Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Ezüstérmes lett a megyei önkormányzat főztje

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat is képviseltette magát a megye legnagyobb gasztronómiai fesztiválján. A Hadházi Káposztás Napokon az önkormányzati delegáció háromféle ételt is készített, melyekkel ezüstérmes lett a főzőversenyen.

Vasárnap délelőtt már kígyózó sorok fogadták azokat, akik a Hadházi Káposztás Napokra érkeztek. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat sátra kiemelt helyen, a főbejárat közvetlen közelében kapott helyet. A vendégeket házias ételekből összeállított reggeli fogadta, az asztalokat pedig őszi dekoráció díszítette, melyet az önkormányzat munkatársai készítettek. Az önkormányzati delegációt Tasi Sándor alelnök vezette.

A hivatal a főzőversenyre is benevezett, a káposzta-alapú ételek a sátor előtt felállított három üstben készültek. A munkálatokat Dobi Csaba jegyző irányította, aki azt is elmondta: idén toroskáposztát, kakasos székelykáposztát és töltöttkáposztát főztek. 

Bár az ételek 170 személyre készültek, az érdeklődés olyan nagy volt, hogy azok szinte percek alatt elfogytak. Így sietniük kellett azoknak, akik meg akarták kóstolni az önkormányzati delegáció főztjét.

 

Az elkészült ételekkel a főzőversenyre is benevezett az önkormányzat. A zsűrit személyesen Lázár séf vezette, a szakértői testület pedig úgy döntött: az erős mezőnyből kiemelkedett az önkormányzati delegáció főztje, amelyet második hellyel jutalmazott

A Hadházi Káposztás Napok a megye legnagyobb gasztronómiai fesztiválja. A három napig tartó rendezvény célja, hogy felelevenítse Hajdúhadház káposztatermesztéssel és feldolgozással kapcsolatos hagyományait, azokat pedig átörökítse a fiatalok számára, valamint, hogy bemutassa ezeket az értékeket a városon kívül élőknek is. 

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: