Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Biztonságos Hajdú-Bihar megye

Püspökladányban és Hajdúböszörményben javult a legjobban a statisztika.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat május 8-i közgyűlésén tartott beszámolót a megye közbiztonságáról és a határőrizet helyzetéről Gyurosovics József, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. A főkapitány elmondta: az elmúlt évekhez képest csökkent a megyében a regisztrált bűncselekmények és ezen belül a kiemelten kezelt bűncselekmények száma, sőt a közterületeken is kevesebb bűncselekményt követtek el. Ezzel párhuzamosan viszont nőtt az úgynevezett megyei nyomozáseredményességi mutató. 
Az egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika szerint ugyanis, míg 2013-ban több mint 15 ezer bűnelkövetés történt, addig 2014-ben ez valamivel több, mint 13 ezerre csökkent, ami összességében 15%-os javulást jelent. 
Kiemelkedik a megye települési közül Püspökladány és Hajdúböszörmény, mindkét település esetében ugyanis 30%-ot meghaladó csökkenést regisztrálhattak tavaly az azt megelőző évhez képest, valamint a közterületen elkövetett bűncselekmények felderítési hatékonysága is javult 17%-ot.
Gyurosovics József szerint az állampolgárok biztonságérzetét nagyban javítja, ha minél gyakoribbak a konkrét tettenérések, illetve az ezt követő sikeres felderítések. A megyében ezzel kapcsolatban is javuló eredményekről számolt be.
 
Javult a helyzet a halálos kimenetelű balesetek esetében is, ám a súlyos balesetek száma gyakorlatilag stagnál. A balesetek főbb okai: az elsőbbség meg nem adása, a sebesség rossz megválasztása és a kanyarodási szabályok megsértése. A balesetek legtöbbször még mindig a személygépkocsik okozzák, őket a kerékpárosok követik, majd a teherautók. A megyei balesetek egynegyede tavaly a külföldiek autósok hibájából történt.
Pozitív a mutató az illegális határátlépők elfogását illetően is. A határőrség eredményességét segíti két hőkamerával felszerelt gépjármű is.
A főkapitány sikeresnek értékelte az országos 19/24 programot, amely során Debrecenben, Hajdúdorogon és Hajdúsámsonban biztosítottak 24 órás rendőri jelenlétet. Gyurosovics József hozzátette: hogy a megyében a rendőrök a bejelentésekre átlagosan 167 másodperc alatt reagálnak, ami országos viszonylatban az elsők között van.
Hajdú-Biharban jelenleg is zajlanak bűn-és baleset megelőzési, illetve gyermek-és ifjúságvédelmi programok. Ilyen többek között a Drog-prevenciós, a Bűnmegelőzési Tanácsadói, a D.A.D.A., az ELLEN-SZER vagy a Nyitott Kapuk programok.
Jó hír, hogy a 2014/2015-ös tanévben 123 iskola rendőr kezdte el feladatát, aminek következményeként szeptemberben egyetlen tanintézmény közeli baleset sem volt, aminek gyermek lett volna a szenvedő alanya.
A főkapitány úgy fogalmazott: a rendőri feladatok eredményesen hajtották végre, ennek köszönhetően pedig javult a települések közbiztonsága, és az ott élők biztonságérzete is. 
2015-ben ezeket az eredményeket még tovább szeretnék javítani, így célul tűzték ki az állampolgárok biztonságérzetének fokozását, a hivatali eljárás gyorsítását, az egyre hatékonyabb együttműködést a polgárőrökkel, valamint a közlekedésbiztonság területén elért eredmények megtartását. Mindemellett Magyarország külső határainak fokozott védelme és a körzeti megbízotti szolgálat folyamatos fejlesztése is fontos feladatként fogalmazódott meg a beszámolóban.
hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Önkormányzat
Megosztás: