Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Több mint 300 kiállító a jubileumi Farmer Expón

Magyarország kiemelkedő agrárvására negyedszázados jubileumot ünnepel, s ennek megfelelően bőséges programsorozattal várja az érdeklődőket a Debreceni Egyetem Agrárcentrumának területén csütörtöktől vasárnapig. A Kecskeméti János Rendezvénycsarnokban és a mellette felhúzott – még nagyobb – sátorban kaptak helyet szokásosan az élelmiszeripar kiváló hazai termékei, illetve olyan, innovációval, az agrárium technikai hátterével, illetve az üzletkötéssel kapcsolatos standok, amelyek hasznára válhatnak minden érdeklődőnek. Idén először a a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat is saját kiállítással van jelen a Farmer Expón, ahol többek között vállalkozásfejlesztési tanácsokat is adnak. A tangazdaság területén (a sportcsarnok mögötti területen) a magyar haszonállat állománnyal ismerkedhetnek meg a látogatók, sőt, zsűrizik is egyes kiállítók jószágait. Emellett a mezőgazdaságban használatos fejlett munkagépek széles palettája tekinthető meg. Eközben agrárfórumot tartottak, illetve tartanak a négynapos vásár ideje alatt, ahol a szakma képviselői, illetve a szellemi hátteret adó szakemberek találkoznak egymással.

Képgaléria a HBMÖ facebook oldalán!

A 25 éves Farmer Expo 2016. augusztus 18-i ünnepélyes megnyitóján Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke Vaszkó Lászlónak, a Farmer Expo szervezéséért és lebonyolításáért felelős V-Trade Kft. cégvezetőjének adott át – a feleségével közös áldozatos munkájáért – elismerést kifejező ajándékot.

A megyei közgyűlés elnöke kiemelte, hogy miként az expó történelmében is fontos volt a megújulás, a fejlődés, úgy a magyar agráriumban is. Sőt, idén már a megyei önkormányzat is saját standdal szerepelt a rendezvényen, amellett, hogy több Hajdú-Bihar megyei vállalkozó is a megyei önkormányzat szervezésében állít ki. Pajna Zoltán a magyarországi agrárgazdasággal kapcsolatos kis-és középvállalkozásokról is beszélt, amelyeknek segítséget nyújtanak egyes, a megyei önkormányzat által vitt projektek (PURE COSMOS, CLUSTER3 pl.). Ezek a vállalkozások esetleges buktatóira is felhívják a figyelmet, sokat segítve a tulajdonosoknak.

A megköszöntött Vaszkó László visszaemlékezett a negyed századdal ezelőtti időkre, amikor úgy vágtak bele ebbe a családi vállalkozásba, hogy azt tartották szem előtt, mit kíván a piac. Ennek az alaptételnek kívántak mindig is megfelelni, s eszerint szervezni a mára Magyarország egyik legjelentősebbé váló agrárkiállítását. „A látogatók minél több információhoz jussanak minél kevesebb idő alatt” – tette hozzá Vaszkó László, mint további lényeges szempontot, aki annak is hangot adott, hogy jó döntés volt végül az akkori agráregyetemre (most a Debreceni Egyetem Agrárcentrumához) hozni ezt a vásárt. Mint a cégvezető elmondta, nem csak földrajzilag megfelelő helyszín, de az egyetem szellemi tőkéje is kiválóan hasznosítható.

Papp László, Debrecen polgármestere a V-Trade Kft. családi vállalkozás voltára hívta fel a figyelmet, amelyből ez a mostanra negyedszázados nagyrendezvény létrejött. Érdekességként elhangzott, hogy miként Debrecen virágkarneválja 2016-ban 50 esztendős, a Farmer Expo pedig 25 éves, vagyis kettős jubileumot ünneplünk idén. A debreceni polgármester megemlítette a debreceni, az agrárgazdasághoz kötődő feldolgozóipar újbóli fejlődését is (dohányfeldolgozás, konzervgyár, stb.). Papp László szintén emléklapot adott át Farmer Expo főszervezőinek, amelyet a V-Trade Kft. ügyvezetője, Vaszkóné Kerek Mária vett át.

Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Magyarország közelmúltjának kihívásokkal teli, nehéz időszakáról beszélt, amely azonban oly módon edzhette meg a magyar agráriumot is, ami később kamatozni fog. A tudás, az innováció, az információ és az együttműködés az, amiben a helyettes államtitkár a világ, számunkra negatív változásaival szemben Magyarország agrárgazdaságának erejét látja.

A Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese, Jávor András az oktatási intézmény által biztosított tudásbázist méltatta, amely mind a Farmer Expo, mind általában véve az agrárgazdaság fejlődésében nagy szerepet játszik, s amelyre továbbra is támaszkodhatnak.

A 25. Farmer Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítást, amely augusztus 21-ig tart Debrecenben, hivatalosan Jakab István, az Országgyűlés alelnöke nyitotta meg, illetve megszentelték a térségből származó, kiváló alapanyagokból készült Magyarország Kenyerét is. A szertartást Bukáné Zakar Zsuzsanna végezte el.

A kiállítók között most – a jubileumra hivatkozva – nem hirdettek ki nagydíjat, viszont köszöntötték azokat a vállalkozókat, akik a legtöbbet tették az elmúlt időszakban a vásár minőségének folyamatos javulásáért.








hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: