Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Többszörös ünnep Hajdúsámsonban

Születésnapoztak, fesztiváloztak, vásároztak és még fogathajtó verseny is volt.

Hajdúsámson idén ünnepli várossá nyilvánításának 15. évfordulóját. Szeptember 7-én, az V. Hajdúsámsoni Ízek Fesztiváljával egybekötve tartották a születésnapot, ahol Antal Szabolcs polgármester, Tasó László országgyűlési képviselő, Papp László, Debrecen polgármestere és Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is köszöntötte a résztvevőket. 


Itt tartották a megyei közfoglalkoztatási kiállítást is. A vásár megnyitóján Hoffmann Imre helyettes államtitkár is jelen volt, aki hangsúlyozta: a közfoglalkoztatás hatékony vidék- és területfejlesztési eszköz, aminek köszönhetően jelentősen javult a vidék élhetősége.

A városnapon köszöntötték a település kiválóságait is, akik munkájukkal, példamutatásukkal sokat tettek Hajdúsámsonért. A programok között egyebek mellett fogathajtó verseny, főzőverseny, hagyományőrző előadás és koncert is szerepelt. 


hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: