Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

24. alkalommal rendezték meg Debrecenben a Farmer – Expot.

A Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás és a X. HORTICO Zöldség - Gyümölcs - Kertészeti Szakkiállítás mellett idén első alkalommal a Megyei Kenyérünnep is gazdagította a Farmer Expo programjait.

Hazánk legnagyobb vidéki mezőgazdasági kiállításán és vásárán az idén 18 ezer négyzetméteren mintegy 250 magyar, lengyel, szlovák, szlovén, francia és német kiállító mutatta be termékeit, szolgáltatásait a vásárra kilátogató mintegy 30.000 érdeklődőnek. Az innováció és termékdíjak, a szakmai- és közönségprogramok gazdagították idén is a 4 napos kiállítást, amelynek a hagyományokhoz híven most is a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ adott otthont.

Az expo megnyitóján Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár- és vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta: az, hogy a vidék legnagyobb vásárán egyre több az élelmiszeripari, kertészeti és az állattenyésztési bemutató, valamint bővült az öntözési technológiák kiállítási területe, híven tükrözi a kormány agrárpolitikáját. A Brüsszel által a közelmúltban elfogadott vidékfejlesztési operatív programban vidékfejlesztésre szánt 1300 milliárd forintból csaknem 200 milliárdot fordítanak az élelmiszer-feldolgozás fejlesztésére – tette hozzá az államtitkár.

Pajna Zoltán a Hajdú-Bihar Megyei önkormányzat elnöke bejelentette: a szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyével közösen olyan programon dolgoznak, amelynek eredményeként a két megyében jelentősen növekedne az öntözhető mezőgazdasági földek nagysága.

Papp László, Debrecen polgármestere a város támogatásáról biztosította a két megyei önkormányzat törekvését, az öntözőrendszerek és a feldolgozóipar fejlesztését. Jávor András, a Debreceni Egyetem (DE) rektorhelyettese a tudásra, az innovációra alapuló mezőgazdaság fontosságára hívta fel a figyelmet, megjegyezve: sok pénz kerül az ágazatba, s nem mindegy hogyan használják fel. Szerinte: Tudáshiányban a valódi szaktanácsadás felértékelődik”

Az expo megnyitóján Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének elnöke jelképesen megszegte a megye kenyerét, amelyet előzőleg magáldott a református egyház lelkésze. Szabó Sándor, a Nemzeti Agrárkamara megyei elnöke elmondta: Hajdú-Biharból 113 gazda 32 tonna búzát ajánlott fel az ország kenyeréhez, amit Mohácson sütnek meg.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: