Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Hirdetmény

A bírósági ülnökök 2023. évi választásáról.

A köztársasági elnök KEH/1323-2/2023. számú határozata alapján Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének a törvényszék, valamint a közigazgatási és munkaügyi bíróság ülnökeit

2023. március 7. és április 30. napja között kell megválasztania.

Ennek érdekében ülnököt lehet jelölni a Debreceni Törvényszékre, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra.

Jelölt lehet az általános feltétel szerint minden 30. évét betöltött, de a 70. életévét el nem ért magyar állampolgár, aki nem áll a cselekvőképességet érintő gondnokság vagy támogatott döntéshozatal hatálya alatt, továbbá büntetlen előéletű és nem áll közügyektől eltiltás hatálya alatt sem.

A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (továbbiakban: Be.) 680. § (5) bekezdésében rögzített különös feltétel szerint fiatalkorú elleni büntetőeljárásban résztvevő ülnök kizárólag pedagógus vagy pszichológus vagy a család-, gyermek- és ifjúságvédelmi szolgáltatás, gyámügyi igazgatás keretében az ellátottak gyógyítását, ápolását, foglalkoztatását, fejlesztését, ellátását, nevelését, gondozását vagy szociális segítését, a gyermek sorsának rendezését közvetlenül szolgáló, egyetemi vagy főiskolai végzettséghez kötött munkakörben dolgozó vagy korábban dolgozó személy lehet.

A fiatalkorúak büntetőügyeiben eljáró bíróság

  1. a) pedagógus ülnökeit a bíróság illetékességi területén működő alapfokú és középfokú nevelési-oktatási intézmények tantestületei,
  2. b) nem pedagógus ülnökeit az egyesületek – kivéve a pártokat -, a foglalkozásuk szerinti érdek-képviseleti szervek, valamint őket a Be. 680. § (5) bekezdés c) pontja szerinti munkakörben foglalkoztató, vagy korábban foglalkoztató szervezetek jelölik.

közigazgatási és munkaügyi bíróság ülnökeit elsősorban a munkavállalók és munkaadók érdek-képviseleti szervei jelölik. A jelöltállítás joga megilleti továbbá a bíróság illetékességi területén lakóhellyel rendelkező nagykorú, magyar állampolgárokat, a bíróság illetékességi területén működő helyi önkormányzatokat és egyesületeket, kivéve a pártokat.

A jelöléshez, valamint a jelölt elfogadó nyilatkozatához szükséges nyomtatvány a Hajdú-Bihar Vármegyei Önkormányzati Hivatalban (Debrecen, Piac u. 54. fsz.15. szoba) és a www.bmo.hu honlapon a Választás/Választási hírek menüpontban érhető el. A jelöléshez csatolni kell a jelölést elfogadó nyilatkozatot, amelynek tartalmaznia kell a jelölt arra irányuló nyilatkozatát, hogy volt-e büntetve, nem áll cselekvőképességet érintő gondnokság vagy támogatott döntéshozatal és közügyektől eltiltás hatálya alatt.

A jelölt a jelölés elfogadásáról írásban nyilatkozik, majd haladéktalanul az ülnökké történő megválasztásra jogosult közgyűlés részére hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal igazolja büntetlen előéletét és azt, hogy nem áll közügyektől eltiltás hatálya alatt.

A jelölést a Hajdú-Bihar Vármegyei Önkormányzati Hivatalban

(Debrecen, Piac u. 54. fsz.15. szoba) lehet bejelenteni

 április 19. 16:00 óráig.

További részletek: https://hbmo.hu/portal/2019/03/felhivas-ulnokvalasztasra/

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények post_categories: Hírek
Megosztás: