Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

A magyarság és a hajdúság szépségét tükrözik böszörményi parkok

A Kálvin téri I. Világháborús emlékpark, valamint a Kálvin téri református templom kertje is megújult.

Az összesen mintegy 60 millió forintos pályázati támogatás által megvalósult fejlesztéseket szeptember 4-én adták át. Az ünnepségen Kiss Attila, Hajdúböszörmény polgármestere elmondta, hogy a „Zöld Város kialakítása” elnevezésű projekt 11 elemből áll, ennek része volt a két park felújítása is. 


Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke is jelen volt az átadón, aki úgy fogalmazott: a várost az érkező források tekintetében nagyon kiegyensúlyozott struktúra jellemzi. Gondolt itt az ipari park, a belvízcsatorna, a különböző közösségi épületek fejlesztése mellett az emberek közérzetét javító beruházásokra is. Hangsúlyozta: eredményes öt év van a település mögött. 


Az ünnepség végén Somogyi László lelkész mondott áldást.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: