Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

A székelyhídi Gazdanap egy év alatt sokat fejlődött

Szombaton a Magyar Nemzeti Kereskedőház nagyváradi regionális irodájának kezdeményezésére és szervezésében, összefogva Székelyhíddal, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének megyei szervezetével, a Bihar megyei Helyi Akciócsoporttal és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel, megrendezték a II. Érmelléki és Bihar Megyei Gazdanapot, amelyen Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is részt vett, beszédet mondott.

Ebben kihangsúlyozta, hogy minden RMDSZ-hez köthető rendezvény nagy jelentőségű a Hajdú-Bihar megyeiek számára is. Emellett a gazdák kölcsönös bizalmon és együttműködésen alapuló, minél nagyobb piaci részesedést produkáló szervezett termelését kiemelkedő fontosságúnak tartja – a modern technológiák hatékony felhasználására alapozva.

A rövid idő alatt sokat fejlődő gazdanap a másfél évvel ezelőttihez képest jelentősen növelte a kiállító cégek létszámát. Akkor 3 magyarországi cég képviseltette magát, míg 2017-ben nem tudtak minden jelentkezőnek lehetőséget adni (15 magyarországi és 21 romániai cég vett részt végül rajta idén) – árulta el Sárközi Zoltán az MNKH Nagyváradi Regionális Irodájának vezetője.

Határ menti befektetési lehetőségekről és azok kihasználási módozatairól is szó esett, valamint az őstermelőktől kezdve a gépgyártó cégekig jelen lévő kiállítók, kisállatok megtekintése mellett gasztronómiai és üzletember találkozókra is sor került.

Béres Csaba székelyhídi polgármester az ilyen találkozók jelentőségére hívta fel a figyelmet, hiszen egységes stratégiát dolgozhatnak ki. „A helyi termékek sokszínűsége, a helyi piac és a közvetlen értékesítés valódi értékek, melyeket összefogással kell megbecsülni és őrizni” – fogalmazott.

Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, a rendezvény ötletgazdája szerint a ma élő emberek garanciát és biztonságot keresnek, sokféle szempontból, így a mezőgazdaságból élők is érezni szeretnék, hogy támogatják őket.

Meglátásában a gazdáknak három alapvető tényezőre van szükségük ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat: stabil és kiszámítható jogi környezetre, külső pénzügyi fejlesztési forrásokra, mechanizmusokra, valamint korszerű technológiára, innovatív megoldásokra, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy ne kerüljenek versenyhátrányba. Hozzáfűzte: mindemellett az is kell, hogy helyben legyenek munkahelyek, jól beazonosított termelők, termék előállítók.

KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA.



hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: