Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

1956 emlékezete Hajdúsámsonban

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából Hajdúsámsonban is tartottak megemlékezést. Az ünnepségen a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatot Tasi Sándor alelnök képviselte.

Fáklyás felvonulás vezetett az emlékműhöz, sorban érkeztek a tiszteletüket tévők, hogy elhelyezzék koszorúikat.

A Csapókerti Általános Iskola tanulója szavalt, míg a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai elevenítették fel műsorukkal 1956 forradalmi eseményeit. Antal Szabolcs polgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta: „Magyarország mindig élen járt Európában szabadságba vetett hitével. Több évszázadon keresztül – ahogyan most is – a kereszténység védőbástyája a magyar nép.”

A hajdúsámsoni megemlékezésen részt vett Tasó László is. A Miniszterelnökség államtitkára szerint a magyar nép a történelem során kitartásának, jövőbe vetett hitének köszönhette, hogy a vesztes háborúk után is mindig talpra tudott állni, és képes volt újult erővel elkezdeni országa építését.

Az ünnepség részeként adták át Hajdúsámson Város Önkormányzata Posztumusz Díszpolgári Díját. Az elismerést az egykor meghurcolt, katonai rangjától megfosztott, halála után rehabilitált hadnagyi, idén pedig utólagosan főhadnagyi rangot kapó id. Bertalan Zoltán nevében özvegye, Bertalan Zoltánné vette át.

Fotó: Dandé Melinda. KÉPGALÉRIA IDE kattintva található.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: