Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Hajdú-Bihar vármegye szervezésében Debrecen adott otthont a SYSTOUR projekt első nemzetközi partnertalálkozójának

A rendezvény debreceni megnyitását követően az első közös programra Derecskén, a Derecskei Élménykertben került sor, bemutatva a Bold Agro Kft. által sikeresen megvalósított fenntartható és felelős termelés és turizmus eredményeit és jövőbeni terveit. A cég tulajdonosának vezetésével a résztvevők betekintést nyertek e példaértékű gazdaság sikertörténetébe, és személyesen tapasztalhatták meg a cég sokrétű tevékenységeit.

Ezt követte a Hajdú-Bihar vármegyei helyi adottságok, jó gyakorlatok és a regionális szereplők együttműködésének ismertetése. A szakmai ülés értékes információkkal szolgált a térség egyedülálló értékeiről, a turisztikai ágazatban folyamatban lévő kezdeményezésekről, kiemelve a különböző helyi és területi szereplők elképzeléseit, terveit.

 

A folyamatosan változó globális kihívások fényében az aktuális turisztikai trendekről szóló átfogó vita következett, amelyet Halasi Csaba, a Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület képviseletében tartott előadása indított. A résztvevők azt vizsgálták, hogy a régió hogyan tud alkalmazkodni ezekhez a kihívásokhoz és hogyan tudja kihasználni a felmerülő lehetőségeket a turisztikai ágazat hatékony megerősítése érdekében.

Az ezt követő szekcióban Európa legnagyobb fürdőkomplexumát, a régió egyik kiemelkedő attrakcióját, a hajdúszoboszlói Hungarospa fürdőkomplexumot mutatta be Czegle-Pinczés Enikő, a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. vezérigazgatója. A résztvevők megismerhették a komplexum kivételes adottságait és a helyi, térségi és hazai turizmushoz való jelentős hozzájárulását.

Bemutatásra került a vármegye önkormányzatának “Megyei Ízek Találkozója” elnevezésű kezdeményezése, melynek keretében a helyi termékeket, kulináris élvezeteket és kulturális élményeket igyekezett az önkormányzat népszerűsíteni. A kezdeményezés célja alapvetően a gasztroturizmus, a régió gazdag gasztronómiai örökségének erősítése volt.

Ezt követően Hajdú-Bihar vármegye másik izgalmas kezdeményezését, a “Túrázz Hajdú-Biharban” programot, illetve összességében a vármegye zöldútfejlesztés terén megtett első lépéseit ismerhették meg a résztvevők.

A nap további részében szűkebb, partneri körben zajló szakmai és gyakorlati megbeszélésekre is sor került.

A rendezvény második napja egy hortobágyi kirándulással kezdődött, amely a természeti értékek és a hagyományok közös turisztikai bemutatását, az ehhez kapcsolódó szakmai és települési kezdeményezéseket mutatta be. Ez a helyszíni látogatás rávilágított arra, hogy a természeti értékek, a tradíciók és a kulturális értékek integrálása Hajdú-Biharban milyen egyedülálló értéket jelent és jelenthet a turisztikai kínálat bővítése érdekében.

Debrecenbe visszatérve a projekt vezető partnere mutatta be részleteiben is a következő hónapok tevékenységeinek fókuszában álló úgynevezett holisztikus elemzés struktúráját, mely egy átfogó értékelés segítségével alapozza meg az egyes partnerrégiókban tervezett új stratégiák, döntéshozatali folyamatok kialakítását.

 

A soron következő, 2023 őszére tervezett nemzetközi szakmai ülés házigazdája várhatóan az olasz partner lesz.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Egyéb kategória
Megosztás: