Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Az elmúlt héten nyolc településre szervezett ingyenes programot a vármegye önkormányzata

Minden korosztályt érintett a kínálat.

Folytattuk iskolásoknak szóló természetvédelmi előadás-sorozatunkat. Bojton az „Ősz-Lombhullás, költöző madarak, jeles napok”, Gáborjánban és Szentpéterszegen a „Vizeink, vizes élőhelyeink”, Szerepen és Nyírmártonfalván pedig „Az erdők vadfajai-A természetvédelem és a vadgazdálkodás kapcsolata” című foglalkozáson vehettek részt a diákok Varga Edit természetpedagógus közreműködésével. Az interaktív bemutatók célja minden témakörben egyebek mellett az ismeretátadás, szemléletformálás, vármegyénk természeti értékeikre történő figyelemfelhívás, valamint a képességfejlesztés.

Bedőn idősek napi ünnepség keretében a Tordai Zoltán Quintet zenés műsorát láthatták a nyugdíjasok, akiket Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata a szervezet gondozásában megjelent egyházi könyvekkel is megajándékozott. Az esemény elején Pajna Zoltán elnök köszöntötte a résztvevőket, aki elhozta a településnek a Hajdú-Bihar vármegye puzzle-t is, a vármegyei egység szimbólumaként.

„Összehoz a kultúra” címmel a balmazújvárosiakat vártuk közösségi eseményre a helyi rendezvénycsarnokba, ahol St. Martint , valamint Tordai Zoltán zenekarát láthatták az érdeklődők.

St. Martin Csökmőre is ellátogatott a vármegye önkormányzata jóvoltából.  A „Kultúr-Estnek” a református templom adott otthont.

 

A programok Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata szervezésében, „ A hajdú hagyományok nyomában” projekt keretében valósultak meg.

Szentpéterszeg

 

Bedő

 

Balmazújvárosban Pajna Zoltán elnök a helyi civil szervezeteknek átnyújtotta a vármegye önkormányzata által megjelentett “Hajdú-Bihar vármegye képekben”, valamint “Pásztortüzek a Hortobágyon” c. könyveket, munkájuk elismeréseként.

 

Balmazújváros – St. Martin

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények post_categories: Hírek
Megosztás: