Szalacson is bemutatkoztak a térség hagyományai
Ez volt a nap második helyszíne.
2026. augusztus 29-én a Hagyományőrző Napok programsorozata Szalacson folytatódott, immár a határ túloldalán. A program zenés gyermekkoncerttel indult, majd hagyományőrző közösségek és néptáncegyüttesek mutatkoztak be.
A rendezvényen a „Bihar ízei” program keretében a térség gasztronómiai hagyományait is megismerhették az érdeklődők. A családokat kézműves játszóház, népi játékok és ugrálóvár várta, az esti programban pedig Gájer Bálint és Szabó Ádám lépett fel.
A szalacsi Hagyományőrző Nap egyben jól példázta a programsorozat határon átnyúló jellegét: a magyarországi és romániai helyszínek közös kulturális értékek, hagyományok és közösségi programok mentén kapcsolódnak egymáshoz.
A rendezvényt Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata szervezésében, a Romanian-Hungarian Cross-Border Cultural Living Lab – ROHU00618 projekt keretében, az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg.




