Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Hírek

Földesen is új út vezethet az új munkahelyekhez

Ipari parkok és iparterületek fejlesztéséhez kapcsolódó pályázat keretében építették meg – a műszaki átadása 2017. november 30-án történt – Földesen azt az utat, amelyre a pályázatot 2016-ban adta be a település önkormányzata. A projekt teljes költsége majdnem 170 millió forint volt.

Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester a december 19-i átadó ünnepségen arról beszélt, hogy Földesnek nagy szüksége volt egy ilyen útra, amelynek feladata van, s nagy ajándék minden földesinek az idei karácsonyfa alá. Általa ugyanis nagyobb eséllyel teremthetnek új munkahelyeket a településen.

A fejlesztés célja a Földestől nyugati irányban, a MIRELITE MIRSA által tervezett mélyhűtött élelmiszereket gyártó üzem kiszolgálása, a Tetétleni útfélen meglévő ipari park közlekedésének segítése, a Földes – Tetétlen – Kaba állami közút és 42 főút összekötése, valamint a településen áthaladó gépjárműforgalom csillapítása, a település központjának tehermentesítése. Az összekötő útszakasz 1011 m hosszú, két sávos szilárdburkolatú, leálló öblözetek kialakításával, 2 db útcsatlakozással a Fő utca és a Tetétleni út irányában, megfelelő csapadékvíz elvezetéssel mindkét oldalra.

Földes polgármestere örömmel tájékoztatott arról is, hogy 2017-ben összesen mintegy 1,3 milliárd forint forráshoz jutottak pályázatok útján, s ezek közül a most átadott út volt az első, amely elkészült – vagyis további fejlesztések várhatók a közeljövőben.

Jeneiné Dr. Egri Izabella külön megköszönte Bodó Sándor országgyűlési képviselő, valamint Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnökének hathatós segítségét a projekt megvalósulása kapcsán. A megyei közgyűlés elnöke személyesen is kinyilvánította reményét az ünnepségen, hogy ez az út valóban jelentős mérföldkő lesz Földes fejlesztéseit illetően.

Fotó: Földes Nagyközség Önkormányzata, KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

A megyei turizmus fejlesztéséről is beszéltek az orosz-magyar üzleti találkozó során

Orosz-magyar kétoldalú gazdasági, üzleti, tudományos és turisztikai együttműködések fejlesztését elősegítő üzleti találkozót tartottak Debrecenben annak apropójából, hogy megérkeztek az első vendégek a Moszkva – Debrecen repülőjárat beindítása után. A járattal Bakhit Kaskeev, az Innovatív Technológiai Központ Orosz Egyesület Nemzetközi Ügyek osztályvezetője, valamint Danil Khaduikov, az Oroszországi Kereskedelmi és Fejlesztési Tanács Analitikai osztályvezetője látogattak Hajdú-Bihar megye székhelyére.

A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a Debreceni Egyetem együttműködésében szervezett megbeszélés a partneri kapcsolatokat erősítette a Szentpétervári és Moszkvai kereskedelmi és Iparkamarával.

A napi program részeként megtartott üzleti találkozón Dr. Papp László polgármester az Új Főnix Tervet ismertette az orosz partnerekkel, amelynek fontos része többek között, hogy Debrecen versenyképességét növeljék a turizmusban is, támaszkodva az oktatásra – célként jelölte meg a polgármester, hogy a 2020-as évekre 30%-kal növekedjen a városban tanuló diákok száma. Papp László azt is kijelentette, hogy Debrecen már most egyre láthatóbb a nemzetközi térben, de ezt a jelenlétet is szeretnék fokozni a jövőben.

Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke előadása során a megyei turisztikai lehetőségekre, fejlesztésekre tért ki elsősorban. Mint elmondta, ma már más jellegű a turizmus, mint a 80-90-es években volt. A megyei attrakciókat ugyanis nem önmagukban, hanem egymásra épülve, desztinációkban kell értelmezni és vonzóvá tenni a potenciális turisták számára. A megyei önkormányzat fő feladata pedig a turisztika fejlesztésében, hogy előtervezési, szervezési feladatokat lásson el a megye Debrecenen kívüli területein, de Debrecennel összehangolva. Bulcsu László a Nagyváradot majdan a Tisza-tóval összekötő kerékpárút létrehozását említette többek között, amely kapcsolódik az úgynevezett Oxenweg programhoz is – utóbbi egy tematikus útvonal felelevenítése, amely a régi marhahajtó utak Hajdú-Bihar megyét is érintő szakaszain településfejlesztéseket foglal majd magába. Ám ide tartoznak egyes hortobágyi fejlesztések is. A hangsúly – a megyei közgyűlés alelnöke szerint – azon van, hogy az egymáshoz kapcsolódó turisztikai programok akár többnapos hasznos, érdekes időeltöltést adjanak a látogatók számára, nemcsak egy helyhez, de esetleg több megyei településhez kötődően is.

Az üzleti találkozó további szakaszában az orosz partnerek is ismertették az együttműködés lehetőségeit, míg a Debreceni Repülőtér részéről Tamás László járatfejlesztési igazgató tartott előadást.

Szöveg, fotó: Koppányi Szabolcs.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

A megyei rendőrség gépparkját fejlesztették

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat részéről Tasi Sándor alelnök, valamint több közgyűlési tag, megyei polgármester is részt vett azon az ünnepélyes átadón, amely során a megyei rendőrség modern, új autóit átvette, elősegítve a rendőri munkát térségünkben.

Dr. Gyurosovics József dandártábornok, a Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitány örömmel jelentette be, hogy a 82 darab új, több különböző márkájú (Audi, Mercedes, Suzuki, Skoda, Volkswagen) gépjármű, amellyel gazdagodott a rendőrség állománya minőségi változást hozhat a szolgálattételben. Egyfelől az eddigi 8 évről 5 évre csökken a géppark átlagéletkora, hiszen a magas futásteljesítményű autókat le tudták cserélni. Másfelől olyan technikai mutatókkal rendelkeznek ezek a személygépkocsik és kisteherautók, amelyeknek köszönhetően a mindennapos rendőri munka gördülékenyebbé, hatékonyabbá válhat.

A Debrecenben, a Kossuth téren felsorakoztatott járművek kulcsait jelképesen átadta a dandártábornok a gépkocsivezetőknek, így hivatalosan is állományba kerültek azok. Előtte Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter beszédében kiemelte, hogy ezzel a kontingenssel már európai szintűnek mondható a megyei rendőrség gépparkja, egyúttal a magyar Kormány fejlesztéseit méltatta, amely során hatalmas összegeket fordítanak lényeges infrastrukturális beruházásokra is.

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Dr. Papp László, Debrecen polgármestere, Tasó László államtitkár és Pósán László, valamint Dr. Tiba István országgyűlési képviselő is.

Fotó: Koppányi Szabolcs, KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Megyei Klíma Workshopot tartottak Nyíradonyban

Napjainkban az éghajlatváltozás hatásainak csökkentése egyre erősödő hangsúlyt kap az Európai Unió tagországainak törekvéseiben. Az Európai Unió 2030-ig szóló éghajlat- és energiastratégiája az eddiginél is fontosabb szerepet szán e célkitűzésnek. A várható hatások csökkentése mellett kiemelt szerep jut a klímaváltozáshoz kapcsolódó széleskörű szemléletformálásnak, amely rávilágít, hogy nemcsak a gazdasági szereplőkön, döntéshozókon múlik éghajlatunk jövője, hanem mindannyiunkon. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat számára kiemelten fontos, hogy a megye lakossága és települései, gazdasági szereplői, közintézményei hatékonyan készüljenek fel a várható globális változások megyét érintő hatásaira, amelynek első lépése egy tevékenység- és információ-központú együttműködés megvalósítása.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat az érintett szereplők részére 2017. december 13-án rendezte meg Nyíradony Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében rendezte meg előadásokkal színesített munkamegbeszélését.

A workshop célja volt, hogy a megjelentek az előadások során megismerjék, véleményezzék a Megyei Klímastratégia egyeztetési változatát, valamint képet kapjanak az eddig lezajlott szemléletformáló akciók tapasztalatairól.  Az efféle rendezvények nagyban elősegíthetik, hogy együtt tegyünk azért, hogy a lakosság, a gazdasági szereplők és a közintézmények képesek legyenek eredményesen alkalmazkodni a klímaváltozás várható következményeihez és hatékonyan csökkenteni annak káros hatásait Hajdú-Bihar megyében.

Az esemény rangjának megfelelően Kondásné Erdei Mária, Nyíradony polgármestere, valamint Tasi Sándor, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte a vendégeket. Ezt követően – de még a munkamegbeszélések előtt – több előadás hangzott el a Hajdú-Bihar megyei klímastratégiával, az ebben a térségben folytatott szemléletformáló akciókkal kapcsolatban Taksz Lilla (klímavédelmi szakreferens, Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat) és Maczik Erika (Platform titkársági munkatárs, HBMÖ) által. Mihalik Zsuzsa (nemzetközi referens, HBMÖ) a CitiEnGov-ról, mint klímavbarát nemzetközi projektről adott információkat – ez szintén a megyei önkormányzat projektje.

További fotók IDE KATTINTVA érhetők el.








hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Érdekes irodalmi művek születtek a klímavédelem témakörében

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat a klímavédelmi projektjéhez kapcsolódóan irodalmi pályázatot hirdetett felső tagozatos diákoknak. A téma az éghajlatváltozás volt, amelyet több módon megközelíthettek a gyerekek. Ezek között volt a környezetvédelem bemutatása saját személyén keresztül, aztán egyfajta jövőkép felvázolása, ami ránk vár, ha nem óvjuk környezetünket. Avagy szülők, nagyszülők visszaemlékezései alapján a múlt egy időszakának jellemzése (“Régen ez másképp volt.”), illetve hogyan hassunk másokra, hogy környezettudatosan éljenek.

A beadási határidő lejárt, s a beérkezett 160 pályaművet a háromtagú zsűri elbírálta. A változatos stílusú (mese, sci-fi, novella, stb.) és a legtöbb esetben igényesen megírt alkotások szemrevételezése során Pajna Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke is beletekintett a munkafolyamatba a Megyeházán. A művek igen fantáziadúsnak bizonyultak, volt, aki egyes szám első személyben írt, míg mások egyéb formát választottak.

A legjobb műveket beküldő diákok kerékpárt, rollert, valamint e-book olvasót nyernek, míg az első 10 legtöbb pályamunkát beadó iskola 100-100 ezer forint értékű könyvutalványt kap. 

A díjátadást 2018 januárjában tartja a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat. A nyertesek neve akkor lesz nyilvános.

A zsűri tagjai: Dr. Bánszegi Gáborné nyugalmazott irodalomtanár, Tar Károly költő, irodalmár és Vincze Fruzsina, a megyei önkormányzat munkatársa.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

A Tankcsapdával együtt ajándékoztuk meg a fogyatékos gyerekeket

Fontos, emellett finom és aranyos dolgokat vitt a Mikulás a puttonyában a debreceni Fogyatékkal Élő Gyermekeket Ellátó Intézményébe. A DEKOM, vagyis a Debreceni Egyetem Különleges Orvos és Mentőcsoportja szervezésében az akció a régió több hasonló intézményére kiterjed. Ahogy Dr. Késmárky András, a DEKOM elnöke köszöntőjében elmondta,  felajánlásoknak köszönhetően ágy melletti monitorokkal, leszívó- és sterilizáló készülékekkel is gazdagodott a Böszörményi úti intézmény.

Az otthon lakói és munkatársai együtt, dalokkal köszöntötték az immár visszatérő vendégként üdvözölt Tankcsapda együttes tagjait, és a többi meghívott vendéget. Köztük Pajna Zoltánt, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnökét, Dr. Csernoch Lászlót, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettesét, valamint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Hajdú-Bihar Megyei kirendeltségének igazgatóját, Dr. Verdó Györgyöt. Mellettük  Eric Watnik, az USA magyarországi nagykövetségének ideiglenes követtanácsosa és három tengerészgyalogos is ellátogatott a Böszörményi úti intézménybe, sőt később a díszegyenruhás ifjak végigjárták az egyes osztályokat is a Mikulás és két speciális mentőkutya, na, meg a gyerekek arcára mosolyt csaló további ajándékok kíséretében. Ezalatt a DEKOM orvosai más részlegeken végeztek orvosi vizsgálatokat, amelyekhez így nem kellett a gyerekeket beszállítani a klinikára. Mint Hegedűs Gábor logisztikai vezető közölte, előre egyeztették az intézménnyel, hogy kinek milyen típusú vizsgálatokra van szüksége, tehát már felkészülten, a kellő eszközöket és orvosokat magukkal hozva érkeztek.

A beszéd után a zenéé lett a főszerep a megnyitón, ám ezúttal felcserélődtek a szerepek, hiszen a Tankcsapda tagjai a nézők között tapsoltak elragadtatva az intézet produkcióinak, akárcsak a teljes nézősereg. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy amit például egy sérült lány előadott, az bármely, teljesen egészségeseknek rendezett tehetségkutató műsorban megállná a helyét. A zene, az ének olyan tiszta erővel tört elő belőle – ráadásul rendkívül szórakoztató módon -, hogy ha csak a fülünket hegyeztük, maximum abban érezhettünk különbséget közte és magunk között, hogy ő jobban énekelt legtöbbünknél…

Lukács Laciék tehát ezúttal csak hallgattak, tapsoltak, majd átadták mintegy 3 millió forint értékű, orvosdiagnosztikai eszközöket tartalmazó ajándékukat. A nemes célhoz egyébként a KITE Zrt. és a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat is csatlakozott.

Szöveg, fotó: Koppányi Szabolcs, KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.



















hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Hajdú-Bihar megye TOP100-as vállalkozásait ismerték el

Idén is elkészült a Hajdú-Bihar megye gazdaságának és legnagyobb gazdálkodóinak teljesítményét elemző TOP100 kiadvány. A hagyományokhoz híven a kiadvány ünnepélyes bemutatása alkalmából a kiemelkedő gazdasági teljesítményt nyújtó vállalkozások képviselői elismeréseket vehettek át.

Mindössze egy 8 oldalas kiadványként jelent meg 18 évvel ezelőtt először a TOP100. Mára impozáns, a megye legfontosabb gazdasági szereplőinek, valamint Hajdú-Bihar megye gazdasági mutatóinak eredményeit felvonultató kiadvánnyá lett, amely 11 éve a Hajdú-Bihari Napló, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Nemzeti Adó- és Vámigazgatóság közös szervezésében kerül ki-adásra, bemutatásra.

Az idei TOP100 gálán Debrecen, valamint Hajdú-Bihar megye gazdaságának eredményeiről és a jövőbeli tervekről is hallhattak a megjelentek.

Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere köszöntőjében elmondta, hogy Debrecen ma az ország egyik legdinamikusabban fejlődő városa. 2014-2017 között a pályázati forrásokat is figyelembe véve, mintegy 200 milliárd forintnyi tőke áramlott Debrecenbe és több, mint 4000 új munkahely jött létre a városban. Ez  az  eredmény kihat a megye és a régió fontosságára is. Papp László szerint a jövőbeli eredmények szempontjából is elengedhetetlen, hogy a KKV-k  hatékony beszállítói programokon keresztül be tudjanak kapcsolódni a nagyvállalatok működésébe. 

Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke szerint közös lépéseket kell tenni a megye népességének megtartó ereje, valamint a foglalkoztatás javítása érdekében. A 2017-es időszakban a Területi és Településfejlesztési Operatív Program nyújtotta támogatások lehívása a legfontosabb feladat, ennek összege mintegy 100 milliárd forintra tehető Hajdú-Bihar megyében.

Veres István László, a NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának vezetője előadásában hangsúlyozta, hogy az export és a belföldi értékesítés területén is komoly volument képviselnek a TOP100 cégek. A foglalkoztatás szempontjából a legnagyobb számú növekedés TOP100 körben a feldolgozó iparban és a kereskedelemben érték el. A megye nettó adóteljesítménye csaknem 300 milliárd forintot. 

Fodor István, az Inform Média Lapkiadó Kft. ügyvezetője köszöntőjében emlékezte-tett rá, hogy a kezdetekkor mindössze egy 8 oldalas kiadványként jelent meg a TOP100-as összesítés. Az Infom Média akkor is és a mai impozáns kiadvánnyal is küldetésének érzi, hogy tájékoztassa a megye lakosságát a gazdadaság legfontosabb eredményeiről.

Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszön-tőjében elmondta, hogy a következő időszakban a magyar gazdaság előtt a legnagyobb kihívás nem a munkahelyteremtés, hanem a meglévő munkaerő hatékony foglalkoztatása, hiszen a munkaerőhalmaz nem növekszik, hanem csökken. Mindenkinek az az érdeke, hogy ebből a képességeknek megfelelően,  a lehető legtöbbet hozzuk ki. A Kamara elnöke szerint termelékeny, hatékony, értékláncokhoz igazodó vállalkozásoknak kell létrejönnie, vagy a meglévőknek ilyenekké kell alakulniuk.

A TOP100 gálán hagyományosan a kiadvány ünnepélyes bemutatása mellett, elismeréseket vehettek át a kiemelkedően teljesítő vállalkozások képviselői. Idén összesen hat kategóriában: a legmagasabb nettó árbevételt, a legnagyobb adózás előtti eredményt, a legmagasabb exportárbevételt, a legnagyobb hozzáadott értéket, a legnagyobb foglalkoztató és a legnagyobb arányú foglalkoztatás-bővítést végrehajtó vállalkozást díjazták. A TOP100-as listára felkerült vállalatok közül 2016-ban a legmagasabb nettó árbevételt a Kite Zrt. érte el, míg a legnagyobb adózás előtti eredményt és a legmagasabb exportárbevételt az NI Hungary Kft. produkálta. A tavalyi évben a legnagyobb hozzáadott értéket érte el és a legnagyobb foglalkoztatónak a TEVA Zrt. bizonyult. A legnagyobb arányú foglalkoztatás-bővítést hajtotta végre, és a legtöbb pozíciót javította a legjobban teljesítők mezőnyében a Tiszántúli Hőtermelő Kft. A  Tiszántúli Hőtermelő Kft. 2016. december 31-én beolvadt a Veolia Energia Magyarország Zrt.-be. A 2016-os év Napló TOP100 Gazdasági díjasai az elmúlt 27 év folyamán dinamikus gazdasági növekedéssel, stabil üzleti háttérrel, jól átgondolt stratégiával, emberséggel és példamutatással tették a dolgukat. Ezzel az eredmény-nyel a Napló TOP100 2016-os Gazdasági díját Szabó Miklós a TRANZIT-KER Zrt. cégvezetője és Szabó Ákos, a TRANZIT-KER Zrt. vezérigazgatója kapta.

Forrás, fotó (KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el): hbkik.hu


 

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Gyerekrajz-pályázatokat díjaztak a Megyeházán

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat klímastratégiai projektjéhez kapcsolódó, óvodások számára kiírt rajzpályázatára 39 kis-, 78 középső-, valamint 328 nagycsoportos gyermek adott be alkotást az ősz folyamán. Illés Jánosné nyugalmazott óvodavezető, Uzonyi Ferenc festőművész és Vincze Fruzsina, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat munkatársa, óvodapedagógus bírálta el a pályaműveket.

A díjakat, amelyekkel pénz- és tárgyjutalom is járt a Debrecenben, a Megyeháza Árpád termében adta át a Mikulás, valamint Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke, két krampusz kíséretében.

Pajna Zoltán éghajlatunk védelméről – a gyermekek nyelvén – a környezetünk védelmének fontosságáról beszélt köszöntőjében, emellett biztatta a kicsiket, hogy maradjanak mindig olyan érdeklődők és a környezetükre odafigyelő emberek, mint amilyenek most is. Ez a befogadó szemlélet érződött ki ugyanis a sokféle, de egy-egy témára koncentráló alkotásból, nemcsak a fiatalokat, de felnőtt segítőiket is dicsérendő módon.

Egyébként a gyerekek mellett a legtöbb pályaművet beküldő Hajdú-Bihar megyei óvodák is kaptak elismerést.

Az ünnepi hangulatú eseményen a Fabula et Figura társulat karácsonyi bábjátéka szórakoztatta a kicsiket és felnőtt kísérőiket, míg Árváné Pintye Erika, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Foglalkoztatási Paktum irodájának munkatársa dallal köszöntötte az ügyes kezű versenyzőket, akik a program végén jóízűen fogyaszthatták el a szomszédos Bocskai teremben felszolgált adventi sütiket.

Szöveg, fotó: Koppányi Szabolcs, KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.











hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Pályázati felhívás!

A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnökének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a települési önkormányzatok Fenntartható Energia és Klíma akciótervének elkészítésére a CitiEnGov projekt keretében.

A felhívás tartalma:
1. A pályázat indokoltsága és célja.
2. A pályázók köre.
3. A támogatás módja, mértéke.
4. Általános pályázati útmutatók.
5. A pályázat benyújtásának módja, helye, időpontja.
6. A pályázatok benyújtásának határideje.
7. A pályázók értesítése, szerződéskötés.
8. Pályázni kitöltött pályázati adatalapon lehet. Hiánypótlásra nincs lehetőség.



A PÁLYÁZATI ŰRLAP LETÖLTÉSÉHEZ KATTINTSON ERRE A SZÖVEGRE!

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

A közművelődés változásairól – megyei szinten

Debrecenbe is elért az az előadássorozat, amit a közművelődési törvény változásai kapcsán indított el az NMI Művelődési Intézet együttműködve az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkárságával. November 9-én Nagykanizsán volt a nyitány, a program december 12-én Tatabányán zárul.

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló (1997. évi CXL.) törvény változásairól tájékoztatják országszerte az érintetteket, bemutatva az új lehetőségeket és irányvonalakat a helyi önkormányzatok közművelődési feladataiban.

A Hajdú-Bihar megyei szakmai napot november 27-én a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Házban tartották. Bulcsu László, a megyei önkormányzat alelnöke köszöntőjében hangsúlyozta: nagy munka a kulturális, közművelődési tevékenységeket megfelelő jogi keretek közé szorítani, ám szükséges. Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója saját sok éves közművelődésben végzett munkájára visszaemlékezve úgy fogalmazott: „büszke vagyok arra, hogy nem a hivatalban, hanem mindig a megye településein dolgoztunk”.

Ehhez kapcsolódott előadásában Joós Tamás, az EMMI Kulturális Államtitkárság Közösségi és Művészeti Főosztályának főosztályvezető-helyettese. Mint elmondta, eddig is voltak jól, vagy kevésbé jól alkalmazható jogszabályok, ám ezek változtatásra szorultak. Joós Tamás tájékoztatása szerint a módosítások során többek között újrafogalmazták a közművelődési alapszolgáltatások körét, és pontosították, mit is kell érteni ez alatt. Emellett a személyi és infrastrukturális hátteret, valamint a közművelődés hálózatát is igyekeznek rendezni a jogszabályi változtatások által. A szakember utalt arra, hogy a kulturális törvény egyfajta legitimációt jelent, és hogy fontos a közművelődési tevékenységek társadalmi elfogadottsága, megítélése.

R. Simor Katalin és Hermann Attila, az NMI Hajdú-Bihar megyei irodájának módszertani referensei hozták helyi szintre az országos jelentőségű témákat, megmutatták azok megyei vonatkozásait. A szakmai napon szó esett az NMI Művelődési Intézet országos, területi és megyei szintű aktuális feladatairól (Kary József, az NMI közszolgáltatási igazgatója által), valamint a kulturális alapellátás gyakorlati kérdéseiről. Az előadásokat követő műhelybeszélgetéseken pedig témaként szerepeltek a közösségi és társadalmi aktivitás fejlesztésének lehetőségei, az értékek átörökítése, a kulturális alapú gazdaságfejlesztés, valamint a művelődő közösségek támogatása.

Fotó, szöveg: Koppányi Szabolcs, KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.









hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Helyi értékek kincsestára lett a „Tudod-e” program

Pályázati támogatással valósította meg „Tudod-e?” programját a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat. A helyi-, tájegységi-, megyei értékek bemutatását, népszerűsítését célzó, települési rendezvényhez kapcsolódó kezdeményezésekre a Földművelésügyi Minisztérium HUNG-2017 pályázatának 1-es célterületén lehetett támogatást igényelni.  Hajdú-Biharnak sikerült a maximumot, 2 millió forintot elnyernie.

A megyei Önkormányzat „Tudod-e?” projektjében szerepelt egy kiállítássorozat, amelyet Hajdú-Bihar Megye Napjához (november 22.) kapcsolódóan 2017. november 20-a és 24-e között rendeztek meg a programba bekapcsolt öt településen, minden nap máshol mozgósítva a gyerekeket és a lakókat.

Hajdúnánáson a Városházán, Püspökladányban a Karacs Ferenc Múzeumban, Létavértesen – a megyenapi ünnepséget követően – az Irinyi Kiállítóteremben, Hajdúböszörményben a Városházán, Berettyóújfaluban pedig a Nadányi Zoltán Művelődési Házban fogadták a gyerekeket és felkészítőiket, valamint a helyi értékekről tájékoztatást adó szakembereket.

Az értékőrző rendezvények fontosak voltak a megyének és a településeknek egyaránt. Ezt mutatja, hogy a polgármesterek – Hajdúnánáson Szólláth Tibor, Berettyóújfaluban Muraközi István, Létavértesen Menyhárt Károly –, illetve  Hajdúböszörményben Sőrés István alpolgármester is részt vettek a programokon. Több helyszínen Tasi Sándor és Bulcsu László alelnökök képviselték a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatot, míg Létavértesen Pajna Zoltán elnök is jelen volt, Korbeák György, a Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője  pedig különdíjjal is elismerte a művek színvonalát. Az utolsó állomáshelyen, Berettyóújfaluban Kovács Zoltán megyei képviselő mondott köszöntőt.

Az értékeket bemutató szakemberek névsorában szerepelt Buczkó József muzeológus, megyei képviselő, Vályiné Pápai Viola, a Létavértesi Települési Értéktár Bizottság elnöke, a Megye Napján érdemérmet kapott Varjasi Imre levéltáros; akárcsak a megyei önkormányzat referense, a megyei Értéktár Bizottság tagja, Tóthné Bobonka Magdolna. A Földművelésügyi Minisztérium részéről két településen is csatlakozott a résztvevőkhöz Takács Krisztián, a Környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkárság munkatársa.

A „Tudod-e” programban a kiállítássorozatot minden helyszínen rendhagyó órák kísérték, ahol az iskolások tudásfejlesztő, ismeretterjesztő kérdés-felelet játék keretében foglalkoztak lakóhelyük értékeivel. A diákok aktivitása, tudása pozitív képet adott róluk és felkészítő tanáraikról. Örömteli tapasztalat volt a szervezőknek és a program helyi megvalósítóinak, mennyire tisztában vannak a gyerekek településük örökségével.

Az interaktív játékon kívül az iskolás csapatok részt vettek egy kreatív pályázatban is, a beadott pályamunkáknak a helyi értéktárban szereplő értékeket kellett valamilyen formában megjeleníteniük. Ezeket az alkotásokat ugyancsak kiállították a településeken.

Szöveg és fotó: Koppányi Szabolcs, további fotók: Árváné Pintye Erika, Vincze Fruzsina, Tóthné Bobonka Magdolna, KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.

HAJDÚNÁNÁSI KÉPEK

PÜSPÖKLADÁNYI KÉPEK







LÉTAVÉRTESI KÉPEK









HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI KÉPEK







BERETTYÓÚJFALU KÉPEI





hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Fotó- és filmpályázat klímánk védelmében: értékes díjakért

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat kiemelt feladatának tekinti, hogy a megye lakossága, települései, gazdasági szereplői, közintézményei hatékonyan készüljenek fel a klímaváltozás várható hatásaira, közösen tegyenek azok mérsékléséért. A felvállalt küldetés része a szemléletformáló akciók indítása több korosztályban, melyekhez a forrást a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében elnyert (KEHOP-1.2.0-15-2016-00013 azonosítószámú) projekt jelenti.

E projekt keretében hirdeti meg a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat klímavédelmi fotó- és filmpályázatát a megye középiskolásai számára.

A megyei szinten meghirdetett pályázat célja, hogy felhívja a középiskolás diákok figyelmét arra, hogyan változik meg körülöttünk a világ. Olyan fotókkal és kisfilmekkel lehet nevezni, amelyek a klímaváltozás hatásait, következményeit, az alkalmazkodás lehetőségeit mutatják be, illetve azt, hogy óvhatják az éghajlatot a fiatalok környezettudatosan.

Formai követelmények:

    Fotó pályázat

•    Elfogadott képformátum: JPG
•    Képek mérete: min. 1 MP
•    Előnyben részesülnek a digitális képjavítási módszerekkel nem módosított pályaművek

    Film pályázat

•    Kisfilmek terjedelme: 30-40 másodperc
•    Videók minősége: HD felbontású videó

Egy pályázó egy pályaművel indulhat, vagy fotó vagy videó kategóriában.
 

A pályaművek 2017. december 11-15. között nyújthatóak be.

Az egy intézményből érkező pályaműveket az iskoláknak összegyűjtve, együtt kell eljuttatniuk az alábbi címre:

Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat
4024 Debrecen, Piac u. 54.

A borítékon tüntessék fel: „Fotó- és filmpályázat középiskolásoknak

A pályázat nyereményeinek összértéke megyei szinten több mint félmillió forint!

1.    helyezett díja: 120.000 Ft értékű laptop
2.    helyezett díja: 100.000 Ft értékű kerékpár
3.    helyezett díja: 40.000 Ft értékű drónkamera

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Közmeghallgatás – HBM Területi Román Nemzetiségi Önkormányzat

A Hajdú-Bihar Megyei Román Területi Nemzetiségi Önkormányzat Közgyűlése

2017. december 4-én (hétfőn) 16.00 órakor

a közgyűlés hatáskörébe tartozó, közérdekű kérdésekben közmeghallgatást tart, melynek helyszíne: 4110 Biharkeresztes, Széchenyi u 57.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Közérdekű közlemények

Új elnökség az Agrárkamara élén Hajdú-Biharban

Hajdú-Biharban is új megyei elnököt és tisztségviselőket választott alakuló közgyűlésén a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara november 24-én, a Megyeháza Árpád termében.

Az országos választáson, november 3-án a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos választásán újra a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és 17 szövetségese kaptak bizalmat a szavazóktól a szervezet irányítására, a voksok 84%-ával. A korábbiakhoz képest kiemelkedő volt az aktivitás, országosan 13% felett volt a részvételi arány a szavazáson és  Hajdú-Bihar megye a képzeletbeli rangsor elejére került a maga 21%-ával.

Ezt követte a mostani megyei szavazás, ahol a leköszönő, munkája során erős kamarai rendszert kiépítő, a továbbiakban tiszteletbeli elnökként tevékenykedő Szabó Sándor utódjának Szólláth Tibort, Hajdúnánás polgármesterét választották meg a voksolásra jogosultak egyhangú döntésével.

A NAK hajdú-bihari küldöttgyűlésen levezető elnökként részt vett Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a győztes listát állító jelölő szervezet, a MAGOSZ elnöke. Méltatta és megköszönte az eddigi megyei elnök, Szabó Sándor és munkatársai tevékenységét, kiemelve: jó alapokra építkezve folytathatja a munkát a következő elnökség. Jakab István a jövőről azt mondta, hogy „az elkövetkező 10 évben annyi változás várható a magyar agráriumban, mint az elmúlt 100 évben sem”. Utalt ezzel a magyar agrárgazdaság elérhető támogatási lehetőségeire és arra az összefogásra, ami szerinte nemzetközi szinten is példaértékű. A hazaihoz hasonló egységes, elnökséggel és küldöttekkel, sőt például etikai bizottsággal is rendelkező országos agrárszervezet nem nagyon van más nemzeteknél – jelentette ki a MAGOSZ vezetője.

Szólláth Tiborról, a megválasztott új megyei elnökről Jakab István azt mondta: kiváló szakmai tudása és a küldöttekkel való jó kapcsolata révén remek választás erre a pozícióra.

Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke is pozitívumként emelte ki az országos választásokon tapasztalt magas részvételi arányt. Egyúttal felajánlotta maga és a megyei önkormányzat segítségét ahhoz, hogy az agrárgazdaságban továbbra is erősödjön a kapcsolat, az összefogás a települési önkormányzatok, a megyei és az országos agrárkamara között. Ebben – mint az alelnök megjegyezte – támaszkodhatnak a megyei önkormányzat jól képzett munkatársaira is.

Rácz Róbert, hajdú-bihari kormánymegbízott szerint a magas részvételi arány azt jelenti, hogy a magyar gazdák érdeklődnek a saját sorsuk és a magyar agrárium jövője iránt.

Szólláth Tibor az elkövetkező 5 évben lesz a NAK Hajdú-Bihar megyei szervezetének elnöke. Székfoglaló beszédében megköszönte a bizalmat, és a korábbi elnök munkáját elismerve a további építkezésről beszélt. Fontos eredménynek értékelte, hogy Hajdú-Bihar megye ilyen jól teljesített a szavazáson. „Nem a hátradőlés időszaka következik, hanem rengeteg kihívással nézünk szembe az elkövetkező időben. Ezért minden vélt vagy valós sérelmet félretéve, csakis együtt dolgozva tudunk eredményt elérni majd” – jelentette ki Szólláth Tibor. Az új megyei elnök elnök saját személyéről elmondta, hogy ő mindig is gazdaember volt, bármilyen más feladata is volt eközben. Megerősítette, hogy a megye minden agrárgazdaságban tevékenykedő szereplőjével fel szeretné venni a kapcsolatot, a MAGOSZ-t pedig az összefogás csapatának nevezte, akárcsak saját megyei stábját. Úgy fogalmazott: „már csak dolgoznunk kell, de az azt hiszem meglesz.”

A NAK Hajdú-Bihar megyei küldöttgyűlésén az új elnök, Szólláth Tibor mellett 7 alelnököt is megválasztottak, akik az ő munkáját segítik. Oláh Péter a mezőgazdaságért, Szabó Miklós az élelmiszeriparért, Dr. B. Csák István a vidékfejlesztésért, Örvendi László az általános agrárgazdasági ügyekért lesz felelős, Csóka Pál, Filemon Mihály és Polgárné Kóti Julianna pedig a helyi földbizottsági ügyekért. Az új megyei küldöttekre is voksoltak, az etikai bizottság elnöke Nagy Hajnal lett.

Fotó, szöveg: Koppányi Szabolcs. KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.





hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Megyenapi kitüntetéseket adtak át Létavértesen

November 22-e Hajdú-Bihar Megye Napja annak tiszteletére, hogy 1698-ban e napon alakult meg a Hajdúkerület. A jeles napon hagyományaihoz híven idén is ünnepi közgyűlést és egész napos programsorozatot tartott a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése, ahol a megye kitüntető díjait is átadták. A Megye Napja ünnepi rendezvénysorozatának idei helyszíne Létavértes volt, ahol a közgyűlést több kulturális program, valamint a helyi értékekről szóló rendhagyó iskolai óra és kiállítás is kísérte.

Menyhárt Károly, Létavértes polgármestere ünnepi beszédében a város hányattatott sorsú történelméről beszélt. Az itt élőknek többször is újra kellett kezdeniük építeni a közös jövőt, például a pestisjárványt vagy a tatárjárást követően. A település 1609-ben hajdú kiváltságot kapott, majd 1712 és 1877 között mezővárosi rangot mondhatott magáénak. A trianoni trauma után az itteni földterületek több mint 30%-át Romániához csatolták, ám a lakosok közösségi ereje ezután is elősegítette a további fejlődést. 1970-ben aztán több település egyesülésével jött létre Létavértes néven a ma több mint 7 ezres lélekszámú nagyközség, amely 1996-ban ismét városi rangot kapott. A helybéliek a föld erejét és szeretetét őrizve élték, élik mindennapjaikat azóta is, és mint a polgármester megjegyezte: a mezőgazdaságuk, szőlő- és borkultúrájuk mindig átsegítette őket a viharos századokon.

(A honlapfotókra kattintva nagyíthatók.) KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el!

Tasó László, a Miniszterelnökség államtitkára beszédében Létavértes élhető mivoltát helyezte középpontba, amely megtartó erejével a nehéz időkben is gyarapodott, annak ellenére, hogy nincs ellátva különösebb földi javakkal a település. Az itt élő emberek képviselik az igazi értéket – folytatta Tasó László – helyi, megyei és országos viszonylatba egyaránt. Az államtitkár a határ két oldalán élő magyarság szétszakítottságáról is beszélt. Ez ellen, hogy ne érezzék olyan nyomasztónak anyaországon kívüli honfitársaink, sokat tett a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és Létavértes is. Tasó László az ünnepek fontosságát is megemlítette, hiszen ezáltal tudunk tisztelegni jelen esetben például az előtt, hogy Hajdú-Bihar megye és települései a közös értékek megőrzői, előállítói – összetartó erőt mutatva a magyarság számára. Ilyen ünnepekkor tudjuk elmondani, hogy mennyire tiszteljük egymást, hogy képesek vagyunk az együttműködésre. Létavértes és Hajdú-Bihar megye is ezt képviseli. Az államtitkár úgy fogalmazott: „Az ünnep jogosságához nem fér kétség, hiszen Hajdú-Bihar megyében van hit, erő és bizalom.”

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke a Megye Napján üdvözölte Létavértest, amely befogadta az idei ünnepséget. Beszédében Szabó Magda Kossuth-díjas debreceni írónő szavait idézte: „Bízzál az életben”. Pajna Zoltán szerint ez fontos üzenete a megyenapnak, hiszen elődeink is bíztak mindig az életben, s tették hozzá a magukét a közösség fejlődéséhez. Az elnök a múltba visszatekintve fontos történelmi folyamatként említette a reformáció kialakulását és hazai térhódítását, emlékeztetve, hogy idén ünnepeljük a Tiszántúli Református Egyházkerület 450., és a reformáció 500. évfordulóját. Utalt arra, hogy ezáltal kezdték el igazán használni a közéletben a magyar nyelvet, aminek nagy szerepe volt a magyarság öntudatának fejlődésében. A hajdúk ezért is álltak többek között a magyar ügy mellé a császári elnyomással szemben, mivel épp a magyar nyelv használatát akarták megtiltani. Akkori elődeink tehát kitaposták azt az utat, amely hosszú idő után 1836-ban oda vezetett, hogy végre hivatalossá tették a magyar nyelvet – hangsúlyozta Pajna Zoltán.

A Közgyűlés elnöke a Megye Napján örömmel számolt be arról is, hogy a Földművelésügyi Minisztérium pályázati segítségével egyhetes programot szervezett idén az évforduló tiszteletére a megyei önkormányzat. Ennek részeként 5 megyei településen tartottak, tartanak a helyi értékek bemutatásával egybekötött tudásfejlesztő foglalkozásokat, kiállításokat. Az ünnepnapon épp Létavértesre ért a „Tudod-e?” program, előtte Hajdúnánás és Püspökladány, csütörtökön és pénteken pedig Hajdúböszörmény és Berettyóújfalu a helyszín. A gyerekeknek szóló játékok segítségével ápolják a megyei hagyományokat, tovább fejlesztve a közösség összetartozását. 

Ezt szolgálja az is, hogy a megyenapok során évről évre megismerhetjük azokat az embereket, akik Hajdú-Biharban szerteágazó tevékenységükkel a közösség javáért dolgoznak, és hogy ezt elismerjük, megmutatjuk – tette hozzá Pajna Zoltán.

Hajdú-Bihar Megye Napján, az ünnepi ülés keretében adták át azokat a díjakat, amelyeket a megye társadalmi, gazdasági életében, önkormányzati, közigazgatási, tudományos, irodalmi, művészeti, közoktatási, közművelődési, sport, mezőgazdasági és egyéb szakmai területen kimagasló eredményeket elérő egyének és közösségek elismerésére alapított a megyei közgyűlés. Ezek:

 „Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának Bocskai István-díja”

 „Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának Kölcsey Ferenc-díja”

 „Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának Maróthi György-díja”

 „Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának Arany Sándor-díja”

 „Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának Kovács Pál-díja”

 „Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának az Év Civil Szervezete díja”

 „Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának Emlékérme”

HAJDÚ-BIHAR MEGYE DÍJAZOTTJAI 2017-ben (Kattintson a szövegre!)

A kitüntetettek nevében Kaszanyitzky András zenepedagógus köszönte meg az elismerést.

Az 17 órától kezdődő ünnepi koncert – Zséda, majd Malek Andrea műsora – méltó zárása volt Hajdú-Bihar Megye Napjának 2017-ben. 

Teljes képgaléria később kerül fel a honlapra.

Szöveg és fotó: Koppányi Szabolcs


hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Lehetőség és felelősség

A munkaerőpiaci problémák megoldására keresték az új lehetőségeket a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara debreceni konferenciáján. A kamara elnöke, Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke, Tasi Sándor, Dr. Barcsa Lajos Debrecen alpolgármestere, illetve Ádám Sándor, az Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért és Képzésért Felelős Államtitkársága munkaerőpiaci programok főosztályvezetője tartott előadást. A szakmai fórumon a Hajú-Bihar megyei Kormányhivatal vállalkozástámogató programját Bánhalmi Sára munkaerőpiaci programvezető mutatta be.

Miklóssy Ferenc köszöntőjében felhívta a figyelmet, hogy szó szerint új irányokat kell feltárni, és azokon elindulni, hiszen komoly problémák vannak a munkaerőpiacon.

Tasi Sándor elmondta: tekintettel a foglalkoztatási helyzetre a megyei önkormányzat a fejlesztési források 10 százalékát erre a területre szánja. A munkaerőpiaci igények kielégítése érdekében mind a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, mind Debrecen városa kiemelten kezeli a maga Foglalkoztatási Paktumait. Ezáltal több ezer munkavállaló juthat a tervek szerint munkához. Az a speciális probléma azonban továbbra is fennáll, hogy a munkaadók és a munkavállalók sokszor „elmozognak” egymás mellett, mert akik munkát keresnek, sok esetben nem alkalmasak arra a tevékenységre, amire a foglalkoztató cégek, szervezetek várnák tárt karokkal a jelentkezőket. A megyei közgyűlés alelnöke beszélt a Megyeházán működő Megyei Paktumirodáról is, ahol a hét minden munkanapján 8 órában két munkatárs segít összehangolni a munkavállalók és a cégek igényeit, érdeket, összehozni a két oldalt. ELÉRHETŐSÉGÜK IDE KATTINTVA!

Tasi Sándor megyei alelnök és Barcsa Lajos alpolgármester egyetértettek abban, hogy bár a munkaerő mobilitást nem szabad gátolni, az sem észszerű, ha ösztönzik az elvándorlást. Barcsa Lajos megfogalmazása szerint nem Magyarország dunántúli felének kellene kitermelni a munkavállalókat, hanem helyben megtartani akit csak lehet. Ehhez azonban olyan élhető várossá kell tenni Debrecent – és ezzel együtt Hajdú-Bihar megyét -, ahonnan nem kívánkoznak el a lakosok. Az alpolgármester szerint erre minden esély megvan. Többek között például az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázat is erre irányul, emellett számos városi és megyei fejlesztés is ezt szolgálja. A különböző, uniós támogatású Operatív Programok, valamint a diákság számának növelésére irányuló projektek mind ennek a folyamatnak a részei. Barcsa Lajos a város által létrehozott, gazdaságfejlesztéssel foglalkozó EDC Debrecen Nonprofit Kft. működésére is felhívta a figyelmet.

Az előadások utáni fórumon a résztvevők kérdéseire is válaszoltak a szakemberek.

KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA érhető el.









hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Nyissunk ablakot környezetünkre

Második alkalommal rendezett Klímakonferenciát a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat 2017. november 20-án, amelyen a Megyei Klímastratégia kidolgozása és a Megyei Éghajlatváltozási Platform létrehozása állt a középpontban. A Megyeháza Árpád termébe a települések, a gazdasági és civil szervezetek képviselőit is meghívták, hogy egyeztessenek a klímaváltozás veszélyeiről, hatásairól, a megelőzés lehetőségeiről, és bemutassák az eddigi szemléletformáló akciók eredményeit.

A 2. Megyei Klímakonferenciát Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke nyitotta meg. Pajna Zoltán szerint ennek a környezetvédelmi projektnek akár mottója is lehetne, hogy „nyissunk ablakot, hogy átlássuk a tennivalókat, meglássuk feladatainkat”. A közgyűlés elnöke úgy gondolja: szükség van megfelelő szakmai szervezetek létrehozására, amelyek monitorozzák a klímavédelemmel kapcsolatos tevékenységeket. Mindemellett a szemléletformálás fontosságára hívta fel a figyelmet. Az embereknek látniuk kell, hogy akár kicsiben is lehet tenni azért, hogy életterünk minél tovább a lehető legjobb állapotban megmaradjon számunkra.

A klímakonferencián Selmeczi Pál, a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat osztályvezetője a stratégiakészítés módszertanáról tartott előadást, Taksz Lilla klímavédelmi szakreferens pedig a Hajdú-Bihar Megyei Klímastratégia egyeztetési változatait mutatta be.

A Klímabarát Települések Szövetségét képviselte Dobozi Eszter szakértő, ő a minőségbiztosítási tapasztalatokat ismertette. A megyei önkormányzat területfejlesztési referense, Maczik Erika a már megvalósított és a tervezett szemléletformáló akciókról számolt be, míg Mihalik Zsuzsa nemzetközi referens a kapcsolódó CitiEnGov projektről beszélt a résztvevőknek. Jó gyakorlatokat is ismertettek a rendezvényen, amelyekből bárki tanulhat és ötleteket meríthet. Mátrai Melinda csoportvezető – szintén a megyei önkormányzat részéről – a fényszennyezés mérséklésére több ország összefogásával indított Night Light projektet hozta példaként.

A konferencia is az egyik része volt a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat komplex, támogatott klímavédelmi programsorozatának.

További képek IDE KATTINTVA érhetők el.











hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Stratégiai partnerség

2017. november 16-án stratégiai partnerségi együttműködésről írt alá keret-megállapodást a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat részéről Pajna Zoltán elnök és az olaszországi Marco Polo G.E.I.E. Idegenforgalmi Konzorcium elnöke, Martignano Ferdinando, az innováció és jó gyakorlatok cseréjének érdekében. A megállapodás aláírásánál jelen volt prof. dr. Komlósi István, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának dékánja, Kissné Gyarmati Ágnes, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatója és dr. Kiss András, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaságfejlesztési és Innovációs Osztályának vezetője.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnökei, Tasi Sándor és Bulcsu László, valamint Mátrai Melinda nemzetközi csoportvezető szintén részt vettek a megállapodás aláírásának ceremóniáján.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Kabán is átadták az új tornacsarnokot

Több mint három évtizede várt Kaba lakossága arra, ami november 10-én elérkezett: átadták a város új, mintegy 300 millió forintból felépült tornatermét. A mindennapos iskolai testnevelést és az egész közösséget szolgáló, több mint 1200 négyzetméteres korszerű sportlétesítmény a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében készült el.

Az ünnepélyes átadón Szegi Emma, Kaba polgármestere felidézte, milyen hosszú út vezetett idáig, és hangsúlyozta: sok-sok évnyi, olykor reménytelennek tűnő várakozás után nagy öröm az egész városnak, hogy elkészült a tornaterem. A polgármester köszönetét fejezte ki, hogy az eredetileg megítélt 50 százalékos állami támogatás mértékét az önkormányzat kérésére 100 százalékra emelték. Az úgynevezett B típusú tornaterem Kaba legnagyobb fedett közösségi tere, ezért a testnevelés órák, sportfoglalkozások mellett kulturális és szabadidős nagyrendezvények helyszíne is lesz – tette hozzá Szegi Emma.

Bodó Sándor, a térség országgyűlési képviselője többek között arról beszélt, hogy a sport végig kísérte az emberiség egész történetét. Mint mondta: ma kedvet kell csinálni a fiataloknak a mozgáshoz, hogy az életük mindennapos része legyen, és minél többen sportoljanak koruktól függetlenül. Ehhez pedig nem csak motiváció kell, hanem megfelelő körülmények, jó létesítmények is. Bodó Sándor számba vette, hogy az elmúlt időszakban a térség hány pontján épültek modern tornaszobák, csarnokok. Báránd, Szerep, Sárrétudvari és Nagyrábé után Kabán is siker az új létesítmény átadása, ráadásul Püspökladány és Földes új birkózó csarnokkal is gyarapodik – tette hozzá a képviselő.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: a sport megtanít arra, hogy energia és munka befektetés nélkül nincs siker. A sikerhez meg kell fogalmazni a célokat, az álmokat, és nap mint nap kitartóan küzdeni kell érte. Ez a tapasztalat pedig az élet minden más területein is hasznos. A közgyűlés elnöke ugyancsak hangsúlyozta a motiváció fontosságát. Ebben a testnevelő tanároknak, edzőknek fontos szerepe van.

A kabai tornaterem átadóján a helyi Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai adtak műsort, a legkisebbek és a focista gyerekek birtokba is vették a pályát. Az ünnepség a nemzeti színű szalag szimbolikus átvágásával és a tornacsarnok kulcsának átadásával ért véget.

A fotókat a kabai önkormányzat készítette. KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Mesterségük címere – a szakmai nívó

7 szakmában 50 mestert avatott a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A sikeres mestervizsgát tett szakemberek oklevelüket a kamara elnökétől, Miklóssy Ferenctől vehették át a debreceni Kölcsey Központban 2017. november 15-én. A mesterlevelet megszerző, és ezzel saját szakmájukban kiemelkedő tudásukról számot adó ünnepelteknek Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke gratulált.

Pajna Zoltán köszöntőjében a munka tiszteletéről beszélt. Felelevenítette gyermekkorát, mikor még természetes volt, hogy a környéken lakók a „mesterhez” vitték javíttatni meghibásodott dolgaikat. A megyei közgyűlés elnöke a tömegtermeléssel szemben az egyedi, minőséget jelentő szakmunkát dicsérve kijelentette: a magyaroknak elsősorban nem kívülről jövő segítségre kell hagyatkozniuk, inkább saját erkölcsi, szakmai értékeikre, tudásukra.

A mesteravató ünnepségen Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is a példát adó, minőségi munkát emelte ki, hozzátéve: ma már a legegyszerűbb munkához is szükséges a megfelelő, magas színvonalú képzettség, ha valaki versenyben akar maradni az álláspiacon. A magyarok „kincse” a szaktudása, a szakma kimagasló ismerete pedig nemcsak hasznos, de erkölcsi tartást is ad – hangsúlyozta Miklóssy Ferenc.

Az idei ünnepségen többek között az autófényező, a fodrász, a szakács szakmák képviselői mellett legnagyobb számban a kereskedők vehették át mesterleveiket. Az 50 szakembernek ez az elismerés remélhetőleg újabb lökést ad a lelkiismeretes és magas színvonalú munkavégzéshez. A szakmai önfejlesztés kortalanságát érdekességként mutatja, hogy az olimpiai bajnok Mile József szakács is ezen az eseményen vehette át mesterlevelét.

Az ünnepségen a mesterek munkáját sajátos szemléletű homokanimációval jelenítette meg Sáli Levente festőművész.

Fotó, szöveg: Koppányi Szabolcs, KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.



























hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények