Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Megvan a „Megyénk kincsei” vetélkedő egyik győztese

A vármegye önkormányzata által meghirdetett három fordulós verseny középiskolai döntője április 20-án volt a Vármegyeháza Árpád termében.

Az általános iskolások és középiskolások számára meghirdetett vetélkedő az Agrárminisztérium hungarikum pályázata keretében valósult meg a nemzeti értékek és hungarikumok népszerűsítése és megismertetése céljából. Az elő- és középdöntő az online térben zajlott, ahol a résztvevő diákoknak

  • a Települési- és Vármegyei Értéktárban szereplő értékekről,
  • a Magyar Értéktárban lévő kiemelkedő nemzeti értékekről,
  • a Hungarikumok Gyűjteményében lévő hungarikumokról

megszerzett tárgyi tudásukról kellett számot adniuk, a legkülönfélébb feladatokon keresztül.

A középdöntőből 10 négyfős általános iskolai és 10 négyfős középiskolai csapat juthatott tovább a döntőbe.

Április 20-án a középiskolai korcsoportban mérkőztek meg egymással a diákok és a végeredmény alapján a „Magyar Árgus” nevű nádudvari csapat nyerte a vármegyei értékeket felfedező, valamint számos színes programot tartalmazó buszos kirándulást, továbbá ők képviselhetik vármegyénket az országos döntőben Balatongyörökön, június 1-jén és 2-án.

A 2. helyezett „RÁLA” elnevezésű debreceni csapat egy 200 ezer forint értékű szolgáltatási csomagot nyert, melyet a Debrecen-Bánkon található, négycsillagos Erdőpuszta Club Hotel és Élményparkban használhat fel, a 3. helyezett „Bocskai katonái” nevű hajdúböszörményi csapat tagjai pedig egyenként egy egész napos belépőjegyet kaptak két felnőtt és két gyermek részére a debreceni Aquaticum Mediterrán Élményfürdőbe.

A helyezést el nem ért diákokat sem engedtük haza üres kézzel, ők egy egyalkalmas, egy főre szóló belépőt kaptak az élményfürdőbe.

Mindezeken felül minden résztvevő kapott még egy egy alkalomra szóló ingyenes látogatási lehetőséget a debreceni Agóra Tudományos Élményközpontba, valamint egy-egy példányt a vármegye gondozásában megjelent Hajdú-Bihar Megye Legendáriuma c. kiadványból is.

Minden résztvevőnek szívből gratulálunk!

A zsűri: Dr. Tar Károlyné, a Kézműves Alapítvány kurátora; Szendiné dr. Orvos Erzsébet, a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltárának igazgatója; Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés elnöke; Mészárosné Németh Adrienn Nóra, az Agrárminisztérium Hungarikum Főosztályának munkatársa; Dr. Csiszár Imre, a Hajdú-Bihar Vármegyei Értéktár bizottsági tagja.

A győztes csapat: “Magyar Árgus”
hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények post_categories: Hírek
Megosztás: