Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Újabb segítség a gazdaság fellendítésében

A munkahelyvédelmi mellett a munkahelyteremtő bértámogatás is elindult.

A munkahelyvédelmi bértámogatásra – melyben újabb könnyítéseket vezettek be – augusztus 31-éig lehet beadni az igényeket. A programban eddig 10 500 vállalkozás nyújtott be kérelmet több mint 137 ezer munkavállalóra. A pályázaton csaknem 90 ezer munkavállaló esetében született támogató döntés, a feldolgozás folyamatos. Eddig a pályázatok 98 százalékát támogatták, az elutasítottaknál a hiányosságok többségét adminisztrációs hiba okozta. Azonban van lehetőség ezek korrigálására és a pályázat ismételt beadására.

A munkahelyvédelmi támogatás mellett a napokban elindult a munkahelyteremtő bértámogatás is. A programban 84 milliárd forint áll rendelkezésre, ezzel 70 ezer új álláshelyet lehet finanszírozni. A támogatás lényege, hogy 6 hónapig a kormány biztosítja a bértámogatást, majd 3 hónapig a munkaadó foglalkoztatja a dolgozót, így 9 hónapra biztosított a foglalkoztatás. A támogatott időszakban személyenként legfeljebb havi 200 ezer forint a bértámogatás, ami az álláskeresők bruttó munkabérét és a hozzá kapcsolódó munkáltatói járulékokat tartalmazza. Ez dolgozónként havi nettó 112 ezer forint bértámogatás, azaz 9 hónap alatt elérheti a nettó 1 millió forintot is.

Munkahelyteremtő bértámogatásra eddig már 3200 munkavállaló foglalkoztatására nyújtottak be kérelmet a vállalkozások, közel 4 milliárd forint igénnyel. A beérkezett kérelmek több mint 90 százalékát mikro- és kisvállalkozások adták be, a legtöbb jelentkezés Hajdú-Bihar, Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékből érkezett; főleg a szálláshely, vendéglátás, kereskedelem és építőipar ágazatból.

Bővebb információ:  http://hbmpaktum.hu/

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: