Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Ösztöndíjat alapított a megyei önkormányzat

Összesen 50 ezer forintos támogatásra pályázhatnak a hajdú-bihar megyei középiskolások és egyetemisták a megyei önkormányzat most induló ösztöndíjprogramjában. A „Maradj Hajdú-Biharban!” ösztöndíjrendszer célja, hogy a fiatalokat helyben maradásra ösztönözze.

Hajdú-Bihar megye 23 településéről pályázhatnak majd középiskolások, vagy egyetemisták az új ösztöndíjra. A tervek szerint összesen 560 fiatal kaphatja meg az egy félévre szóló, 50 ezer forintos juttatást több konzorciumban (a Komádi konzorciumban 80, a másik háromban konzorciumonként 160). A komádinál 4 millió, a többinél konzorciumonként 8 millió áll rendelkezésre az ösztöndíjak fedezetére. A programban jelenleg szereplő települések a következők: Komádi, Körösszakál, Körösszegapáti, Magyarhomorog, Mezősas, Balmazújváros, Ebes, Hajdúszovát, Nagyhegyes, Nádudvar, Nyíradony, Álmosd, Bagamér, Fülöp, Nyíracsád, Nyírábrány, Nyírmártonfalva, Vámospércs, Hajdúhadház, Bocskaikert, Létavértes, Téglás, Újléta. A megyei önkormányzat tervei szerint a települések köre a későbbiekben tovább bővülhet. 

Ösztöndíjban az a pályázó részesülhet, aki:

az ösztöndíj elnyerésére irányuló pályázata benyújtásakor a 16. életévét betöltötte, de a 27. életévét még nem töltötte be,

a pályázata benyújtásakor aktív (nem szünetelő) tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkezik,

akinek a magatartás és szorgalom érdemjegy nélkül számított tanulmányi eredménye, a pályázat benyújtását megelőző utolsó lezárt, aktív tanulmányi félévében legalább a közepes tanulmányi átlagot eléri,

a pályázat benyújtásakor egyéb, uniós forrásból finanszírozott ösztöndíjban nem részesül,

még nem részesült a jelen rendelet szerinti ösztöndíj támogatásban.

Az elbíráláskor igyekeznek előnyben részesíteni azokat, akik olyan szakképzettség megszerzése érdekében tanulnak, mely az egyes településeken hiányszakmának minősül. Lehetőség szerint azok is előnyben részesülnek, akik valamilyen közösségi szerepvállalás keretében önkéntes tevékenységükkel hozzájárulnak a helyi társadalom, a helyi közösségek építéséhez. A rendelet-tervezetben szereplő pontozási szempontrendszer ezen igényeket törekszik biztosítani.

Az ösztöndíjprogram anyagi fedezetét Európai Uniós forrásokból biztosítja a megyei önkormányzat. A „Maradj Hajdú-Biharban!” ösztöndíjrendszer célja, hogy a fiatalokat segítse abban, hogy mind az iskolai éveik, mind a végzettség megszerzése után helyben maradjanak, tudásukat Hajdú-Bihar megyében hasznosítsák. A program elindítását ma egyhangúlag hagyta jóvá a megyei közgyűlés. A jelentkezési felhívást hamarosan kihirdetik.  

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: