“FolkFit” Mini Kaland Hosszúpályiban
2026. június 8-án Hosszúpályiban az óvodásoké volt a főszerep, akik nagy izgalommal és kíváncsisággal vetették bele magukat a Kaland programjaiba.
A résztvevő gyermekeket négy változatos állomás várta, ahol játékos feladatokon keresztül próbálhatták ki ügyességüket, gyorsaságukat és kreativitásukat. A délelőtt során a mozgás és a jókedv kéz a kézben járt. A kihívások úgy ösztönözték a gyerekeket az aktív részvételre, hogy közben a népi hagyományok világába is betekintést nyerhettek. A feladatok nemcsak szórakoztatóak voltak, hanem hozzájárultak a mozgásfejlődéshez, a ritmusérzék alakításához és a közösségi élmények gazdagításához is. A kaland végén egy rövid táncház tette teljessé az élményt, ahol a gyermekek örömmel mutatták be a foglalkozás során elsajátított motívumokat. A közös tánc méltó lezárása volt ennek a tartalmas, élményekben gazdag napnak. Köszönjük a sok mosolyt, lelkes részvételt és a felejthetetlen pillanatokat!
A programot Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata konzorciumi partnereként a Sárréti Oktatási- és Kulturális Közösség valósította meg.
A projekt az Európai Unió támogatásával, a magyar állam társfinanszírozásával valósult meg.


