Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Olaszországban szereztek új tapasztalatokat a WEEEWaste projekt partnerei

Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata is részt vesz a 2023 májusában indult programban, melynek fókuszában, az elektromos és elektronikai berendezésekből származó hulladékok kezelésének európai szintű összehangolt megközelítésének szükségessége áll.

A WEEEWaste projekt második nemzetközi szakmai találkozóját 2023. október 17-18. között, az olaszországi Campobasso önkormányzatának szervezésében rendezték. Az eseményen Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatának delegáltja mellett külső szakértőként az AKSD Kft., illetve a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Környezetmérnöki Tanszéke képviseltette magát.

A helyi szakértői csoport tagjainak (Molise Egyetem, Molise-i Kereskedelmi Kamara, Campobassoi Környezetvédelmi Őrök, „Tegyünk Zölden” Egyesület, Molise Régió, SEA Ambiente Rt. Legambiente Molise, Sviluppo Italia Molise) bemutatkozását követően számos kezdeményezést, jó gyakorlatot is bemutattak, többek között az ERION rendszert és a RENEW projektet.

A rendezvény második napján nyílt lehetőség a kisméretű elektromos és elektronikus berendezések hulladékainak szentelt gyűjtőpont megtekintésére. Az ECO PUNTO elnevezésű innovatív ökopont célja egy hatékony, egyszerű és praktikus lakossági szolgáltatás létrehozása volt, mely egyelőre tesztjelleggel működik.

A résztvevők ezt követően Campobasso települési hulladéklerakójába látogattak, ahol betekintést nyertek a települési és az elektronikai hulladékok szelektív gyűjtésének/készletezésének folyamatába.

A tapasztalatcserét követően a projekt megvalósítását érintő rövid megbeszélés zajlott. A következő tanulmányút házigazdája 2024 első felében a lipcsei partner lesz.

További részletek:

https://hbmo.hu/portal/weeewaste-a-projektrol/

https://hbmo.hu/portal/2023/11/olaszorszagban-szereztek-uj-tapasztalatokat-a-weeewaste-projekt-partnerei/

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények post_categories: Hírek
Megosztás: