Két nemzetközi projektben is szakmai egyeztetés indult
Hajdú-Bihar Megye gasztronómiai és természeti értékeinek jobb kihasználása is a célja azoknak a nemzetközi projekteknek, amelyekbe a megyei önkormányzat is bekapcsolódott. Mindkét projekt a közelmúltban indult, a megyei szakértői csoportok most kezdték meg a közös munkát.
Gazdaságfejlesztési és munkahely teremtési célok megvalósítását is segíti az elmúlt hónapokban indult két nemzetközi projekt, melyek az Interreg Europe Program és a magyar állam társfinanszírozásával valósulnak meg. Az EUREGA a gasztronómia értékekre, míg az OUR WAY a természeti és kulturális örökség megőrzésére és hasznosítására, tematikus zöldutak kialakítására és továbbfejlesztésére alapozva támogatja a megye fejlődését. A megyei önkormányzat mindkét programban nemzetközi partnerekkel együttműködve vesz részt, így lehetőség nyílik az egyes országokban már működő jó gyakorlatok átvételére is. Az EUREGA projektben holland, finn, spanyol, ír, görög és román partnerekkel, míg az OUR WAY-ben spanyol, ír, lengyel, francia, bolgár és belga résztvevőkkel dolgozik együtt az önkormányzat.
Az EUREGA projekt (http://www.interregeurope.eu/eurega/) megyei szakértői csoportja első ízben ülésezett 2018. október 18-án délelőtt. A munkacsoportban a megyei önkormányzat szakemberei a kutatási szféra, civil szakmai szervezetek, közigazgatási szervek, oktatási intézmények, kamarák képviselőivel dolgozik együtt az elkövetkezendő években. A nyitóülés során feltérképezték a gasztronómiát és a kapcsolódó turisztikai, helyi fejlesztési kérdéseket érintő problémákat, de bemutattak számos jó példát, sikeresen működő gyakorlatot is. A megbeszélés eredményeit a következő, előreláthatóan 2019. első hónapjaiban a romániai Nagyszeben városában tartandó nemzetközi ülésen mutatják be.
Az OUR WAY projekt (https://www.interregeurope.eu/ourway/) első megyei szakértői találkozóját 2018. október 18-án délután tartották. Az ülésen az ország több pontjáról érkeztek a zöldutak iránt elkötelezett tapasztalt szakértők és szakmai, civil szervezetek képviselői. A résztvevők megismerték a hazánkban eddig elért eredményeket, jó példákat és gyakorlatokat, valamint megfogalmazták a megyében megvalósítani kívánt célokat és tevékenységeket. Az Írországban 2019. első negyedében tervezett nemzetközi szakmai rendezvényen lesz lehetőség a szakértői ülés eredményeinek bemutatásra, a partnerséggel történő megvitatására.
A megyei szakértői üléseket a továbbiakban mindkét projekt esetében néhány havi rendszerességgel rendezi majd a megyei önkormányzat.