Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

“Fess Hegyes!” élménygazdag művészeti alkotótábor Nagyhegyesen

A 2016-ban Nagyhegyesen Agárdi Lajos által megalapított Kadarcsi Művésztelep 2017-ben több helyszínen várta azokat a meghívott művészeket ismét, akik a Csárdák útján, a Nemzeti Park területén, a Nagyhegyeshez tartozó Kadarcsi Csárdában alkothattak. Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is a vendégek közt volt, köszöntötte a megjelenteket, kiemelve az alkotótábor munkáját, és a szervezők tevékenységét megköszönve méltatta a művésztelep jelentőségét.

Az értékekre odafigyelő, azokat nagy becsben tartó Nagyhegyes Község Önkormányzata a kultúra támogatásaként 14, Erdélytől Észak-Magyarországig terjedő területekről érkező művészeket látott vendégül július végén, akik Dicsőszentmártonból, Székelyhídról, Kisvárdáról, Berettyóújfaluból, Nádudvarról, Monostorpályiból, Nagyhegyesről, Hajdúszoboszlóról, Balmazújvárosról, Debrecenből, Kabáról, Budapestről, Kistarcsáról és Nagyorosziból utaztak a Hajdú-Bihar megyei településre. Köztük voltak festők, fotósok és grafikusok. A művésztelep az alkotást inspiráló autentikus közeggel várta vendégeit, ahol nagy beszélgetések mellett a kreatív gondolkodás és a művészi alkotás mindenképpen adott.

A megnyitót rendhagyóvá téve, Agárdi Lajos, táborvezető rövid köszöntőjébe irodalmi, zenei összeállítást illesztett, utalva a különböző művészeti ágak egy tőről való fakadására, üzenetük egységességére (gitáron közreműködött, Sztojka Viktória, festő).

Dr. Kovács Gergely, jegyző, kiemelte a művésztelep sikerességét utalva arra, hogy a tavalyi 12 fő 27 főre bővült.  Végső Zoltán, a csárda üzemeltetője és a művésztelep házigazdája, szintén örömét fejezte ki az alkotótábor folytatásáért és jelképesen átadta a Kadarcsi Csárda kulcsait, Agárdi Lajos, a művésztelep alapítójának.

A több napos táborban Szabó Franciska, a Képzőművészeti Egyetem oktatója, különleges előadást tartott a csárda udvarán, különböző anyagok, pigmentek, festőszerek egymáshoz való viszonyáról és alkalmazhatóságáról.  Délután témagyűjtő tanulmányúton vettek részt Mátán. Emellett sor került az első „Fess Hegyes” alkalomra, amelyen az alkotók a nagyhegyesi kiserdőben festettek, fotóztak és bárki megtekinthette az alkotómunka menetét. Az alkalom a sajtó érdeklődését is felkeltette, számos látogató érkezett Nagyhegyesről és a környékről, eljöttek a nagyhegyesi gyerekek is. Aki elég bátorságot érzett magában, legyen az felnőtt vagy gyermek, szintén bekapcsolódhatott az alkotófolyamatba.

KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA! (A fotókat Agárdi Lajosnak köszönhetjük.) A honlap képei rákattintva nagyíthatók.











hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: