Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Az eddigi legjobb vásár volt a mostani

Már 22. alkalommal rendezték meg a Bihar-Bihor Expo-t Biharkeresztesen.

Április 13-án 43 kiállító, köztük 7 a Partiumból mutatta be és kínálta termékeit a Városi Sportcsarnok mögötti téren. 

Barabás Ferenc polgármester az eseményen úgy fogalmazott: a vásár az országhatár két oldalán tevékenykedő gazdasági társaságok közeledésére, együttműködésére volt hivatva hosszú ideig, 2016-tól, a hajdú-bihari vásárszövetség megalakulását követően azonban a települések hagyományait, értékeit továbbörökítő, tradicionális vásári termékek megjelenítésére került a hangsúly.

Bodó Sándor államtitkár az elkészített áruk megjelenítésében történt kedvező változást emelte ki, Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke pedig az elmúlt évek legjobb biharkeresztesi vásárának nevezte a mostanit. 

A rendezvényen Vásárdíjakat is átadtak: 

Pénzügyminisztérium díja: Mens Mentis Hungary Kft. (Biharkeresztes)

Expo Vásárdíj: Hajdúnánás Helyi Sajátosságok kézműves termékei – bőrdíszmű

Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat díja: Biharnagybajom Községi Önkormányzata

Vásárszövetség díja: Dobos Józsefné – Szatmárcsekei Házi Lekvár

Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Berettyóújfalui Járási Hivatal díja: Garabuczi Major (Biharkeresztes)

Biharkeresztes Város Önkormányzatának díja: Papp Méhészet (Biharkeresztes)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: