Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Bemutatkoztak a Hajdú-Bihar Megyei Értéktár kincsei

Debreceni páros kolbász, hajdúszoboszlói gyógyvíz, bojti tájház, bárándi pásztorcsengő. Csak néhány a Hajdú-Bihar Megyei Értéktárban és az értékeket felvonultató kiállításon szereplő kincsek közül. A Megyeháza Bocskai terme előtt berendezett tárlat 2015. június 10-től 2015 június 23-ig látogatható. A kiállításon egyebek mellett épített környezet, agrár- és élelmiszergazdaság, valamint kulturális örökség kategóriákban szereplő megyei értékek kerülnek bemutatásra. 
A fellelhető helyi értékek nyilvántartására, annak adatbázisára, kategorizálására, értéktár bizottságok létrehozására, a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi törvény alapján kaptak felhatalmazást a települési, valamint a megyei önkormányzatok A hungarikum törvény végrehajtására vonatkozóan 2013. évben született meg az a végrehajtási rendelet, amely szabályozza a javaslattételt, az értéktárak működését, és meghatározza azt a nyolc kategóriát, amelybe a nemzeti értékeket sorolhatja a javaslattevő. 

A kategóriák a következők:
  • agrár- és élelmiszergazdaság,
  • egészség és életmód,
  • épített környezet,
  • ipari és műszaki megoldások,
  • kulturális örökség,
  • sport,
  • természeti környezet,
  • turizmus és vendéglátás.
Értékeink számbavétele egy alulról felfelé építkező rendszerben történik. A piramis első lépcsőfoka a települési, tájegységi értéktár, és a megyei értéktár, ezek fölött helyezkedik el a Magyar Értéktár, a piramis csúcsán pedig a hungarikumok állnak. Utóbbiak a Magyar Értéktárban lévő nemzeti értékekből kerülnek ki. A hungarikumok közétörténő felvételre javaslatot egyébként a nemzeti értéket nyilvántartó települési vagy megyei értéktár bizottság tehet. 
A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés 2013-ban azzal a céllal hozta létre a Hajdú-Bihar Megyei Értéktár Bizottságot, hogy számba vegye, és összegyűjtse a megyében fellelhető nemzeti értékeket. A bizottság által azonosított nemzeti értékek a jogszabály adta lehetőségeknek megfelelőn szinte minden kategória besorolásának eleget tesznek (jelenleg a sport kategória nem tartalmaz elemet). A bizottság mostanáig mintegy félszáz értéket vett nyilvántartásba, ebből 15 értéket továbbított felvételre a Magyar Értéktárba, ahová a debreceni páros kolbászt(agrár- és élelmiszergazdaság kategóriában), valamint Irinyi János munkásságát és a zajtalan és robbanásmentes gyufát(ipari és műszaki megoldások kategóriában) be is választották.  
Az értéktár gyűjteménybe javaslattételt egyébként bárki kezdeményezhet. Települési szinten a polgármesterhez, megyei szinten a megyei közgyűlés elnökéhez címezve. A települési értéktár bizottságok az értéktárba történő felvétel mellett döntenek arról is, hogy javasolják-e a nemzeti értéket a megyei értéktárba történő felvételre. A javaslattételnek tartalmaznia kell többek között a javaslattevő adatait, a javasolt nemzeti érték adatait, a javasolt nemzeti érték fényképes/audiovizuális dokumentumait, a Hungarikum törvény nemzeti érték definíciójának való megfelelést valószínűsítő dokumentumokat, szakértő, illetve szakmai vagy civil szervezet támogató vagy ajánló levelét.A javaslattételt egy adatlapon kell benyújtani, amely a fent említett végrehajtási rendelet melléklete, de letölthető a megyei önkormányzat honlapjáról, a www.hbmo.hu/ertektar ’Javaslattétel’ menüjéből. Az újonnan létrehozott aloldalon lehetőség van a javaslattétel elektronikus úton történő benyújtására is. Abban az esetben, ha a településen nem működik értéktár bizottság, akkor a település polgármestere a javaslatot továbbítja a megyei közgyűlés elnökének, és a megyei értéktár bizottság dönt a javaslattételről, 90 napon belül. 
A Hajdú-Bihar megyében található értékek feltárása, rendszerezése a kiadványok elkészítésével, az értékeket bemutató kiállítással, a szakmai előadásokkal tarkított konferenciávalnem fejeződik be. A nemzeti értékek számbavétele egy folyamat, a nemzeti értékek adatait tartalmazó gyűjtemény pedig állandóan gyarapszik.




hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: