Derecskén tovább él a disznótoros hagyomány
A rendezvényen több százan részt vettek.
A rendezvényen több százan részt vettek.
Február 1-jén akciófilmet láthatnak az érdeklődők.
Negyedik alkalommal is eredményesen zárult a vármegyei önkormányzat és a DSZC közös szervezésében megvalósult képzés.
A tanácskozást a “járási és térségi együttműködések a hatékony tervezésért” téma köré szervezték.
Lezárult a vármegye önkormányzata “Értékes Vármegyénk” vetélkedőjének elődöntője.
Január 30-án vígjátékot láthatnak az érdeklődők.
TOP Plusz fejlesztésekről tárgyalt a testület.
Két új csarnok épült a területen.
A magyar kultúra napját a művelődési házban tartották.
A magyar kultúra napja alkalmából a református templomban gyűltek össze a helyiek.
2025 első filmvetítése Komádiban lesz.
Január 21-én gálaest keretében tartottak ünnepséget.
A budapesti találkozót Pajna Zoltán, Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatának elnöke, ezúttal mint a MÖOSZ elnöke kezdeményezte.
A KKVBARÁT Önkormányzatok című szakmai eseménysorozat a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumban vette kezdetét.
A projektben Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata partnerként vállal szerepet.
Mindez nagymértékű előrelépést jelent a román-magyar határmenti régió megújuló-energia felhasználásában.
2024-ben is csatlakoztunk a Magyar Református Szeretetszolgálat adománygyűjtő akciójához.