Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Indul a Derecskei-főcsatorna fejlesztése

Több, mint 3 millió forintos beruházással korszerűsítik a Derecskei-főcsatornát, amely jelentős szerepet játszik a káros meteorológiai hatások kivédésében. A projekt nyitórendezvényét ma tartották, amelyen részt vett Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke is.

A most induló munkálatok során 800 méternyi új csatorna épül, több, mint 22 kilométeres szakaszon pedig elvégzik a meglévő meder kotrását, korszerűsítik a meglévő műtárgyakat, illetve, ahol szükséges, újat építenek. A projekt segít a káros vizek elvezetésében, valamint a vízpótlásban és az öntözésben is, amely az egész térségre pozitív hatással lesz – mondta a derecskei projektnyitón az agrárminiszter. Nagy István hozzátette: a megújult és meghosszabbított csatorna hozzájárul a szélsőséges meteorológiai hatások kivédéséhez, növelve az agrár ágazat versenyképességét. 

Az eseményen részt vett Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke is. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a megye területének 70 százaléka mezőgazdasági művelés alatt van. az utóbbi években megfigyelhető egyenlőtlen csapadékeloszlás is indokolja a csatornarendszerek felújítását és kibővítését. A Derecskei-főcsatorna korszerűsítése várhatóan 2020 tavaszára fejeződik be. 

(Forrás: MTI)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: