Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Közbeszerzésekről közérthetően

A Közbeszerzési Hatóság, a Miniszterelnökség és a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara konferenciája zajlott 2018. február 8-án, (csütörtökön) Debrecenben, a Nonprofit Gazdaságfejlesztő Szervezetek Házában, amelyet Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara  elnöke nyitott meg .Az előadásokat tartó szakemberek a közérthetőséget szem előtt tartva adtak hasznos, a jövőben számos eljárást, döntést megkönnyítő információt a megjelent vendégeknek.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke köszöntőjében több témát is érintett, s az átláthatóság hangsúlyozása mellett kiemelte, hogy milyen fontos megfelelően felkészülni az elektronikus ügyintézésre a közbeszerzések során is. Továbbá kijelentette, hogy a törvények folyamatosan alakulnak, idomulnak a leghatékonyabb eljárásrendhez, a hasznosságot szem előtt tartva. A Közbeszerzési Hatóság – amely a közpénzek nyilvános és átlátható elköltését segíti elő – tevékenységének bemutatása mellett az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerrel (EKR) is megismertették a vendégeket – Dr. Csányi István, a Miniszterelnökség közbszerzésekért felelős államtitkára által.

A tapasztalatokról is szó esett az EU-s támogatásokra támaszkodó beszerzések, valamint a hatóság szerződésellenőrzése kapcsán.

Hasznos útmutató volt az esetlegesen előforduló jellegzetes hibák taglalása a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásokban, amelyekhez kapcsolódóan jogalkalmazási kérdések is felmerültek. Mindebből következően a jogorvoslati eljárás szabályainak legfontosabb változásai is egy külön témát alkottak a konferencia végén.

Szöveg, fotó: Koppányi Szabolcs





hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: