Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Közművelődési konferenciát tartottak Hajdúsámsonban

A szakmai napot a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Vármegyei Igazgatósága szervezte.

A március 7-i eseményen népművészeti egyesületek, közművelődési szakemberek, közösségi színterek munkatársai, valamint szakkörvezetők vettek részt. A rendezvényre a vármegye önkormányzata is meghívást kapott; a szervezet identitást erősítő programjainak eddigi eredményeit és idei terveit Pajna Zoltán elnök mutatta be a jelenlévőknek. Elmondta, hogy „A hajdú hagyományok nyomában” elnevezésű program keretében több esemény is megvalósult. Például:

  • a hajdú-bihari lakcímkártyával rendelkezők ingyen vehettek részt az Agóra Tudományos Élményközpont programjain és erre még mindig van lehetőség,
  • településekre kihelyezett ingyenes színházi programok valósultak/valósulnak meg,
  • a Youtube-on található Hajdú-Bihar Vármegyei Videótárba több mint 50 kisfilmet is készített a szervezet,
  • elkészíttette a vármegye önkormányzata a Bocskai-szablya hiteles másolatát és a Hajdú-Bihar Vármegye Puzzle-t is, melyeket a közreműködő szervezetek, valamint a vármegyei települések kaptak/kapnak meg identitáserősítés céljából,
  • interaktív vándorkiállítás valósult meg, mely lenyűgöző fotók által mutatja be a hortobágyi pásztoréletet és a csillagoségbolt-parkokat,
  • készültek egyházi kiadványok, valamint elkészült a Hajdú-Bihar Megye Legendáriuma c. könyv,
  • 13 helyszínen valósultak meg színes programelemekkel tarkított egész napos rendezvények, a programsorozat idén is folytatódik.

„A hajdú hagyományok nyomában” program idei terveivel kapcsolatban említette egyebek mellett az épületfestést, a vármegyei identitást erősítő táborokat, interaktív előadásokat, szórakoztató esteket, hortobágyi kiadvány létrehozását, ügyességi sportvetélkedőket, népmesei programokat, valamint fotópályázatot is.

Pajna Zoltán elmondta, hogy a vármegye önkormányzatának van egy másik projektje is  „Együtt, közösségben Hajdú-Biharban” címmel, ennek keretében is számos program valósul meg 2023-ban (pl.alkotótáborok, vándorkiállítás, rajzpályázat, kiadványkészítés és emlékérmék készítése).

A konferencián mások mellett Kolozsvári István, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, Bihari Népművészeti Egyesület elnöke is tartott előadást; a 2020-ban indított, interaktív online „aSzakkör” program tanulságait és feladatait mutatta be. Hubert Erzsébet, a Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület elnöke a szervezet mentor programját ismertette, Angyal László, a NMI vármegyei igazgatója az igazgatóság közösségépítő stratégiájáról tartott előadást, majd Dobosné Hajdu Anikó, szakkörvezető is elmondta gondolatait.

Pajna Zoltán
Kolozsvári István
Hubert Erzsébet
hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények post_categories: Hírek
Megosztás: