

13.00 óra, Nagyrábé – Polgármesteri Hivatal: „Több mint vers: Himnusz-Szózat-Nemzeti dal, avagy nemzeti identitásunk meghatározó művei” c. előadás

Előadó: Sudár Annamária (OSZK)

17.00 óra, Berettyóújfalu – Nadányi Zoltán Műv. Kp.: „Kultúr Pilvax Berettyóújfalu” c. verses ünnepi műsor

Előadók: a Zene A Fiatalokért Egyesület művészei

 

Március 17. (péntek)

10.00 óra, Nagyhegyes – Művelődési Ház: „Petőfi Sándor élete a források tükrében – 200 évvel ezelőtt született Petőfi Sándor” c. előadás

Előadó: Lipthay Endre (OSZK)

13.00 óra, Tiszacsege – Tiszacsegei Fekete István Ált. Isk.: „Petőfi Sándor élete a források tükrében – 200 évvel ezelőtt született Petőfi Sándor” c. előadás

Előadó: Lipthay Endre (OSZK)

17.00 óra, Püspökladány – Karacs Ferenc Gimnázium Technikum és Szakképző Isk.: „Kultúr Pilvax Püspökladány” c. verses ünnepi műsor

Előadók: a Zene A Fiatalokért Egyesület művészei

 

A rendezvénysorozat Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata „A hajdú hagyományok nyomában” elnevezésű projektje keretében valósul meg.

Pajna Zoltán elnök és Bulcsu László alelnök
hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények post_categories: Hírek
Megosztás: