Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Okos városok tervezése indul Hajdú-Bihar Megyében

Az országban elsők között készül „okos város” fejlesztési stratégia Hajdú-Bihar megyében egy kísérleti projekt részeként. Mindezt a héten jelentették be a budapesti Országos Urbanisztikai Konferencián.

Az okos város elnevezés az angol „smart city” magyar megfelelője. Ennek lényege, hogy az adott településen a különféle szolgáltatásokra digitális megoldásokat alkalmaznak. Ilyen lehet többek közt a hulladékszállítás, az energiaellátás, a parkolás, a vízellátás, a gyógyítási szolgáltatás, a biztonság (internetes és egyéb), a tömegközlekedés, valamint az oktatás és a kultúra is. 

-A Digitális Jólét Program keretén belül tíz kísérleti projekt indul az országban, amely során adatokat gyűjtenek arról, milyen jellegű támogatások és eszközök szükségesek az okos város kialakításához. Ezen tíz mintaprojekt között található egy Hajdú-Bihar Megyei is, név szerint Nyíradony és a Nyíradonyi Járás települései. A projektek elkészítése 2018 novemberében kezdődik, az első információk 2019. első negyedévében várhatóak. A közigazgatásban dolgozó szakemberek számára már elérhető az úgynevezett Okosváros képzés. Ennek témái közé tartozik többek között az okos közlekedés, turizmus, térségfejlesztés és okos település desing is – ismertette Szabó Magdolna, a Civitas Sapiens Műhely munkatársa.

A szakember az Országos Urbanisztikai Konferencián beszélt október 16-án, Budapesten. Az eseményen részt vett a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat főépítésze is. Gonda-Magyar Andrea elmondta: a konferenciát a Magyar Urbanisztikai Társaság szervezi. Az idei tanácskozás résztvevői elsősorban arra keresték a választ, mit is jelen az „okos város”, illetve hogyan hat az egyre fejlődő digitalizáció az „urbanisztikára. 

-A konferencián szó volt az új Országos Területrendezési Tervről is, amely a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatot is érinti. A terv várhatóan november 6-ig az országgyűlés elé kerül. Ennek alapján tudjuk befejezni a Megyei Területrendezési Terv módosítását 2019 végéig. A munkálatok során jövőre települési szinten is meghatározzuk az „okos” fejlesztési irányokat. A 2020 és 2021 időszakban pedig a településrendezési tervek felülvizsgálata lenne a cél – tette hozzá Gonda-Magyar Andrea. 

A konferencián az is elhangzott: a megyei önkormányzatok a jövőben tudásközpontként is funkcionálnának. A kisebb településeken ugyanis problémát jelenthet a megfelelő szakemberek alkalmazása vagy megtartása, miközben a területfejlesztés, területrendezés csak ilyen szakemberek segítségével végezhető kielégítően. 

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: