Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Jubilált a sárrétudvari kórus

Fennállásának 150. évfordulója alkalmából kórusfesztivált rendeztek.

Április 13-án, a helyi református templomban tartották az eseményt, melynek elején Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, majd Bodó Sándor országgyűlési képviselő, egyben mint a település szülötte is köszöntötte a megjelenteket. Pajna Zoltán, Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatának elnöke is mondott köszöntőt, melyben méltatta a születésnapos Sárrétudvari Zagyva László Vegyes Kart, majd emléklapot és a vármegye önkormányzata által megjelentetett kiadványokból álló könyvcsomagot is átnyújtott a kórusnak. Ezután Kiss Tibor polgármester, egyben mint a kórus tagja mondta el ünnepi gondolatait. Hangsúlyozta, hogy ez a közösség immár másfél évszázada megszakítás nélkül látja el a település szolgálatát és képviseletét. Mint mondta, 1874-ben Kántor Elek néptanító vezetésével fiatal, templomba járó férfiakból alakult meg az énekkar, mely közben több névváltoztatáson is átesett.
A kórusfesztiválon fellépett a Zagyva László Vegyes Kar, a Debreceni Református Kollégium Kántusa, az ÁFÉSZ Énekkari Egyesület, a Szentmihályi Vegyes Dalkör és az id. Csenki Imre Vegyes Kar.
(Fotók: Lévai Péter)

Fekete Károly

Bodó Sándor

Pajna Zoltán

Kiss Tibor

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények post_categories: Hírek
Megosztás: