Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Az Önálló Zártkert Program lehetőségeivel élni kell

A beadási határidő: 2018. január 31. éjfél.

Infó: IDE KATTINTVA érhető el.

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat a Miniszterelnökséggel és a Földművelésügyi Minisztériummal közösen a vidéki települések fejlesztése témában tartott szakmai konferenciát Debrecenben, a Megyeháza Bocskai termében, ahol Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei önkormányzat alelnöke köszöntötte a vendégeket.

Az eseményen megyei települések polgármesterei vagy a települést képviselő vezető személyek tehettek fel kérdéseket az elhangzott előadások után a meghívott szakembereknek, politikusoknak.

Felvezetésként a megyei önkormányzat koordináló szerepéről beszélt Bulcsu László, amely során a vidéki területfejlesztésekhez és területrendezésekhez nyújt segítő kezet, figyelembe véve azt, hogy adott termelési kultúrában élünk a térségben, akárcsak a határ magyarlakta túlfelén.

Szólláth Tibor nemcsak Hajdúnánás polgármestereként, de a Nemzeti Agrárkamara nemrég megválasztott Hajdú-Bihar megyei elnökeként is beszélt, aki a magyar vidéket életképesnek mondta. A fejlesztési folyamatok során fontos az egymásra figyelés és az, hogy folyamatában kövessék mindig az adódó lehetőségeket – tette hozzá. Mint Szólláth Tibor elmondta, az agrárkamarával nagy munkában vannak benne mostanában, hiszen mintegy 43 ezer településen végeznek az öntözést érintő felméréseket országosan. amiből 17 ezer Hajdú-Bihar megyei. Ez a jövőben történő fejlesztések miatt is rendkívül jelentős előkészítő munka. Szólláth Tibor a megválasztásakor már megjegyezte, amit most újra kiemelt: szerinte az elkövetkező 10 évben az agrárgazdaságban legalább akkora változás következik be, mint az elmúlt 100 esztendőben. Ám ennek nem elszenvedői kell hogy legyünk, hanem alakítói. A változások ugyanis mindenképpen bekövetkeznek, akár akarjuk akár nem, ám az a helyes magatartás, ha majd a győztes oldalon állunk – jegyezte meg a hajdúnánási polgármester.

A köszöntők sorában Dr. Tiba István országgyűlési képviselő, megyei fejlesztési biztos a lehetőségekről beszélt, amelyekkel mindenkinek élni kell a 2020-ig tartó uniós fejlesztési időszakban. Mint tájékoztatott, Magyarország a fejlesztések 90%-át már lekötötte, ám vannak még szabad források, amelyeket nem szabad bent hagyni.

A konferenciát megtisztelte jelenlétével Szakáli István, a Földművelésügyi minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára, valamint munkatársai is. Az első előadás során a 2018. évi Önálló Zártkert Programról beszélt, amely bár “új kezdeményezés, de nem előzmények nélküli”. Hiszen a korábbi Tanyaprogram továbbfejlesztésének is tekinthető. Mint Szakáli István elmondta, ez a mostani Önálló Zártkert Program is szervesen fejlődik, ezért várják a kritikai észrevételeket, hogy minél hasznosabb lehessen. Egyébként a sikerességet előrevetíti az is, hogy – miként a helyettes államtitkár elmondta – egy 2013 óta tartó három éves mintaprogram már lezajlott, amelyben megyénkből részt vett Hajdúhadház, Újléta, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás és Létavértes is – jó tapasztalatokkal gazdagodva. Országosan a 90 mintaprogramban majdnem 70 település volt érintett, s közöttük 770 millió forint támogatást osztottak szét a három év alatt.

A témához kapcsolódóan Kovács Szilvia, a 2018-ban is meghirdetett “A legszebb konyhakertek” országos program vezetője, Karcag alpolgármestere mutatta be gyakorlati példákon keresztül, hogy miként egészítheti ki ez a fajta növénytermesztés a zártkertségek fejlesztését – a 2013-2017 közötti időszak tapasztalataira támaszkodva.

A további előadások során Zsán-Klucsó Klaudia, a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárságának osztályvezetője a Vidékfejlesztési Program aktualitásairól beszélt. Weidel Walter, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat főtitkára pedig szervezete szerepét mutatta be a vidékfejlesztésben.

Az előadók közül többen kiemelték, hogy bár már a településvezetők nyilván dolgoznak a 2017. december 17-én kiírt Zártkert Program őket érintő pályázatán, ám aki még most kezdi el, az is be tudja adni a hátralévő egy hétben, ezért – ahogy ugyancsak többször elhangzott ezen a napon – éljen mindenki a lehetőséggel!

KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.





















hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: