Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Ünnepi ülést tartott Hajdúszoboszló képviselő-testülete

Szeptember 2-án több rangos kitüntetést is kiosztottak.

Ezen a napon ünnepelték a városnapot a településen – 418 évvel ezelőtt Bocskai István 700 lovashajdút telepített a fürdővárosba. Az ünnepi ülés idén rendhagyó módon indult: a Nemzeti Művelődési Intézet Petőfi Programjának „Légy büszke az örökségedre” projektben való aktív részvételért az 1606. szeptember 2-án kiadott adománylevél korszerű technikával készült másolatát adta át dr. Szálkai Tamás, a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltárának főlevéltárosa Czeglédi Gyula polgármesternek. A művelődési ház színháztermében tartott eseményen a városvezető beszéde után átnyújtották az idei városi elismeréseket, melyeket a díjazottak a több évtizeden át, precízen elvégzett, kiemelkedő munkájukét vehettek át. Az ülés után a Hősök terén álló Bocskai szobornál és a Megemlékezés emlékoszlopánál megemlékezést és koszorúzást is tartottak. 

A városnapi ünnepségen Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatát Tasi Sándor alelnök képviselte. 

(fotók: FB – Czeglédi Gyula)
hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények post_categories: Hírek
Megosztás: