Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Hajdúdorogon ült össze a megyei közgyűlés

A kihelyezett ülést június 28-án tartotta a testület a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében.

Csige Tamás polgármester köszöntötte a megjelenteket és egyben bemutatta Hajdúdorogot; a városban már megvalósult, valamint a várható fejlesztéseket is. 


Ezután a képviselők Dr. Fodor Mária, megyei tisztifőorvos előadása által részletesebben megismerhették 2018. évre vonatkozóan Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotát, az egészségromlást előidéző okokat, a szükséges tennivalókat. A hozzászólások alapján kiderült, hogy a jövőben a prevencióra, a szűrésekre helyeznék a hangsúlyt a képviselők.Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte: a megyében folyamatosan újulnak meg az egészségügyi intézmények. Ezek a fejlesztések is a születéskor várható élettartam növelését szolgálják. A tájékoztatót egyhangúlag fogadta el a közgyűlés. 


Kovács Ferenc, tűzoltó dandártábornok a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tavalyi tevékenységéről számolt be. A. képviselők méltatták a szervezet munkáját, különösen kiemelték az időjárás viszontagságai elleni védekezés nehézségeit. Az előterjesztést elfogadta a testület. 


Továbbá a közgyűlés tájékoztatót hallhatott a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat hazai, uniós forrásból megvalósuló projektjeinek előrehaladásáról, valamint a nemzetközi kapcsolatokról és a folyamatban lévő nemzetközi projektek állásáról is. 

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: