Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

A foglalkoztatási paktum megkötését is megszavazták a képviselők

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat – a 2015-ben elkezdett hagyománynak megfelelően – ismét kihelyezett közgyűlést tartott: ezúttal Ebesen. A 2016. február 19-i testületi ülésen átfogóan megtárgyalták a “Megyei szintű foglalkoztatási megállapodások, foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések” tárgyú napirendi pontot, amely megcélozza, hogy a megyében valóban legyen pontos felmérés a munkanélküli, ám dolgozni akaró emberek képzettségi szintjéről, majd a paktumban résztvevő vállalkozások maguk képezzék ki vagy át leendő munkatársaikat – a tényleges igényeknek megfelelően. További képek a HBMÖ Facebook oldalán tekinthetők meg.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy eddig nem volt még ilyen szintű megyei foglalkoztatási struktúra kidolgozva, ám a feladat nagyságának megfelelően minden képviselő aktív támogatását kéri a megvalósításhoz. Ménes Andrea (a Fidesz frakcióvezetője), a Fejlesztési, Tervezési és Stratégiai Bizottság elnöke szerint ez a paktum éppen azt az ellentmondást írhatja felül, ami abból ered, hogy a munkaerő kínálat és a kereslet között sok esetben nagy különbség volt a kevés és pontatlan felmérési adatok miatt.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat támogatásával Vásárszövetség létrehozásáról írtak alá szándéknyilatkozatot február elején, amely közgyűlési jóváhagyása most megtörtént. A helyi termékek piacra jutásának lehetőségét emelte ki ezáltal Pajna Zoltán, aki szerint az öt határon túli és tucatnyi magyarországi település, valamint a megyei önkormányzat – egyébként nyitott, tehát új tagokat szívesen befogadó – szövetsége nem csak a termékekről, hanem kulturális programok szervezéséről is szól. A megyei önkormányzat elnöke beszélt a március elején Budapesten megrendezendő Hungexpóról is, ahol szintén már a kezdődő együttműködés jegyében állít standot négy Hajdú-Bihar megyei település (Berettyóújfalu, Hajdúböszörmény, Hajdúhadház, Hajdúnánás).

Bulcsu László, a megyei önkormányzat alelnöke hozzátette, hogy a termelőket meg kell erősíteni abban, hogy a helyi termékeket el lehet adni hálózati szinten is. “Aki ebből akar megélni, annak biztosítani kell ehhez a lehetőséget” – adta meg a szövetség egyik fő üzenetét Bulcsu László.

A Pénzügyi Bizottság vezetője, a Jobbik képviselője, Mohácsi László nagy örömét fejezte ki a kezdeményezés kapcsán. A térség – határokon átívelő – kulturális egységét említette meg, ami ezáltal ismét megvalósulhat a határon innen és túl élő magyarok között. Egyúttal üzenetértékűnek tartja Mohácsi László a vásárszövetség határnélküliségét, ami szerinte azt jelzi az odaát élő magyarok felé, hogy az óhaza magyarjai nyitnak feléjük.

A közgyűlés szocialista képviselője, Bódi Judit is támogatta (akárcsak minden más képviselő) a javaslatot, ám arról érdeklődött, hogy amennyiben nem végleges létszámú a jelenleg tizenhat önkormányzat által alakuló Vásárszövetség, kapnak-e tájékoztatást a többiek, akik esetleg szintén csatlakozni akarnak – mint Pajna Zoltán válaszában elmondta, természetesen nem a bezárkózás, hanem a nyitás a szövetség célja.

Az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nkft. működését érintő kérdések is napirendre kerültek. Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke elmondta, hogy mivel három megye közös cégéről van szó, természetesen a másik két megye önkormányzatának szándékát is figyelembe kell venni, ám ők sem kívánják fenntartani a céget. A felszabaduló munkaerő egy részét el tudják helyezni, illetve van is aki már elhelyezkedett.

A kihelyezett közgyűlés elején Ebes település bemutatkozott. A helytörténeti érdekességekkel teli előadás során a település nevéről, földrajzi elhelyezkedéséről és történelméről hallgattak meg a megyei képviselők képekkel illusztrált adatokat – történeteket. Ezt követően a februári hónap Hajdú-Bihar megyei nevezetes eseményeiből állított össze egy tartalmas beszámolót Szendiné dr. Orvos Erzsébet, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár vezetője.

A kicsivel több mint 4 ezer lakost számláló Ebes bemutatkozása ezzel nem ért véget, hiszen ezt követően a képviselők meglátogattak több nevezetességet is, egyebek mellett a római katolikus Szent Lőrinc templomot és a református templomot. A 170 millió forint önerőből, külső támogatás igénybevétele nélkül felújított polgármesteri hivatal vagy éppen az Arany János Magyar-Angol Két Tanítási nyelvű Általános és Alapfokú Művészeti Iskola is dísze Ebesnek. Utóbbi nyáron kapott modernebb energiaforrásokat napelemek formájában.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: