Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Felújított utakat adtak át Nagyhegyesen

A beruházások a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, valamint a Magyar Falu Program keretében valósultak meg.

A fejlesztések átadó ünnepségét november 23-án tartották a helyi polgármesteri hivatalban, ahol elhangzott, hogy az Európai Unió TOP Plusz kiírása keretében 50 millió forintot nyert a település belterületi úthálózat-fejlesztésre, melyből a főutcaként funkcionáló Kossuth utca, valamint a hozzá közvetlenül kapcsolódó Dózsa György és Táncsics Mihály utcák felújítása történt meg a vármegye önkormányzata fejlesztési ügynökségének koordinálásával.

Megújult a Nagyhegyes ipari útját a település belterületével összekapcsoló Béke utca 115 méteres szakasza is, melyre a Magyar Falu Programban nyert, több mint 4 millió forintból volt lehetőség.

Mindemellett egy futókör is létesült, melyet szintén ezen a napon adtak át. Az öntött gumiburkolattal ellátott pálya a központban található Kiserdei szabadidőpark részeként jött létre a TOP Plusz-ból nyert 70 millió forint támogatásnak köszönhetően, melyből egy okos kandelábert is elhelyeztek a futókör játszótér melletti szakaszánál.

Bajusz Istvánné polgármester

 

Bodó Sándor országgyűlési képviselő

 

Pajna Zoltán, Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatának elnöke

 

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények post_categories: Hírek
Megosztás: