Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Cél: a csillagos égbolt mint természeti érték védelme

A fényszennyezésről és asztroturisztikai lehetőségekről tanácskoztak a szakemberek Olaszországban.

Ez a probléma főként a nagyvárosokban jelentkezik. Megzavarja az élővilág (különösen a madarak és a növények) életritmusát, nem egy esetben az állatok pusztulását okozza, de az emberi szervezet biológiai egyensúlyára is negatív hatással van. Emellett a nagyvárosokban megszokottá vált, hogy a természetes, csillagos égkép helyett a városi közvilágításból származó, szétszórt fény homályosítja el az égboltot. Az Európai Unió Interreg Europe Programjának támogatásában megvalósuló „Night Light” projekt célja a fényszennyezés visszaszorítása, a csillagos égbolt mint természeti érték védelme, illetve az ebből fakadó előnyök turisztikai és gazdasági szempontú hasznosítása.

Az olaszországi Matera városában megrendezett szakpolitikai tapasztalatcserén – holland, luxemburgi, spanyol, dán, szlovén és olasz partnerek mellett – a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat delegációja is részt vett. A tanácskozáson helyi szakértők mutatták be az elmúlt években megvalósult eredményeiket, a fényszennyezés kezelése és a társadalmi szemléletformálás terén mutatott előrelépést, illetve az asztroturizmus kapcsán született kezdeményezéseket. A programot helyszíni látogatások is színesítették. 

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatot Szabó Tünde területfejlesztési referens, illetve Nagy Zsolt, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés tagja képviselte, míg a regionális fejlesztésért felelős kormányzati szint részéről Lengyel Dóra, a Pénzügyminisztérium munkatársa vett részt a rendezvényen. 


hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: