Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Az új nemzetközi projektek és a megye egészségügyi helyzete is téma volt

A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés utolsó nyári ülését tartotta június 23-án, Debrecenben, a Megyeháza Árpád termében.

A megye lakosságának egészségi állapotáról, valamint az egészségromlást előidéző szükséges tennivalókról a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője, Dr. Fodor Mária tartott előadást.

Ennek során kiderült, hogy bár az egészségügyi helyzet nem romlik térségünkben, vannak olyan területei, amelyben akár szakemberhiány, akár korszerűsítésre váró eszközök nehezítik a tisztifőorvosi szolgálat munkáját, élükön a védőnői szolgálattal például. Fodor Mária megjegyezte, hogy országos tendencia a szakorvos hiány, mégsem a felnőtt, inkább a gyerekorvosok száma kisebb a szükségesnél. S ez kihat a védőnői szolgálat munkájára megyénkben is.

A háziorvosi ellátással kapcsolatban azt hallhatták a megyei képviselők, hogy ott az állományban lévő lyukakat helyettesítésekkel, átcsoportosításokkal orvosolják már évek óta, és ez egyelőre működik.

Rigán István, a Jobbik képviselője a debreceni Jerikó utcai tüdőszűrő állomás régi tüdőszűrő gépe kapcsán kérdezte, lecserélik-e vagy ha nem mi módon oldhatják meg a folyamatos egészségügyi szolgáltatást? Fodor Mária szerint a Kenézy Kórház kijavíttatta a szűrőbusza műszaki hibáit, aminek munkába állításával részben kisegíthetik az állomást.

Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke szerint a megyei önkormányzat EFOP-os pályázata többek között erre is lehetőséget adhat majd, hogy ilyen fejlesztésekre is jusson forrás.

KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA. A honlap képei rákattintva nagyíthatók. (Fotó, szöveg: Koppányi Szabolcs.)

Szóba került még a védőnők túlterheltsége vagy hogy túl nagy a várakozási idő, például a szív- és érrendszeri vizsgálatok esetében (Tóth József – DK), ami akár végzetes is lehet, ha túlságosan elhúzódik, hiszen az egyik vezető halálok ez Magyarországon.

Ugyanakkor több képviselő elsősorban háláját fejezte ki azért a munkáért, amit az orvosok, ápolók, védőnők végeznek.

Ez az áldozatos munkavégzés igaz a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alkalmazottaira is. A 2016-os tevékenységükről szóló beszámolót Kovács Ferenc tü. dandártábornok tartotta, aki megjegyezte, ők már jó ideje nemcsak tűzre-vízre vigyáznak, ahogy a mondás is tartja, de sok más dologra is, ami életünket kíséri. Az épületek engedélyeztetése katasztrófavédelmi szempontból szigorúbb például, mint mondjuk Nagy-Britanniában, a veszélyeanyag-szállítást pedig még ennél is szigorúbban veszik. Ugyanakkor például a kémények seprése ingyenes, amivel azonban – fejezte ki sajnálatát Kovács Ferenc – sokszor nem élnek vagy nem időben élnek a lakosok, holott komoly veszélyforrás lehet minden eldugult kémény (Hajdú-Bihar megyében mintegy 200 ezer kéményt tartanak számon).

A megyei közgyűlés tárgyalta és elfogadta még ezen a napon a “Magyar Szürkék Útja – kulturális tematikus útvonal Hajdú-Bihar megyében” című projekt megvalósításáról szóló előterjesztést. Emellett Mátrai Melinda, a megyei önkormányzat fejlesztésekkel foglalkozó nemzetközi csoportvezetője három új Interreg Europe pályázatban való részvétel lehetőségét tárta a képviselők elé, amit szintén egyhangúlag elfogadtak.

Ezek az OUR WAY (motoros közlekedéssel meg nem közelíthető területek, utak fejlesztésével foglalkozik), a SMAC (kis múzeumok kihasználtságát, látogatottságát növelő projekt), valamint az EUREGA (a gasztronómia elismertetése és belefoglaltatása az Európai Unió szakpolitikájába).













hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: