Új programsorozatokat is indított az elmúlt napokban a vármegye önkormányzata
Kitelepült planetáriumi előadások és adventi készülődés is volt a programok között.
Kitelepült planetáriumi előadások és adventi készülődés is volt a programok között.
A fejlesztések a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében valósultak meg.
A november 30-án felavatott beruházások a Magyar Falu Program keretében készültek el.
Kínai delegáció járt Debrecenben.
Új orvosi rendelő épült, valamint megvalósult a zöldfelület rekonstrukciója több helyszínen.
November 28-án, online tanácskoztak a vármegyei elnökök.
Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata minden korosztály számára kínál programot a következő napokban.
A Vármegye heti ünnepségsorozat mellett is megszervezte szokásos rendezvényeit Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata.
Több napon át ünnepeltük a Hajdúkerület 325 évvel ezelőtti megalakulását.
A közlekedésfejlesztés és a mezőgazdaság aktualitásairól is szó volt.
November 22-e a Vármegye napja, idén azonban egy héten át, vármegyeszerte ünnepeljük a Hajdúkerület 1698. november 22-i megalakulását.
(Papp László polgármester – fotó: dehir.hu)
Már ötödik alkalommal rendezi meg Interdiszciplináris Konferenciáját a Nemzetstratégiai Kutatóintézet.
A beruházások a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, valamint a Magyar Falu Program keretében valósultak meg.
Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése 2021-ben fogadta el a Hajdú-Bihari Termékdíj adományozásának szempontrendszerét.
November 22-én este a debreceni Csokonai Fórum adott otthont az eseménynek.
Ünnepi közgyűlés keretében emlékeztek meg a Hajdúkerület 1698. november 22-i megalakulásáról a Vármegyeházán.
Az ingyenes zenés estet a helyi művelődési házban tartották.