Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Az energetikai kihívások hatékony kezeléséről tartottak fórumot Berettyóújfaluban

A hajdú-bihari polgármestereknek az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. szakemberei adtak tájékoztatást.

A február 1-jei rendezvény vendége volt Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára is, aki elmondta egyebek mellett, hogy az ország 40 százaléka fogyaszt földgázt, ennek 15-20 százalékát be lehet szerezni itthon, a többi importból érkezik. Hozzátette, hogy az éves fogyasztás kétharmadát el tudja tárolni az ország, tavaly 98 százalékos szintig lettek feltöltve a tározók, ezért idénre a gázellátási kockázat már nem áll fenn. Az államtitkár a villamosenergia-felhasználási igény 40-50 százalékos növekedést várja, amihez szükség van erőművekre és megfelelő hálózatra, ami a fogyasztókhoz eljuttatja az áramot. Mint mondta, az intézkedések között nagy hangsúlyt kap a tárolótechnikák, akkumulátorok fejlesztése, valamint a szivattyús-tározós vízerőmű is egy alkalmas alternatíva lehet az energia tárolására. Hangsúlyozta továbbá, hogy különböző energiatakarékossági programok, támogatások vannak, pl. a vállalkozásoknak elektromos autó vásárlásához, a lakosoknak pedig napelemhez. 

Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatát Pajna Zoltán elnök képviselte a rendezvényen.

Steiner Attila (fotó: haon.hu – Molnár Péter)

Pajna Zoltán

 

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények post_categories: Hírek
Megosztás: