Táncba szőtt mesék és vidám hangulat Sápon
2026. június 1-jén szuper hangulatban telt a „Mozdulj ki, ne kockulj! – Táncba Szőtt Mesék” elnevezésű rendezvény Sápon, a Bojtor Imre Művelődési Házban.
A hétfő délelőtti programon a fiatalok teljesen átadhatták magukat a mozgás örömének: a tánc forgatagában pörögve, játékos formában ismerkedhettek meg a néptánc szépségével és magával ragadó lendületével. A ritmusok mellett a mesék világa is megelevenedett, hiszen az „A szegény ember állatai” című népmesét élőszavas mesemondással és a gyerekek körében óriási sikert arató, különleges óriás nemezbábokkal hoztuk el a közönségnek.
Köszönjük a diákoknak és a résztvevőknek a fantasztikus energiákat és a felejthetetlen közös délelőttöt!
A programot Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata konzorciumi partnereként a Sárréti Oktatási- és Kulturális Közösség valósította meg.
A projekt az Európai Unió támogatásával, a magyar állam társfinanszírozásával valósult meg.




