Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Hírek

A Megyei Területrendezési Terv várhatóan 2019-re készül el

Területrendezési szakmai konferenciát tartottak a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat szervezésében. A Megyeháza Árpád termében Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke köszöntötte a vendégeket, majd a szakmai előadások után interaktív módon vitatták meg megyénk lehetőségeit a témában – figyelembe véve helyi sajátosságokat, valamint azokat a meglévő adottságokat, amelyek erősségei vagy éppen gyengeségei Hajdú-Biharnak. A konferencián bemutatták a megyei terv tervi hierarchiában elfoglalt helyét, illetve a megyei terv módosításának hatását a települések életére. 

Gonda-Magyar Andrea megyei főépítész mellett Gyarmati Edit Amália, a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság, Területrendezési Osztály területrendezési referense, illetve Ongjerth Richárd területrendező tervező, a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont Nkft képviseletében tartott előadást.

A konferenciára Hajdú-Bihar megyei 82 településének, illetve a megyei önkormányzat vezetői, jegyzői, aljegyzői, településrendező szakemberek, főépítészek voltak meghívva – mint tudható, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat egyik fő feladata éppen a területrendezés koordinálása a térségben. Aktuálisan pedig a Megyei Területrendezési Terv módosításának elkészítése, területrendező tervező bevonásával.

Előzményként fontos megemlíteni, hogy a 2017-es évben Magyarország egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervei felülvizsgálaton estek át – a Miniszterelnökség egyik jelentős feladata volt ez. A módosítások jóváhagyása 2018-ban esedékes.

A 2018. június 13-i szakmai konferencia célja pedig a területrendezési tervek jelenlegi szerepének és a várható változásoknak a bemutatása volt. 

KONKRÉTUMOK

A Megyei Területrendezési Terv módosítása során a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat célja az országos infrastrukturális elemek (közutak, kerékpárutak, vasútvonalak), az országos övezetek területi pontosítása mellett a térségi és megyei jelentőségű értékek területei támogatása, sajátos megyei övezetek létrehozása.

A tervezés során feladat, hogy a megyei, valamint a megyei települések fejlesztési elképzeléseinek területi leképezése megtörténjen – a megfelelő szabályozási keretek között -, támogatva a települések fejlesztési szándékait. A megyei önkormányzat részéről elhangzott, hogy fontos a települések és megyei önkormányzat közti folytonos kapcsolattartás és információcsere, amely fontos alapot biztosít egy naprakész, komplex terv elkészítéséhe

A megyei önkormányzat által vizionált sajátos megyei övezeti elképzelések, ezen belül is kiemelt fontossággal bír a gazdasági-innovációs területek támogatása, turisztikailag frekventált területek kiemelése, támogatása, valamint a világörökségi helyszínek (pl.: Hortobágyon a Puszta) és a turisztikai elképzelések összhangjának megteremtése.

A konferenciasorozat több helyszínen folytatódik, melynek célja a tervpontosítás, a megye erősségeinek és gyengeségeinek felmérése, megismerése a helyi érdekeltek által.

További képek IDE KATTINTVA.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

A határon átnyúló, együttműködésen alapuló fejlesztések erősítése a cél továbbra is

A Hajdú-Bihar megye, illetve a régió gazdasági fejlődésének elősegítése céljából 2008-ban létrehozott INNOVA Nonprofit Kft. a leszakadó régiók támogatása témában tartott workshopot Debrecenben, a Centrum Hotelben, amelyet Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke nyitott meg. Köszöntőjében kitért a magyarországi régiók első világháború utáni szétdarabolódására, amely később olyan kommunikációs hátrányokkal járt, ami gazdaságilag is hátrányosan érintett több térséget. Napjainkban pozitív példaként hozta fel Bulcsu László a Hídtól hídig elnevezésű, a határon túli Érmellék gasztronómiai beruházású projektjét, és hasonlók létrehozását szorgalmazta a szétszabdalt területek ismét szorosabb együttműködése érdekében.

Vámosi Gábor, az Innova KFT. ügyvezetője arról beszélt, hogy 2020-ig nagy összegeket fektettek és fektetnek be kutatásfejlesztésbe, ám már a következő EU-s ciklusra készülnek fel. Ennek kapcsán kiemelt fontosságúnak nevezte, hogy Magyarország rendelkezik megfelelő tervezési stratégiával, enélkül nem is hívhatná le a pályázati pénzeket az uniótól.

A jelenlegi projekt (JRC RIS3 “Spport to Lagging Regions”) célja, hogy konkrét támogatást nyújtson Romániában, valamint hét alacsony jövedelmű és kevésbé fejlett régióban az EU-n belül (ilyen az Észak-Alföld régió is, Debrecen központtal) intelligens szakosodási stratégiák megvalósításához. A határon átnyúló együttműködésre épülő projekt szakmai vitával egybekötött workshopja során több külföldi szakember is felszólalt a témában. Ezek elsősorban az együttműködési lehetőségek fejlesztéséről, a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiáról (Entrepreneurial Discovery Process) általában, valamint a támogatás prioritásairól szóltak. Illetve finanszírozási kérdések és a regionális kompetenciák feltérképezések is szóba kerültek az eseményen.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

A francia áruház parkolójában is a gyerekek napja zajlott

Az Auchan debreceni áruháza a hétvégén családi napot tartott, mintegy 1500 vendég részvételével amelynek reggeltől délutánig zajló eseményei az áruház parkolójában várták a gyerekeket és szüleiket, meg bárkit, aki érdeklődött az érdekes programok iránt.

Miközben Debrecen másik szegletében a rendvédelmi családi nap zajlott, az Auchan sem nélkülözte a debreceni Katasztrófavédelemi Kirendeltség és a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak látványos bemutatóit.

A délelőtt folyamán Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke köszöntötte a családi napra érkezőket.

Játékos feladatok, népszerű zenekarok, Tom Taylor műsorvezető konferálása mellett, illetve számtalan program szórakoztatta a gyerkőcöket. Bohócság, arcfestés, kézműves foglalkozás, óriás jenga, ugrálóvár, akadálypályák, és ismét zene a köbön.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Kell egy kis áramszünet; időnként mindenkinek

A IV. MRK Rendvédelmi Családi Nap 2018. június 9-én reggeltől délutánig tartott a Debreceni Sportcentrum Oláh Gábor utcai sportkomplexumának teljes területén. A megnyitó során Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke a magyar rendvédelemben dolgozó elhivatott szakembereket köszöntötte, akik ezúttal családjukkal nem másokat szolgáltak, hiszen ez a nap őértük volt.  Dobson Tibor tű. dandártábornok, a Magyar Rendvédelmi Kar elnöke is üdvözölte a kikapcsolódásra hangolódott kicsiket és nagyokat.

A számos program közül néhány más helyszínen várta az érdeklődőket. Így a nagyerdei futóverseny a temetőtől indult, a Kék Lámpa Horgászolimpia pedig a Hajdúszovát külterületéhez tartozó Füzes Horgásztónál riogatta a halakat. A fő csapásirány azonban Debrecenben volt, az Oláh Gábor utcában. Itt a rendőrség, a katasztrófavédelem, a honvédelem, illetve a NAV sportos, a gyerekeknek emellett rajzolós, “mindent kipróbálós”, közösségépítő eseményeken keresztül hozta még közelebb egymáshoz ezt az amúgy is nagy családot.

Ezúttal nem jelzett bajt a sziréna hangja – sőt, azt jelentette, hogy gyerkőcök nyomkodják a gombokat a különféle szolgálati gépjárművekben. Emellett lehetett mászni, csúszni, függeszkedni, szaladni, pingálni, olvasni, kitölteni, érdekes feladatokat megoldani egy több állomásos kaland során. Láthattunk rendőrségi bemutatót, ahol a rossz fiúk menekülő kocsiját kapcsolta le a bevetési csoport. Harcművészeti bemutató, fejünk felett repkedő drónok, lovak, kutyák és persze a korábbról már ismert füsttel (egyébként vízgőzzel) töltött alagút is a látványosságok közé tartozott, ahol a tűzoltók munkakörülményeibe csöppenhetett bele az aki végigtapogatózta magát a gyakorlatilag teljesen sötét járaton. A focitorna szintén sokakat mozgatott meg, míg a sportcsarnok épületében véradásra várták az önzetleneket.

Fotó: Koppányi Szabolcs KÉPGALÉRIA IDE kattintva (a honlap képei rákattintva nagyíthatók)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Elismerés a tanulmányi versenyeken legügyesebb diákoknak

Az Oktatási Hivatal által a 2017/18-as tanévben szervezett tanulmányi versenyek Hajdú-Bihar megyei fordulóin helyezést elért tanulók díjátadó ünnepségét rendezték 2018. június 6-án. A Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium csarnokában Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke méltatta a diákokat és felkészítőiket kiemelkedő teljesítményük okán, illetve megnyitotta a rendezvényt.

Őri Józsefné Dalmi Anikó, az Oktatási Hivatal Debreceni Pedagógiai Központ főosztályvezetője köszöntője után a díjak átadása következett kategóriánként, valamint egyéni és csoportos előadások színesítették az ünnepséget – tehetséges gyerekek közreműködésével.

A mintegy 100 díjazott között művészeti és egyéb tantárgyak versenyein kimagasló eredményt elért tanulók voltak.

Fotó: Koppányi Szabolcs (KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el) – a honlap képei kattintásra nagyíthatók

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Nem ünnep, tragédia

A 2018. június 4-i debreceni megemlékezésen Dr. Papp László, a város polgármestere beszédében többször kiemelte, hogy bár évről évre felelevenítjük 1920. június 4-ét, és a trianoni békediktátum aláírásának évfordulóját, nem ünnep ez számunkra, hanem traumaként megélt jeles napról van szó. Az összetartozást erősítendő Magyarország sokat tett azért az évek folyamán, hogy az I. világháború után újrarajzolt országhatárok különböző oldalain élő magyarok egységét megőrizze, erősítse. Hiszen egy nemzet vagyunk, még ha más országok állampolgárai is sok esetben.

A Bem téri Magyar Fájdalom Szobra megkoszorúzása előtt a díszbeszéd témái között a szobor hányattatott sorsa, sokáig méltatlan mellőzése, majd Debrecenben történő 2000-es ismételt elhelyezése is szerepelt. A női torzó Magyarországot jelképezi, amely siratja tőle elrabolt gyermekeit. A szemléletes alkotás körül tartott megemlékezésen a Szeredás Népzenei Együttes szívbemarkoló muzsikája volt akit könnyekre fakasztott, majd a Debreceni Hajdú Táncegyüttes tagjai ropták  a füvön, a tiszteletüket tevő megemlékezők előtt.

A katonai tiszteletadás mellett a civil és egyéb társadalmi szervezetek elhelyezték koszorúikat a szobor talapzatánál, köztük Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is.

Fotó (kattintásra nagyíthatók): Koppányi Szabolcs KÉPGALÉRIA IDE kattintva.























hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

A gyerekvédelem került előtérbe a Megyeházán

Az óvodai, iskolai szociális segítő tevékenység bevezetésével kapcsolatos tájékoztató napot tartott május 31-én a debreceni Megyeháza Árpád termében az Oktatási Hivatal Debreceni Pedagógiai Oktatási Központja, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) – amelyet egy törvény és hozzá kapcsolódó rendelet módosítása tesz aktuálissá. A jogalkalmazás megkönnyítése volt a célja az előadásnak, amelyet Sikóné Bartos Edina (EMMI Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya) tartott a meghívottaknak.

A házigazda szerepében Pajna Zoltán, a Hadú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke köszöntötte a vendségeket. Elmondta, hogy a gyermekek érdekképviselete mindinkább előtérbe kerül, mellyel egyre több projekt is foglalkozik már most a 2014-2020-as uniós időszakban is.



hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Nem szégyen szakmunkásnak lenni

A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés hosszú ülésnapon van túl. A május 25-i napirendi pontokról egyöntetűen szavazott a testület, ám több részletes beszámoló hangzott el a döntések megszületése előtt. Ilyen volt a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2017-es munkájáról szóló tájékoztató, amelyet Kovács Ferenc tű. dandártábornok, a megyei szervezet igazgatója tartott. Ennek során többek között szó esett a jelentős gépjármű fejlesztésekről, illetve a katasztrófavédelem tűzoltástól eltérő tevékenységeiről is, amelyek jelentős része a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. A dandártábornok például kijelentette, hogy a hírhedtté vált West-Balkán szórakozóhelyen történt 2011-es tragikus baleset óta – egyebek mellett a megelőző tevékenységeknek és a szórakozóhelyek tűzvédelmi szabályainak szigorítása miatt is –  hasonló nem fordult elő. Emellett Kovács Ferenc beszélt arról is, hogy nemcsak tűzvédelmi, de iparbiztonsági szempontok is szerepet játszanak munkájuk végzése, a hatékonyság növelése közben.

Fülep Zoltán tű. ezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Tűzoltósági Főosztályának vezetője elmondta, egyre több esetben (a korábbi maximum 60 ezer után 2017-ben már 70 ezer felett) kell kivonulnia a katasztrófavédelemnek, ami megnövekedett terheket ró az állományra. Éppen ezért egyre fontosabb az önkéntesség bevonása a munkájukba – Magyarországon számos önkéntes tűzoltó szervezet működik, hatékonyan. Ugyanakkor a Hajdú-Bihar megyei szervezet a központilag kitűzött céloknak teljes mértékben megfelelt az előző esztendőben is. Fülep Zoltán végül arra kérte a megyei településeket, hogy továbbra is segítsék munkájukat.

Fotó, szöveg: Koppányi Szabolcs (KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.)

A fotók kattintásra nagyíthatók.

A másik fő téma a szakképzés aktuális Hajdú-Bihar megyei jellemzőiről szóló előterjesztés során került a testület elé. Két részletes előadás hangzott el. A Berettyóújfalui Szakképzési Centrum (BSZC) főigazgatója, Pelyhéné Bartha Irén és Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC) főigazgatója is az utóbbi években ismét teret nyerő, ám mind megítélésében, mind elismertségében még nem a kellő helyén lévő tradicionális, ugyanakkor modern tudást adó szakképzés mellett lobbizott.

A BSZC esetében a mottó szerint (“szakképzés a gazdaság szolgálatában”) is egyértelművé tették, hogy használható, a gazdaságba integrálható tudást adó szakképzésre van szükség, valamint a szakképzés népszerűsítésére a fiatalok között is. A múzeumok éjszakája mintájára a szakmák éjszakája elnevezésű programsorozat például idén immár harmadik alkalommal fogadta tavasszal az érdeklődőket 15 helyszínen. A 185 programon pedig mintegy 2300 regisztrált résztvevő volt jelen.

Tirpák Zsolt arra tért ki többek között beszámolójában, hogy még mindig nincs elég szakmunkás Magyarországon. Ez pedig nemcsak szakmai, de érzelmi probléma is, hiszen sok esetben tapasztalják, hogy szégyen szakmunkásnak lenni – ezen a téves megítélésen pedig változtatni kell, hogy vonzó legyen a fiatalok számára. Erre helyezve a hangsúlyt egyfajta sikerkultúrát kívánnak létrehozni a szakképzés kapcsán. Ennek például a sok tanulmányi verseny is, amelyeken bebizonyosodhat, hogy egy szakmunkás nem feltétlenül műveletlen ember – tette hozzá a DSZC főigazgatója.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, az utóbbi 3 év nagyon intenzív volt az említett szemléletformálás és a szakképzés népszerűsítése terén.

A jó gyakorlatok kiemelt megyei példái kapcsán Hajdúsámson városa is bemutatta a közgyűlésnek milyen módon hasznosítják településükön a közfoglalkoztatási programban tevékenykedőket, s adnak új lehetőségeket számukra. Antal Szabolcs polgármester prezentációja során a számos ilyen módon megvalósított beruházás mellett kiemelte: komolyan gondolják, hogy egyre több ember bevonásával valósítják meg programjuk egyes elemeit. Hajdúsámsonban a termékek kezdeti előállításától kezdve a feldolgozásig több tevékenység is helyben történik, sőt, a legtöbb egymásra épül.

A megyei közgyűlés szavazott arról is, hogy a Hajdú-Bihar Megyei önkormányzat ismét pályázik az „a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására” tárgyú felhívásra, amelyet a Földművelésügyi Minisztérium írt ki. Amennyiben sikeres lesz a pályázat, megint sor kerülhet a korábbi sikeres iskolás diákok, valamint pedagógusok, szakemberek nagy számát elérő, őket bevonó tudást bővítő, szemléletformáló rendezvényekre is (a megyei önkormányzat szervezésében).

A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2017-es beszámolóját és 2018-as üléstervét ugyancsak elfogadta a testület. 

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Megkezdte működését a Hajdú-Bihar Megyei Felzárkózási Fórum

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat egyik jelentős 2018-ban elindított projektje a megyei hátrányos helyzetű emberek felzárkózását célozza meg. Ennek keretén belül – a projekt 36 hónapos időtartama alatt – évente két-két alkalommal tartanak úgynevezett Megyei Felzárkózási Fórumot. Ezek során a hátrányos helyzetű célcsoportokkal kapcsolatban felmerülő problémák teljes körét feltárják, és egy olyan dokumentum-együttest hoznak létre (Szolgáltatási Út Térkép), amely a helyi szinten hiányzó szolgáltatásokat, valamint az ezekhez kötődő megoldási javaslatokat tartalmazza majd.

A Hajdú-Bihar Megyei Felzárkózási Fórum 2018. május 16-án tartotta alakuló ülését, az EFOP-1.6.3-17-2017-00018 kódszámú, „Megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan Hajdú-Bihar megyében” című pályázat keretében.

A Fórum 30-35 fős tagságának összetételét a pályázati felhívás határozta meg, ebben az együttműködésben többek között helyi önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, civil szervezetek, egyházak, közszolgáltató, gazdasági társaságok, illetve szakigazgatási szervezek képviselői vesznek részt.

A Fórum résztvevőit Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta a megyei szintű felzárkózás folyamatának szükségességét.

Két előadáson keresztül tájékoztatták a meghívott fórumtagokat a szakmai megvalósítás gyakorlatáról, valamint a Fórum további üléseinek szakmai tematikájáról.

KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA.

Ozsváth Laura a pályázat projektmenedzsere arról beszélt, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, mint a pályázat megvalósítója a projekt befejezését követően a fenntartási időszakban további 3 évig, évente hívja össze a Fórumot majd. A projekt során két dokumentum készül el, a már említett Szolgáltatási Út Térkép, amelyben egy olyan középtávú megyei felzárkózási stratégia kialakítása a cél, ami a megyei rendelkezésre álló humán- és infrastrukturális rendszer hatékonyabbá és célzottabbá tételét szolgálja.

Gyakorlatilag erre épül a Megyei Esélyteremtő Paktum, amely a Szolgáltatási Út Térképen alapuló együttműködések gyűjteménye lesz. Ennek során a helyi szereplőknél rendelkezésre álló eszközök, szolgáltatások, intézmények stb. felhasználásával megoldásokat nyújtanak a települési szinten jelentkező hiányok ellátására.

A felzárkózási folyamat további támogatásaként közösségi együttműködést erősítő tematikus napok megszervezése történik évente 4 alkalommal – összesen 12 eseményt terveznek. Ezek a rendezvények úgy épülnek fel, hogy támogassák, elősegítsék a munkacsoportok és a Megyei Felzárkózási Fórumok által meghatározott beavatkozási irányokra vonatkozó javaslattételt.

A rendezvény további részében Fazekas Csaba a projekt felzárkózási munkatársa ismertette a Megyei Felzárkózási Fórum üléseinek szakmai tematikáját, amely a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia beavatkozási területei szerint épülnek fel, a hátrányos helyzetű célcsoportokra fókuszálva.

A Fórum 4 munkacsoportot hoz létre, civil szervezetek, gazdasági szereplők, egyházi intézmények bevonásával, amely 3 éven keresztül 2 havonta a hátrányos helyzetű célcsoportokhoz kapcsolódó tematikus üléseket tart. Célja, a szolgáltatási hiányok kiküszöbölését segítő együttműködési lehetőségek feltérképezése és megoldási javaslatok megfogalmazása a Fórum részére.

A napirendek között szerepelt a Fórum ügyrendjének bemutatása. A Fórumban való együttműködést egy megállapodásban rögzítik.



hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Idén is átadtuk a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat sportösztöndíjait

Ünnepélyes keretek között, méltató szavaktól kísérve, állófogadáson adták át azokat az okleveleket, amelyek tanúsítják, hogy a 2017/18-as tanévben mely kiválóságok nyerték el a megyei önkormányzat sportösztöndíját. A Megyeháza Bocskai termében 7 fiatalt köszöntöttünk, akik magas szintű sporttevékenységük mellett egyetemi tanulmányaik során is kiválóan megállják a helyüket.

A köszöntők során Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke, a sportösztöndíjat odaítélő munkacsoport  elnöke és a Debreceni Egyetemet képviselő Dr. Jávor András professzor, aki a munkacsoport tagja szintén, külön köszöntötték az elismerésben részesülőket. Bernáth László, a megyei önkormányzat Jogi, Ügyrendi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának elnöke, a sportösztöndíjat elbíráló munkacsoport tagja ugyancsak jó szívvel gratulált a sportolóknak.

A közgyűlés a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Sportösztöndíjának összegét a 2017/2018-as tanévre 150.000 Ft/fő összegben állapította meg. A 16 évvel ezelőtti megyei közgyűlésen, 2001-ben döntött úgy a testület, hogy sportösztöndíjat alapít, ezzel is támogatva mindazokat, akik felsőoktatási intézményben tanulnak és kiemelkedő eredményeket értek el mind a sportban, mind a tanulmányi eredményeikben. Az eltelt 17 évben több mint száz sportolót tudtak támogatásban részesíteni. 2018-ban további 7 fővel növekszik ez a szám. A teljes keretösszeg 1,5 millió forint, amelyet maximum 10 ember között lehet az adott tanévben szétosztani.

1.    Gonda Daniella Csilla (anglisztika szak, Debreceni Egyetem, tollaslabdázó – Hajdú-Gabona DTC, edzője: Mátyus Tibor)
2.    Kiss Dávid (általános orvos szak, Debreceni Egyetem, röplabdázó – DEAC, edzője: Fodor Antal)
3.    Kincses Dániel (általános orvos szak, Debreceni Egyetem, labdarúgó – DEAC edzője: Sáfár László)
4.    Mihály Kata (doktori képzés, Kerpely Kálmán Doktori Iskola, vívó – Debreceni Vívóklub, edzője: Serra Bendegúz)
5.    Pártos Zsófia (nemzetközi gazdálkodás szak, Debreceni Egyetem, vívó – Debreceni Vívóklub, edzője: Serra Bendegúz)
6.    Remete László (matematika Phd, Debreceni Egyetem, röplabdázó – DEAC, edzője: Fodor Antal)
7.    Szikszai Marcell (sportszervező, Debreceni Egyetem, röplabdázó – DEAC, edzője: Fodor Antal)

A lenti átadó képeken a fenti sorrendben láthatók a sportolók, közülük Gonda-Daniella Csilla oklevelét távollétében édesanyja, a kiváló, még mindig aktív, örökös magyar bajnok tollaslabdázó, Fórián Csilla vette át.

Fotók: Koppányi Szabolcs (KÉPGALÉRIA IDE kattintva), a honlap képei kattintásra nagyíthatók.















hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

A 73 éve véget érő európai traumára emlékeztek

A II. világháború európai hadszínterein 73 éve fejeződtek be a harcok, amely alkalomból több helyszínen – katonai tiszteletadás mellett – koszorúzással egybekötött megemlékezéseket tartottak 2018. május 9-én, Debrecenben.

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatához csatlakozott több társadalmi és civil szervezet, egyes megyei települések önkormányzatának képviselői, az orosz és a román konzulátus vezetői, a Magyarországon élő orosz lakosok képviselői, illetve a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat részéről Pajna Zoltán elnök és Bulcsu László alelnök.

A Medgyessy-sétányon a világháborús emlékműnél Dr. Papp László, Debrecen polgármestere mondott ünnepi beszédet, amelyben tiszteletét fejezte ki azoknak a harcosoknak, akik áldozatvállalása során végül sikerült befejezni az egész kontinens számára óriási traumát okozó háborút. Egyben megköszönte azoknak a népeknek a segítségét, akik a magyar hadszíntereken is segítették elődeinket honvédő háborújuk során.

A debreceni Köztemetőben az orosz hősi halottak emlékművénél szintén főhajtással és koszorúkkal tisztelegtek a megjelentek, majd a Bocskai téren a román hősi halottak emlékművénél is megemlékeztek az egykori bajtársakról.

KÉPGALÉRIA (Koppányi Szabolcstól) IDE kattintva érhető el.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Tar Károly köszöntése

A 85 éves Tar Károlyt saját verseivel, valamint Pető Áron gordonkaművész játékával köszöntötték a Debreceni Művelődési Központban, ahol a Holló László-díjas költő “Égbe szálló remény” című verseskötetét is bemutatták. A rendezvényt a Nyugdíjas Óvónők Klubja szervezte – akiket a művész külön megemlített, mint kedvenc olvasóit. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat emlékplakettel ajándékozta meg Tar Károlyt.

Tar Károly azzal kezdte, hogy “a vers hallgatók nélkül halott szöveg” – utalva arra hogy nem saját magának írja a költő a verseit, hanem sokaknak; egyúttal megköszönte, hogy ilyen sokan eljöttek a születésnapját, illetve munkásságát megtisztelve. A gazdag pályafutást maga mögött tudó, de még nagyon is aktív költő reményét fejezte ki, hogy mindez annak a szeretetnek a visszaáramlása felé, amelyet művein keresztül mindig is igyekezett az olvasókba plántálni.

A köszöntőket Hamza Gáborné, a nyugdíjas klub vezetője kezdte, aki kitért arra is, hogy Tar Károly mintegy 2500 költemény írója, aki verseiben gyakran a szépségről és a gyötrelmes mindennapjainkról szól, művei elgondolkoztatóak.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke régi barátjaként és tisztelőjeként üdvözölte az ünnepeltet, felidézve, hogy megannyi kötetét olvasva milyen maradandó élményekkel gazdagodott ez alatt. Elmondta, hogy mind Debrecen vagy akár a Hortobágy, illetve szűkebben vett hazánk megnyílik előttünk Tar Károly versein keresztül, szárnyalásra bírva képzeletünket. Egyúttal arról a boldogságról is szót ejtett Pajna Zoltán, amely láthatóan körbeveszi a költőt – s amelyet voltaképp a saját lénye alakított ki a környezetében. 

A verseket – amelyek között egy-két József Attila költemény is megbújt – maga a költő, illetve a klub tagjai adták elő.

Fotó, szöveg: Koppányi Szabolcs (KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Katonai tiszteletadás mellett kardoskodtak a főtéren

A Magyar Kard Napját ötödik alkalommal tartották – kötődve ahhoz az évfordulóhoz is, hogy a magyar honvédség 170 éves idén. A május 3-i programok során Debrecenben is több helyszínen ünnepi megemlékezéseket, harcászati bemutatókat tartottak, a régi és az új korok fegyvereit felvonultató kiállítást tekinthették meg az érdeklődők, illetve katonai toborzás is zajlott a Kossuth téren, ahol a mai magyar hadsereg több járművét is kipróbálhatták – elsősorban a gyerekek. A délelőtti program részeként a Kratochvil Károly Honvéd Középiskolában Borsody László őrnagy, egykori sikeres, magyar és nemzetközi bajnokok sorát kinevelő vívómester emléktábláját koszorúzták meg: ehhez kapcsolódva később a Kossuth téren a Debreceni Magyar Szablyavívó Iskola bemutatója során alapmozdulatokat, gyakorlatokat láthatott a nagyérdemű. Az ünnepi programsorozaton tiszteletét tette Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is.

A díszbeszédek során az MH 5. Bocskai István Lövészdandár képviseletében Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok kiemelte, hogy a magyar kard, és a tradicionális szablyavívás tisztelete napjainkra ismét az azt megérdemlő szintre jutott. Mádai Norbert, a Magyar Szablyavívó Iskola alapítója pedig többek között emlékeket idézett fel a magyar vívótörténelem igen sikeres múltjából. Kovács Pál olimpiai bajnokról például megtudtuk, hogy egykor a debreceni Aranybika szállodában rendezett vívóversenyen szeretett bele imádott sportjába.

Dr. Papp László, Debrecen polgármestere a tiszteletadás kapcsán a városi fejlesztésekre is kitért, amelyek része, hogy a debreceni Honvédtemető és Mauzóleum felújítása hamarosan befejeződik, és ismét látogatható lesz. Emellett a polgármester tervei szerint nemsokára egy a magyar honvédelemmel foglalkozó múzeumot is átadnak Debrecenben, ahol – Papp László hangsúlyozta – a városvezetés és a honvédség kapcsolata kiemelkedő.

A nap folyamán a főtéri katonai parádé, a díszszázad felvonulása után a Debreceni Művelődési Központban a témához kapcsolódó kiállítást nyitottak meg.

Főtéri képek: Koppányi Szabolcs (KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA)

























hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Közösségi terek megújítása Berettyóújfaluban

A Hajdú-Bihar megyei város legnagyobb projektjeként mutatták be a „Berettyóújfalu, az egészséges zöldváros” című beruházást 2018. április 24-én, amelyen Berettyóújfalu polgármestere, Muraközi István és a projekttel foglalkozó szakemberek mellett többek között ott volt Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke is. A tervek szerint az elkövetkező egy év során számos parkot, utcát, épületet újítanak fel, alakítanak át, amelyek mind kötődnek ahhoz az elképzeléshez, hogy a közösségi és kulturális terek fejlesztése révén a helyi közösségi élet a helyi értékek megerősítése által fejlődhet.

A projektet az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból valósítja meg Berettyóújfalu Város Önkormányzata – ez Berettyóújfalu életében a 3. városrehabilitációs fejlesztés. kiemelt területe a városközpont zöldövezetének rekonstrukciója, tanösvények, futópálya, szabadtéri kondi park, kutyafuttató, játszóterek és sétány kialakításával.

A projekt – amely a Széchenyi 2020 program keretében, 700 millió forintos támogatással valósul meg – 2018 májusa végén kezdődik és 2019 augusztus végén fejeződik be.

Részletes információt, a tervezett helyszínek listáját, illetve az építészeti tervekről készült képeket IDE KATTINTVA lehet megtalálni a fejlesztéssel kapcsolatban.

Fotók: Berettyó Televízió és Berettyó Rádió



hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Kitüntetett figyelmet kaptak

A Rendőrség Napja alkalmából nemcsak a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság díjazta munkatársait a debreceni Megyeháza Árpád termében, de a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat is, amelynek elnöke, Pajna Zoltán Dr. Uzonyi Attila r. ezredesnek, a Debreceni Rendőrkapitányság vezetőjének adott át emlékérmet, illetve köszöntötte a vendégeket.

A megyei településvezetők, illetve Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere a megyeszékhely nevében is átadták ajándékaikat elismerésük jeléül. A szolgálatot teljesítő rendőrökön kívül polgári személyek is kaptak kitüntető díjakat, vagy volt akit például előléptetése okán köszöntöttek az ünnepség során. Ők is mindannyian a közrendvédelem területén dolgoznak, illetve azt segítik mindennapi tevékenységükkel.

Fotó: Koppányi Szabolcs (KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA érhető el.)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

A közbiztonság és a klímavédelem volt a megyei közgyűlés középpontjában

A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés áprilisi ülésén a megye közbiztonságáról szóló beszámoló megyei főkapitány, Dr. Gyurosovics József r. dandártábornok az előző évekhez hasonlóan szinte minden statisztikai kategóriában javuló tendenciát tudott a képviselők elé tárni. Egyedül – ez is szokásos sajnos – a halállal végződő közúti balesetek terén nincs előrelépés. Ám itt, mint a főkapitány elmondta, a rendőrség keze erősen kötött. Nagyrészben a gépjárművel, kerékpáron vagy gyalogosan közlekedők magatartásán, illetve a használt járművek műszaki állapotán – nem ritkán pedig akár a szerencsén (egy durrdefekt esetében például) – múlik leginkább, kialakul-e egyáltalán egy baleset, illetve ha megtörténik, miként végződik.

Gyurosovics József szintén számadatokra támaszkodva elmondta, hogy Hajdú-Bihar megye közbiztonsága nemcsak saját magához képest javul évről évre (2012 óta véve, amikor ő hivatalba lépett), hanem több tekintetben is Magyarország legjobb mutatóit produkáló megyéje, tehát más megyékkel összevetve is kiemelkedő. 

Így például az 1000 lakosra jutó rendőri eljárásokban regisztrált bűncselekmények számát tekintve 2017-ben egyedül a jóval kisebb méretű Komárom-Esztergom megye előzte meg Hajdú-Bihart. A regisztrált bűncselekmények felderítési, valamint a nyomozás-eredményességi mutatóiban pedig egyaránt Hajdú-Bihar megye az éllovas 66,6%-kal és 76,3%-kal.

Szó esett a közúti balesetek kapcsán arról is, hogy a három leggyakoribb ok a következők: az elsőbbség meg nem adása az első (a közúti balesetek majdnem 30%-a ebből adódik), a második helyen a gyorshajtás (pontosabban a sebesség nem megfelelő megválasztása: 28%), a harmadik helyen pedig a kanyarodási szabályok megszegése (20%) áll. Ezek teszik ki tehát a közúti balesetek több mint háromnegyedét.

KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.

Dr. Halmosi Zsolt, országos rendőrfőkapitány-helyettes Hajdú-Bihar megyei országos megítéléséről beszélt többek között, ami a kiemelten teljesítő megyék közé sorolja szűkebb értelemben vett pátriánkat.

A beszámolók során elhangzott az is, hogy világviszonylatban Magyarország a 15. legbiztonságosabb országnak számít manapság. 

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke örömét fejezte ki, hogy a mindennapok munkavégzése során a biztonságérzete a megyénkben élőknek magas, s nem kell félelemben élve dolgozni, alkotni.

A közgyűlés tagjai megtudták azt is, hogy a közeljövőben országos szinten, így Hajdú-Bihar megyében is hatalmas összegeket fognak a rendőrség infrastrukturális fejlesztésére fordítani – 2017-ben már egy jelentős gépjármű-park fejlesztés történt megyénkben. Ez nemcsak az állomány épületeinek felújítását, modernebb munkakörnyezetének megteremtését jelenti, de a szükséges elektronika, a fegyverzet, a használt eszközök fejlesztését is.

A megyei képviselők többsége hozzászólt a beszámolóhoz, illetve kérdéseket tettek fel a rendőrség megyei és országos vezetőinek. Volt, aki a már említett fejlesztéseket firtatta, illetve elismerését fejezte ki az elvégzett munkájuk kapcsán, más viszont – Mikepércsről Tímár Zoltán polgármester – a dicséret hangjai mellett azt a kellemes gondjukat is megemlítette, hogy évről évre azért nem kapnak támogatást a térfigyelő kamerarendszer kialakítására, mert a legbiztonságosabb települések közé vannak sorolva, így más települések eléjük kerülnek a sorban – a beavatkozás szükségességét tekintve.

A közgyűlés elfogadta a rendőrségi beszámolót. Akárcsak a „Hajdú-Bihar Megyei Klímastratégia kidolgozása és Éghajlatváltozási Platform létrehozása” című, a megyei önkormányzat által vitt projekt megvalósításáról szóló beszámolót, amivel gyakorlatilag lezárult ez az igen sikeresnek mondható projekt. A beszámoló során Maczik Erika területfejlesztési referens bemutatta a megyei önkormányzat részéről elvégzett munkát a projekt kapcsán. A számos szemléletformáló akciót, amelyekkel az óvodás korúaktól kezdve az iskolásokon át a felnőttekig minden korosztályt elértek, de leginkább a gyerekekre koncentráltak. Rendhagyó iskolai órát tartottak, amelyen élvezetes színházi előadás és drámapedagógus segítségével bemutatták a fiataloknak az éghajlatváltozás hatásait, az erre adható közösségi reakciókat. Többféle, nagy érdeklődés mellett zajló pályázatot írt ki a megyei önkormányzat gyerekeknek. Így rajz, film, fotó, valamint irodalmi pályázat keretében környezetünk védelme, illetve az ökológiát érintő veszélyek kerültek középpontba témaként, a legügyesebbek pedig mindannyiszor értékes nyereményekkel gazdagodtak – szakmai zsűri döntése nyomán. A „klímás” projekt megjelent Debrecen jelentős agrárszakmai rendezvényén, a Farmer Expón is, de a tömegeket vonzó Campus Fesztiválon is megtalálható volt a standja, illetve segítőkész munkatársai, akik kvízekkel, kisebb ajándékokkal várták vendégeiket. 

A megyei közgyűlés mindemellett a CLUSTERS3 projekt akciótervét is elfogadta, illetve odaítélte a 2017/2018-as tanév, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat által adott sportösztöndíjait is.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Fülöpön a gasztrofeszt hódított

Immár 8. alkalommal rendezték meg a Gasztronómiai és Kulturális Fesztivált a fülöpi művelődési házban, 2018. április 14-én, amelyen Hutóczki Péter polgármester köszöntötte a vendégeket és amelyet Tasó László, a Miniszterelnökség államtitkára nyitott meg. Díszvendégként Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke is részt vett az eseményen.

A környező településekről több polgármester, alpolgármester és képviselő is megtekintette, megkóstolta a látványra vonzó, ízre pompás ételeket, együtt a nagyközönséggel. Hozzájuk csatlakoztak a testvértelepülés, Érbogyoszló lakói, vezetői.

A program részeként a kóstolás során mintegy 100 különböző étekből választhattak a vendégek – érdekesség, hogy Fülöp község címerével díszített tortával is találkozhattak az ínyencek. A végén Hutóczki Péter polgármester és Furó Tiborné önkormányzati képviselő díjazta a gasztronómiai produktumokat – az oklevelek mellé külön erre az alkalomra készített nyújtófák és a fesztivál étkeit tartalmazó receptfüzetek is dukáltak.

A falatozásban jó kedvre kapó népes társaságot a délután folyamán helyi művészeti csoportok (Fülöpi Mazsorett Csoport, Piros Mályva Népdalkör, Búzavirág Néptánccsoport), valamint Détár Enikő és Fésűs Nelly, illetve az emődi Tehéntánc Banda szórakoztatta énekes produkcióval.

Fotó: Fülöp Község Önkormányzata (KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Már idén új oviba járhatnak a gyerekek Csökmőn

Az alapkövét letették, és 2018 novemberéig el is kell készülnie a tervek szerint a Hajdú-Bihar megye déli részén fekvő Csökmő településen annak az óvodának, amelyet 170 millió forintos TOP-támogatásból (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) kiviteleznek. Az ünnepélyes alapkőletételnél Nagy Tibor polgármester mellett Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke és Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő is részt vett, köszöntötte a vendégeket.

A csökmői Játéksziget Óvoda 75 férőhelyes lesz, és ha felépül, akkor 3 csoportszoba, egy tornaszoba, szociális helyiségek és melegítőkonyha is található majd benne.

KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el (Fotó: Csökmő Község Önkormányzata)











hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Szerepen a bölcsi, az orvosi rendelő és a védőnői szolgálat is megújult

Szerepen kettős átadó ünnepség zajlott április első hetében, hiszen egy mini bölcsődét adtak át a Hajdú-Bihar megyei településen, emellett az orvosi rendelő és a védőnői szolgálta is megújult – TOP-os (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) pályázatból és a Nemzetgazdasági Minisztériumtól nyert támogatással. Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei önkormányzat elnöke és Bodó Sándor országgyűlési képviselő is részt vett az ünnepségen – akiknek segítő támogatását megköszönte Tóthné Verő Tünde polgármester.

Mint a szerepi polgármester köszöntőjében elmondta, településükön jelenleg 79 gyermek él, aki még nem töltötte be a 3. életévét, így 2018. december 31-ig kötelező számukra a bölcsődei ellátást megszervezni (40-es létszámot elérve írja elő a jogszabály). Mivel önerőből nem lett volna lehetőségük az épület kivitelezésére, az óvoda udvarán lévő régi épületet újították fel, Aranyosné Baranyai irén tervei alapján, s a Nemzetgazdasági Minisztérium 10 millió forint vissza nem térítendő támogatással segítette a munkálatokat. Ezt egészítette ki Szerep Község Önkormányzata több mint 2,5 millió forinttal. Mint a Verő Tünde kijelentette, nemcsak a bölcsiseknek épült ezáltal szép új létesítmény, de új munkahelyeket is teremtettek.

Az orvosi rendelő felújítása már a 2015-től tervezett fejlesztések egyik legfontosabb része volt. A nagyon régi, már az 1970-es években is felújított épületet folyamatosan javítgatták. Ezzel együtt a védőnői szolgálat is több évtizede várakozott egy modernebb környezetben végezhető munkaterületre. A projekt célja volt a két szolgáltatást egy helyre vinni, fejleszteni a műszakilag elavult épületet. A teljes átalakítással a fenntartási költségek is csökkennek majd, emellett családbarát, könnyebben megközelíthető terület lesz – napelemet is szereltek a tető részre.

A TOP-pályázat támogatási összege 60 millió forint volt, ebből az építésre 42 milliót fordíthattak.

KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el (Fotó: Szerep Község Önkormányzata)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

4TR: friss és könnyen követhető adatok a területi tervezésben

A Lechner Tudásközpont fejleszti azt a Területi és Települési Tervezési Támogató Rendszert (4TR), amely a 3D alapú adat infrastruktúra kialakítását segíti országosan, ezen belül megyei szinten is. Ezzel a folyamattal kapcsolatos bemutatót tartottak a debreceni Megyeházán, ahol a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat részéről Pajna Zoltán elnök köszöntötte a vendégeket, s több térségi főépítész között Gonda-Magyar Andrea megyei főépítész is képviselte a megyei önkormányzatot.

A fejlesztés fontosságát az adja, hogy napjainkban egyre több közigazgatási folyamat válik digitálissá, s ennek elektronikus támogatása egyre időszerűbb. A Miniszterelnökség a Lechner Tudásközpontot vonta be ebbe a fejlesztő folyamatba, amely szervezet mintegy fél évszázados tapasztalattal rendelkezik a települési és területi tervezésben. A tervek szerint 2019-ben már a 4TR online platformján zajlanak a térségi tervezéssel összefüggő folyamatok.

Még 2017-ben is leginkább papír alapon, emaliben küldve vagy sokszor akár postai úton továbbítva az adatokat végezték és egyeztették a tervezési feladatokat az egymással kapcsolatban álló szervezetek. A környezetünket (legyen szó épített vagy természetes környezetről) alakító munkák azonban ma már komplex tervezést igényelnek, ehhez azonban modernebb adategyeztető és belső kommunikációt lehetővé tévő módszerek kellenek.

A bevezetésre szánt újfajta térségi tervezés rendszert visz a táj és az ember kapcsolatába – olvasható a www.lechnerkozpont.hu oldalon.

Célja, hogy az egymásra épülő területi és települési tervek készítésének teljes folyamatát összefogja egy közös webes felületen és digitálisan támogassa, kezdve egészen a tervezéstől, az egyeztetés folyamatán keresztül, a hatályos tervek elérhetőségéig bezárólag.

A megyei főépítészek a Lechner Tudásközpont nagytermében találkoztak, még március 14-én, ahol a megyei területrendezési tervek felülvizsgálatát vitatták meg, egyúttal információs nap zajlott. Ezt követték a megyei tájékoztató bemutatók, köztük a Hajdú-Bihar megyei is

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények