Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

A Tankcsapdával együtt ajándékoztuk meg a fogyatékos gyerekeket

Fontos, emellett finom és aranyos dolgokat vitt a Mikulás a puttonyában a debreceni Fogyatékkal Élő Gyermekeket Ellátó Intézményébe. A DEKOM, vagyis a Debreceni Egyetem Különleges Orvos és Mentőcsoportja szervezésében az akció a régió több hasonló intézményére kiterjed. Ahogy Dr. Késmárky András, a DEKOM elnöke köszöntőjében elmondta,  felajánlásoknak köszönhetően ágy melletti monitorokkal, leszívó- és sterilizáló készülékekkel is gazdagodott a Böszörményi úti intézmény.

Az otthon lakói és munkatársai együtt, dalokkal köszöntötték az immár visszatérő vendégként üdvözölt Tankcsapda együttes tagjait, és a többi meghívott vendéget. Köztük Pajna Zoltánt, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnökét, Dr. Csernoch Lászlót, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettesét, valamint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Hajdú-Bihar Megyei kirendeltségének igazgatóját, Dr. Verdó Györgyöt. Mellettük  Eric Watnik, az USA magyarországi nagykövetségének ideiglenes követtanácsosa és három tengerészgyalogos is ellátogatott a Böszörményi úti intézménybe, sőt később a díszegyenruhás ifjak végigjárták az egyes osztályokat is a Mikulás és két speciális mentőkutya, na, meg a gyerekek arcára mosolyt csaló további ajándékok kíséretében. Ezalatt a DEKOM orvosai más részlegeken végeztek orvosi vizsgálatokat, amelyekhez így nem kellett a gyerekeket beszállítani a klinikára. Mint Hegedűs Gábor logisztikai vezető közölte, előre egyeztették az intézménnyel, hogy kinek milyen típusú vizsgálatokra van szüksége, tehát már felkészülten, a kellő eszközöket és orvosokat magukkal hozva érkeztek.

A beszéd után a zenéé lett a főszerep a megnyitón, ám ezúttal felcserélődtek a szerepek, hiszen a Tankcsapda tagjai a nézők között tapsoltak elragadtatva az intézet produkcióinak, akárcsak a teljes nézősereg. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy amit például egy sérült lány előadott, az bármely, teljesen egészségeseknek rendezett tehetségkutató műsorban megállná a helyét. A zene, az ének olyan tiszta erővel tört elő belőle – ráadásul rendkívül szórakoztató módon -, hogy ha csak a fülünket hegyeztük, maximum abban érezhettünk különbséget közte és magunk között, hogy ő jobban énekelt legtöbbünknél…

Lukács Laciék tehát ezúttal csak hallgattak, tapsoltak, majd átadták mintegy 3 millió forint értékű, orvosdiagnosztikai eszközöket tartalmazó ajándékukat. A nemes célhoz egyébként a KITE Zrt. és a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat is csatlakozott.

Szöveg, fotó: Koppányi Szabolcs, KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.



















hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: