Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Események, rendezvények

Érmellék bemutatkozott, majd a magyarságot érintő kérdésekben tanácskoztak

A Partiumi Önkormányzati Tanács éves találkozóját tartották Érmihályfalván 2018. március 9-én, amely alkalomból Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is beszédet mondott, valamint részt vett a gyűlésen Bulcsu László alelnök is.

Nyakó József, Érmihályfalva polgármesterének köszöntője, majd a település értékeit bemutató kisfilm után a mintegy félszáz települési polgármester, alpolgármester Románia magyarlakta területeiről érkezve több, a határon túli magyarság Románián belüli, a román többséggel összhangban történő, de saját értékeit is megtartani kívánó politika mellett érvelt. Emellett szó esett a közelgő magyarországi országgyűlési választásokról, amely kapcsán hasznos technikai részleteket beszéltek meg, valamint arról is tájékoztatták az egybegyűlteket, hogy hajrájába érkezett az 1 millió aláírás gyűjtése Európa szerte, amely arra hivatott, hogy az Európai Uniót fokozott intézkedésekre sarkallja a kisebbségek védelme érdekében.

Jól foglalta össze a településvezetők véleményét az „1000 év Erdélyben, 100 év Romániában” című előadást tartó Cseke Attila szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei elnöke. Ő arra hívta fel a figyelmet, hogy az erdélyi magyarság Románián belüli történelmét sajnálatos módon egy olyan, nehezen orvosolható, nem feltétlenül indokolt kettősség jellemzi, amely abból fakad, hogy a románok attól félnek, hogy a magyarok elveszik tőlük Erdélyt, míg az ottani magyarok attól tartanak, hogy erőszakosan asszimilálják őket. Ám a helyes hozzáállás az lehetne, hogy miként mi magyarok is elismerjük a román értékeket, tegyék ugyanezt ők is a mi értékeinkkel. Cseke Attila emellett azt reméli, hogy a decentralizáció ne csupán politikai szlogen legyen, hanem realizálódjon – amiben szerinte nagy szerep juthat a megyei önkormányzatoknak is.

A törvényesség, a hatalmi ágak végre valóságos szétválasztása történjen meg Romániában – ezt ugyanis hiányolják a határon túl élő magyar emberek. A fenti gondolatmenet Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke részéről hangzott el. Ezen kívül a politikus büszkén számolt be arról, hogy mintegy három és fél héttel a határidő vége előtt már 870 ezer aláírást gyűjtöttek be Európában a szükséges 1 millióból, s ha ez összejön, nyomást lehet gyakorolni az unióra, hogy fokozottabb kisebbségi politikát folytasson. Ennek érdekében folytatni kell az akciót, hogy elérjék a kívánt számot. A partiumi régió ebben eddig is élen járt, és Magyarországon is jól haladnak a gyűjtéssel.

Pajna Zoltán Magyarország elmúlt nyolc évben elért stabilitásáról beszélt, s arról, hogy ezzel együtt sem szabad abba a hibába esni, hogy a kisebbségi politikát elfelejtsék. Így stratégiai jelentőségűnek nevezte azt, hogy minden olyan társadalmi réteget, kisebbséget is felkaroljanak, amely segíthet akár európai szinten is növelni az egységet, a stabilitást. Szóba került a 2020-27-es uniós támogatási időszak is, valamint az, hogy a legtöbben a támogatási rendszereket nézik már most, ám Pajna Zoltán szerint nagy hangsúlyt kell kapjon az is, hogy mind Románia, mind Magyarország részéről milyen partnerséget lehet teremteni a nemzeti fejlesztési koncepciók során. A decentralizációs törekvéseket Pajna Zoltán is szorgalmazta. Szerinte több döntést kellene a helyi szereplők kezébe adni. A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke úgy véli, a modern városok programja mellett – amelynek Kósa Lajos miniszter a felelős politikusa a magyar kormányban -, az élhető vidék mint cél is fontos lehet a jövőben. Ennek kapcsán olyan mikrorégió létrehozása lenne szükséges járási együttműködéseken keresztül, ahol a foglalkoztatás, az egészségügy, a gazdaság, a kultúra rendszerszinten átlátható, fejleszthető. Egy közös fejlesztési munkabizottság létrehozását szorgalmazta még Pajna Zoltán, amely segíthetne a felsorolt célok elérésében.

A közelgő magyarországi országgyűlési választások kapcsán elhangzott, hogy szeretnék, ha minél szélesebb körben folytatódna a határon túli területeken is a kitöltési információk terjesztése, hiszen sok esetben a regisztráció nehézkes adminisztráción megy keresztül számukra, vagyis mindenkivel tudatni kell, hogyan tegye pontosan mindezt, s ne essen el valami hiba miatt a szavazás lehetőségétől. Ezzel együtt is már mintegy 250 ezer erdélyi magyar regisztrált a választási névjegyzékbe, ami az összes külhoni magyar regisztrációjához (mintegy 350 ezer fő) képest kiemelkedő.

A tanácskozáson a településvezetők számos témában kérdéseket intéztek a felszólalókhoz, akik sorra válaszoltak minden felvetésre. Emellett egy szavazatszámláló rendszereket is üzemeltető, a közigazgatást segítő informatikai cég is bemutatta  tevékenységét és termékeit.

Fotók, szöveg: Koppányi Szabolcs, KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el (a honlap képei rákattintva nagyíthatók).

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

A jányok, a jányok, a jányok angyalok…

Lányok, asszonyok, hölgyek, nők, csajok… Természetesen nemcsak ezen a napon, de ilyenkor kiemelve köszöntünk titeket sok szeretettel – mi férfiak.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és a Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség hölgykoszorúját lepték meg a Megyeháza elnöki tárgyalójában a nemzetközi nőnap alkalmából.

A névnapos Pajna Zoltán elnök, Tasi Sándor és Bulcsu László alelnök, valamint Dr. Dobi Csaba jegyző és férfi kollégáik a hivatal és az ügynökség nevében a nő dolgozóinkhoz méltó orchideákkal kedveskedtek nekik, egy kicsit megpihenve a napi munka közepette.

Minden hölgynek kívánunk boldog nőnapot ezúton is!

További képek IDE kattintva érhetők el.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Hamarosan átkerekezhetünk Ebesről Hajdúszoboszlóra

Ebes Községi Önkormányzat „Fenntartható település közlekedésfejlesztés” című pályázat keretében 351,47 Millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el, a Széchenyi 2020 program keretében.

A TOP-3.1.1-15-HB1-2016-00002 azonosító számú projekt a pályázaton belül a „Kerékpárút fejlesztése Ebesen” címet kapta. A fejlesztés eredményeként Ebest és Hajdúszoboszlót összekötő kerékpárút épül a két település együttműködésében. A nyomvonal kijelölésénél nagy figyelmet fordítottak arra, hogy a legkisebb mértékben érintsék a mezőgazdasági területeket. A kerékpárút tervezett hossza mintegy 5,1 km, mely a tervek szerint a 4. sz.főút-48101 jelű ebesi bekötőút csomópontjánál meglévő gyalogátkelőhely mellett keresztezi a 4. sz. főutat, ahol a kerékpárút biztonságos átvezetése is megoldódik. A továbbiakban az Ebes Fő utca-Rákóczi utca nyomvonalán meglévő gyalogjárda kiszélesítésével egyesített gyalog-kerékpárútként alakítják ki 1,4 km hosszan. Ezen a belterületi szakaszon szórványos gyalogosforgalom mellett egy elválasztás nélküli gyalog-és kétirányú kerékpárút a tervezet.

A megépülő kerékpárút hozzájárul a biztonságos munkába járáshoz, a település gazdasági üzemeinek, vállalkozásainak kerékpáros közlekedéssel könnyebb megközelítéséhez.

A projekt tervezett befejezésének dátuma: 2018. 12.

A fotó illusztráció.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Pályázati felhívás: légy te is Hajdú-Bihar megye támogatott sportolója!

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése pályázatot hirdet a 2017/2018-as tanévre, sportösztöndíj elnyerésére.

Azok pályázhatnak, akik olimpiai sportágban országos I. osztályú sportolók, emellett a tanulmányi eredményük átlaga legalább 3,51 az aktuális tanévben (2017. szeptember 1. – 2018. augusztus 31.), és tanulmányaikat felsőoktatási intézményben nappali vagy levelező tagozaton folytatják. Emellett kritérium, hogy magyar állampolgár legyen a pályázó, valamint Hajdú-Bihar megyei sportszervezet leigazolt sportolója legyen, illetve megyénkben lévő lakcímmel rendelkezzen.

Beadási határidő: 2018. március 26. 16.00

A pályázatokat SZEMÉLYESEN kell beadni, az alábbi helyszínen:

4024, Debrecen, Piac utca 54. Megyeháza, fsz. 7. szoba – Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzati Hivatal Jegyzői Titkársága.

Részletek, illetve pontos 2018-as PÁLYÁZATI FELHÍVÁS, valamint a 2018-as PÁLYÁZATI ADATLAP IDE KATTINTVA tölthető le – alatta találhatók a korábbi évek díjazottjai!

A fotó a 2017-es megyei sportösztöndíjasokról készült a Megyeházán.


hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

A gyerekek megírták, lefotózták, lefilmezték – mi díjaztuk

Dédike mesél; Tisztapuszta harca; Füstjelzés; Születés a halálban; Környezetvédő diplomácia – hogy csak néhány találó címet említsünk egyes gyerekprózákból vagy fotókból, filmalkotásokból.

A debreceni Megyeháza Árpád termében tartották 2018. március 1-én azt a díjátadó ünnepséget, amelyen iskolás gyerekek, valamint oktatási intézményeik kaptak értékes tárgy- vagy pénzjutalmat egy-egy, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat által kiírt szemléletformáló, a megyei klímastratégiával kapcsolatos pályázat kapcsán (a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében elnyert KEHOP-1.2.0-2016-00013 projekt keretén belül).

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat szeretné majd egy kiadványban megjelentetni azokat az irodalmi és fotó pályaműveket, amelyeket népszerű klímaprojektje kapcsán az egyes pályázatokra küldtek be az általános- és középiskolások. Ezáltal lenne egy összefoglalása a megyei gyerekek gondolatainak, elképzeléseinek a környezetvédelemről, illetve az éghajlatváltozás negatív hatásainak visszaszorításáról.

A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke, Pajna Zoltán az utóbbi években mintegy duplájára nőtt károsanyag-kibocsátásra hívta fel a figyelmet, majd arról beszélt a gyerekeknek, hogy hozzájuk hasonló korában neki is volt egyfajta jövőképe, ezért is tartotta érdekesnek, hogy vajon most egy fiatal milyennek látja környezetét és milyen “látomásai” vannak 10-20 vagy még több év távlatában. A megyei önkormányzat klímastratégiával foglalkozó terveiről is szólt Pajna Zoltán, melyek szerint 2030-ra 6%-os, de 2050-re már akár 40-50%-os csökkenést is elérhet a klímaprogram a károsanyag-kibocsátás terén.

A környezettudatos gondolkodás jegyében több rövid, de velős előadás is növelte a fiatal vendégek és kísérőik tájékozottságát, szemléletes példákkal fűszerezve.

Csákberényi Nagy Gergely a Megújuló Energiapark Kutatócsoport Kft. ügyvezetője érdekességekkel érkezett a Megyeházára, ami a különböző energiafelhasználási módozatokat illeti. Sőt, kitért arra is, egy szimpla újratervezéssel, nulla forint beruházással is mennyivel növelhető egy adott fűtőrendszer hatékonysága, avagy milyen remekül felhasználhatók természetes anyagok (például a szalma) építkezésre, s egyúttal energiatakarékosságra.

Tuska-Mátrai Melinda, a megyei önkormányzat nemzetközi csoportvezetője egy rövidfilmmel mutatta be a 4 ezer fős lélekszámú dániai Samsø példáján keresztül, hogy szisztematikus fejlesztésekkel hogyan lehet néhány évtized alatt egy jelenleg több energiát előállító, mint felhasználó közösséget létrehozni. A dán település ráadásul ma már kizárólag megújuló energiaforrásokat használ.

A több kategóriában díjazott gyerekek értékes kerékpárokat, kamerás drónt, rollert, laptopot, illetve e-book olvasót, emellett könyveket vihettek haza. A legaktívabb iskolák is gazdagodtak 100-100 ezer forintos jutalommal – közöttük a debreceni Ibolya Utcai Általános Iskola vitte el a pálmát 58 beadott pályaművel.

Az ünnepség – amely falatozással fejeződött be – még emelkedett pillanatai voltak, amikor a Csokonai Színház három művésze, Dánielfy Zsolt, Darnai Gergő és Lehrer Zalán a Légy jó mindhalálig című musicalből adtak elő magukkal ragadó részleteket.

Fotó (nagyításért katt a képre), szöveg: Koppányi Szabolcs, KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.









hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

A megyei önkormányzatok szerepe jelentős lesz az országos felzárkóztatás-politikában

“A magyar nemzeti Roma Platform” című program konferenciáját tartották Püspökladányban, amelynek köszöntőjében Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke kiemelte a romák felzárkóztatása szempontjából fontos országos jelentőségű törekvéseket megyénken belül is.

A Hajdú-Bihar Megyei Cigány nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Bernáth Bálint ugyancsak köszöntötte a meghívott vendégeket, akárcsak a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megyei kirendeltségének igazgatóhelyettese, Gerő Ildikó is.

Az előadások során fontos témaként beszéltek a felzárkóztatás-politika kormányzati szintű irányvonalairól, mind a szakképzésben, mind a felsőoktatásban. Sörös Iván, az Emberi erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője a felnőttoktatás mellett az országos programok előre mutató eredményeiről számolt be.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat részéről Fazekas Csaba felzárkózási munkatárs konkrétumokkal is szolgált az EFOP 1.6.3 projekten keresztül. Előadásában a felzárkózás-politikai együttműködések országos és helyi, illetve járási szintje mellett a megyei szint fontosságát emelte ki – segítve az esélyteremtés lehetőségét. A Kormány Partnerségi Megállapodásáról is szó esett, amelyben az állami partnerek mellett a civil, az önkormányzati , illetve az egyházi partnerek szerepe is jelentős.

A szegénység újratermelődését, a társadalmi-gazdasági javak egyenlőtlen elosztását pedig a Kormány a megyei önkormányzatok együttműködésével szeretné megvalósítani.

Fazekas Csaba tájékoztató előadása során a megyei szintű megvalósítás lehetőségeiről, a tervezett menetrendről, a bevonandó rétegekről és a célokról beszélt – az elkövetkező 3 évben.

Az előadásból kiderült, hogy közel 57 millió forint összegű támogatás felhasználásával a megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködéseket alakíthatják ki, illetve fejleszthetik a jövőben, kapcsolódva a helyi esélyegyenlőségi programokhoz Hajdú-Bihar megyében.

A menetrend szerint 2018. március 12-én projektnyitó rendezvényt tartanak, amelyen sajtómegjelenések mellett a felzárkózási területeket mutatják be, a helyi és járási szintű esélyegyenlőségi programokat, illetve azok tapasztalatait foglalják össze, valamint a megyei projektet résztelesen ismertetik.

A későbbiekben a szemléletformáló akciók és rendezvények mellett a területi egyenlőtlenségeket igyekeznek csökkenteni, az oktatáshoz való egyenlőbb hozzáférés által is többek között, ahogyan az egészségügyi és szociális szolgáltatások igénybevételének kiszélesítését szintén célul tűzik ki a projekt során.








hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

A kommunizmus áldozataira is emlékeztünk a megyei közgyűlésen

A Hajdú-Bihar Megyei Klímastratégia elfogadása mellett együttműködési megállapodás köttetett a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a megyei települési önkormányzatok között.

A klímastratégia kapcsán Taksz Lilla, a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat munkatársa átfogó tájékoztatást adott a megyei képviselőknek nemcsak a stratégia tartalmi elemeiről, de a megyében várható éghajlati változások okozta hatások elemzéséről, illetve egyfajta jövőképet is bemutatott, amelyet célként el lehet érni a klímastratégia által.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, s a közgyűlés elnöke elmondta, fontos az együttműködésen alapuló csatlakozás a klímastratégiához, hiszen a hétköznapjainkat is érinti már az éghajlatváltozás több hatása. Ménes Andrea, a Fidesz frakció vezetője pedig kérte a közgyűlést, hogy fogadja el az előterjesztést – ami ezt követően a képviselők által egyhangúlag meg is történt.

A megyei kereskedelmi és iparkamara részéről Miklóssy Ferenc elnök tartott előadást többek között arról, hogy miért kulcsfontosságú, hogy a kétpólusú Magyarországon belül még megyei szinten is tapasztalható kétarcúság (Debrecen és a vidék vonatkozásában) kiegyenlítésén dolgozzanak együttes erővel a települések és a kamara.

Miklóssy Ferenc szerint az elkövetkező 10-15 évben a felzárkóztatási programok segítségével lehet tevőlegesen hozzájárulni ahhoz, hogy a megye ne maradjon le még jobban, sőt közelítsen akárcsak Magyarország több más megyéjéhez – illetve megyén belül a vidék csökkentse lemaradását Debrecenhez képest.

Mint Pajna Zoltán is hozzátette, csalóka ahogy fejlődik Hajdú-Bihar megye több szinten is, mivel közben más térségek sem tétlenkednek, így viszonylagos az előrelépésünk. Magyarán, ha nemcsak tartani akarjuk ezt a meglévő különbséget, de szeretnénk csökkenteni idővel a lemaradást, akkor az összehangoltságot kell szem előtt tartani a felzárkóztatásban is.

A megyei közgyűlés a megyei önkormányzat által vitt – a fényszennyezés csökkentésével kapcsolatos – NightLight projektje kapcsán Tuska-Mátrai Melinda nemzetközi csoportvezető révén adott tájékoztatót is elfogadta. Ebben az eddig történtekről volt szó, kiemelve a peer view, vagyis szakértői találkozók jelentőségét, amelyek során a nemzetközi partnerek egymás tapasztalatait is beépíthetik a projektjükbe.

Az EFOP (Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program) 1.6.3. bemutatása is megtörtént a közgyűlésen – amely a megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködést támogatja. A 2018-as esztendőben több ilyen jellegű EFOP-os fejlesztést indít el a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, ezek egyike ez.

A közgyűléshez kapcsolódóan felvezetésként a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára Hajdúböszörményi Fióklevéltárának vezetője, Varjasi Imre a kommunizmus áldozatairól tartott előadást, megemlékező jelleggel. A gulágokba hurcoltak családjukhoz hazajuttatott leveleikből idézve, érzékletes képet adva arról a kétségbeejtő szörnyű helyzetről, amiben sínylődtek az ide deportáltak. A képek és a hiteles archív dokumentumok, illetve azok tartalma nyomán a levéltáros felelevenítette a megyei közgyűlés előtt mindazt, aminek nem lenne szabad sosem megismétlődnie.

Pajna Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke az előadás végén megjegyezte: szinte nincs olyan család Hajdú-Biharban sem, amely ne lenne valamilyen módon érintett ezekben a szörnyűségekben Szerinte az a minimum, hogy évente megemlékezünk róluk, s arról a történelmi bűnről, amit sokak ellen elkövettek a kommunizmus korában.

Szöveg, fotó: Koppányi Szabolcs, KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Tépén jól “töltötték” az időt hétvégén

A VI. Hurka- és kolbásztöltő fesztivált rendezték az előző hétvégén Tépén. A stílusosan disznóvágásból származó finomságokból készült húsleves és toroskáposzta ebéd előtt Balogh András polgármester nyitotta meg a rendezvényt, majd minden regisztrált csapat nagyban nekilátott a hurkák és kolbászok töltésének. A meghívott díszvendégek között volt Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is.

Délután a zenéé és a mulatságé volt a főszerep, meghívott fellépőkkel, illetve Balogh András polgármester és Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő is ebszélt az esemény kiváló összetartó erejéről, a helyi kultúra eme igencsak ízletes megnyilvánulásáról.

A program végén természetesen kiderült az is, hogy kik töltötték a legügyesebben a hurkát-kolbászt a nap során.

Fotó: Tépe Község Önkormányzata (további képek IDE kattintva érhetők el.)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Van képünk hozzá – klímavédelmi pályázat elbírálás

A Hajdú-Bihar Megyei Klímastratégia szemléletformáló akciói sorában már többféle nagy sikerű pályázat zajlott le, a legújabb pedig a megyei középiskolások számára – értékes nyereményekért – kiírt fotó- és filmpályázat volt, amelynek beadott alkotásait 2018. február 19-én bírálta el a szakmai zsűri a Megyeházán. Az ünnepélyes eredményhirdetés 2018. március 1-én lesz ugyanitt.

A zsűri tagjai, Dr. Szabó József, a Debrecen Televízió ügyvezető igazgatója, Máthé András fotóművész , és a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat képviseletében Már Norbert döntöttek arról, hogy külön a fotóknál – digitális és papír alapú képekkel is lehetett nevezni – és külön a rövidfilmeknél mely művek érdemelték ki az első három helyet. Az eseményen Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is részt vett, köszöntötte a vendégeket.

Abban egyetértett a zsűri, hogy a mai digitalizálódó világban élő, nevelkedő fiataloktól több beadvényt vártak, ám a minőségre összességében nem lehetett panasz. Főleg a videók között nem egy már-már félprofi alkotást is találtak – ahogyan a képek szemrevételezése során is kerültek elő kimagasló érdekességgel, látásmóddal és technikával készített fotók.

Érdekes volt az esetenként merőben különböző technikákat látni, illetve, ahogy ezeket felhasználva képre avagy mozgóképre álmodták a klímaváltozással, annak hatásaival kapcsolatos véleményüket, tapasztalataikat a középiskolások – olykor konkrétan megszólítva a szemlélődőt, felhívva a figyelmet erre a fontos, mindannyiunkat érintő témára.

KÉPGALÉRIA IDE kattintva nézhető meg.







hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Bútól, bajtól mentesült, aki ott volt

Télűzés, “hangoskodás”, ízletes étkek és átváltozás – na, meg a kiszebáb égetésével mindenki megszabadult minden rossztól. Ezek mind részei a Debreceni Maskarádénak, amelyet idén már 17. alkalommal rendeztek meg a Kossuth téren.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és több határon túli település, valamint megyénk számos városa, községe által 2016-ban létrehozott Vásárszövetség éves programjaihoz is kapcsolódó városi dínomdánom díszleteit és forgatagát fotózta le Führer Mária, a megyei önkormányzat munkatársa.

TOVÁBBI KÉPEK IDE kattintva tekinthetők meg.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Csökkenhet a várólista és több transzplantációt végezhetnek ezután Debrecenben

Majdnem duplájára nőtt az eddigi steril kórtermek száma, valamint számos modern orvosi műszerrel bővült az eszközkészlet a Klinikai Központ csontvelő-transzplantációs részlegén az 500 millió forintos, csak saját forrást felhasználó beruházás hatására

A beruházás eredményeképpen Budapest mellett immár Debrecenben működik a második olyan központ Magyarországon, amely teljes kezelési lehetőséget biztosít a betegeknek. A klinikán így 150 csontvelő-transzplantációt végezhetnek el évente, ami tovább javíthatja a hematológiai betegek életkilátásait is.

Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán, egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt a 2018. február 12-i átadó ünnepségen, hogy igyekeztek nem olyan területet fejleszteni, ami egyfajta rivalizálás lenne szomszédos térségek hasonló intézményeivel, ezzel szemben erre nagy szükség volt itt Debrecenben és megyeszerte.

Dr. Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja arra utalt vissza, amikor az 500. sikeres transzplantációs beavatkozást végrehajtották Debrecenben, ráébredtek, hogy a továbblépéshez egyértelműen fejleszteni kell. Ám a kezdeti 150 milliósra becsült bekerülési költséget, bár a Debreceni Egyetem előteremtette erre a célra, növelni kellett. Mind a 100 éves épület, mind más járulékos tényezők ugyancsak fejlesztésre szorultak, így érték el a mintegy fél milliárd forintos határt. Ám a kancellár példaértékűnek nevezte azt, hogy Debrecenben az egyetem gyakorlatilag külső segítség, támogatás nélkül, saját büdzséjéből oldotta meg ezt.

Dr. Illés Árpád egyetemi tanár, a Belgyógyászati Intézet “B” épület hematológiai tanszékvezetője szakmai oldalról közelítette meg a fejlesztést. Mint elmondta, elsősorban nem a dolgozókért van, hanem a betegek miatt fontos ez a fejlesztés, ám az is nagy jelentőségű, hogy modern eszközökkel, a munkavégzéshez szükséges környezetben végezhetik gyógyító tevékenységüket a dolgozók.

A tanszékvezető büszkén jegyezte meg, hogy kevés helyen van együtt 15 jól felkészített hematológus szakorvos, ám itt ez a helyzet. Emellett sok olyan vizsgálatot el tudnak mostantól végezni helyben, amelyekkel jelentősen könnyítik a gyógyítást és hosszabb távon felgyorsíthatják (lerövidíthetik) a várólistákat, ami manapság sarkalatos kérdés a magyar egészségügyben.

Illés Árpád szerint egyébként az út még nem ért véget, hiszen van tennivaló és megoldandó feladat, de most nagyot léptek előre.

A szalagátvágást a fejlesztett részleg ajtaja előtt ejtették meg a beszédet tartók, Dr. Berényi Ervinnel, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának elnökével együtt. Az ünnepségen részt vett Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is.

Szöveg, fotó: Koppányi Szabolcs















hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Közbeszerzésekről közérthetően

A Közbeszerzési Hatóság, a Miniszterelnökség és a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara konferenciája zajlott 2018. február 8-án, (csütörtökön) Debrecenben, a Nonprofit Gazdaságfejlesztő Szervezetek Házában, amelyet Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara  elnöke nyitott meg .Az előadásokat tartó szakemberek a közérthetőséget szem előtt tartva adtak hasznos, a jövőben számos eljárást, döntést megkönnyítő információt a megjelent vendégeknek.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke köszöntőjében több témát is érintett, s az átláthatóság hangsúlyozása mellett kiemelte, hogy milyen fontos megfelelően felkészülni az elektronikus ügyintézésre a közbeszerzések során is. Továbbá kijelentette, hogy a törvények folyamatosan alakulnak, idomulnak a leghatékonyabb eljárásrendhez, a hasznosságot szem előtt tartva. A Közbeszerzési Hatóság – amely a közpénzek nyilvános és átlátható elköltését segíti elő – tevékenységének bemutatása mellett az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerrel (EKR) is megismertették a vendégeket – Dr. Csányi István, a Miniszterelnökség közbszerzésekért felelős államtitkára által.

A tapasztalatokról is szó esett az EU-s támogatásokra támaszkodó beszerzések, valamint a hatóság szerződésellenőrzése kapcsán.

Hasznos útmutató volt az esetlegesen előforduló jellegzetes hibák taglalása a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásokban, amelyekhez kapcsolódóan jogalkalmazási kérdések is felmerültek. Mindebből következően a jogorvoslati eljárás szabályainak legfontosabb változásai is egy külön témát alkottak a konferencia végén.

Szöveg, fotó: Koppányi Szabolcs





hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Öt megyei irodával segíti a munkalehetőségek javítását a foglalkoztatási paktum

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat a „Megyei szintű foglalkoztatási megállapodások foglalkoztatási- gazdaságfejlesztési együttműködések” elnevezésű projekt nyitórendezvényét tartotta 2018. február 6-án, a debreceni Megyeháza Árpád termében. Sokan voltak kíváncsiak a hasznos információkra. Elsősorban megyei településvezetők tették tiszteletüket a rendezvényen.

A megnyitó során a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal főigazgatója, Vasas Lászlóné dr. a család társadalmi szerepéről beszélt, s arról, hogy egy jól működő családban fontos, hogy minél több keresőképes tag legyen. Emiatt is lényeges, hogy Hajdú-Bihar megyében 4,1 milliárd forintot – Debrecennel kiegészülve ennek a dupláját, vagyis több mint 8 milliárd forintot – fordítanak munkahelyteremtésre a közeljövőben.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke azt emelte ki, hogy Magyarországon Budapesttől keletre egyre csökken a GDP, vagyis a megyei foglalkoztatási paktum egyik lényeges feladata ennek a csökkentése lehet hosszabb távon – a munkavállalók és a munkaadók közötti hatékony közvetítés által. A másik sarkalatos téma Pajna Zoltán szerint, hogy a térségből történő elvándorlást megállítsák a jobb életkörülmények kialakításával, megfelelő perspektívát nyújtva az itt élők felé, megtartásuk végett.

Tapolcai Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője előadása során összefoglalta azokat a lehetőségeket, amelyeket munkáltatók és munkavállalók számára rejt ez a projekt, amelynek zárása 2020 februárjának végén lesz. Az osztályvezető bizakodva említette, hogy a már működő, és később is központi szerepet betöltő Hajdú-Bihar Megyei Paktum Iroda (a Megyeháza első emeletén működik) mellett nyáron további négy iroda kezdi el működését Püspökladányban, Derecskén, Balmazújvárosban és Nyíradonyban. Ugyanakkor kiemelte, hogy elsősorban az inaktív réteg megszólítása lesz hatalmas és első számú feladat az irodák számára. Több esetben ez képzéssel együtt járó munkalehetőséget jelentene számukra, a munkáltatók pedig adott időszakon keresztül (például 8 hónapig) bértámogatásban részesülnének. Távolabbi célként a keresetpótló juttatás nagyjából 80 ezer forintos összegétől a támogatott képzett bérminimum mintegy 180 ezer forintos összegéig  lehetne eljuttatni egyes, a programban résztvevő munkavállalókat.

Fotó, szöveg: Koppányi Szabolcs, KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.











hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

A helyi termékek esőben is vonzották a vendégeket Derecskén

Derecskén tartották az első idei téli vásárt, amely a Vásárszövetség égisze alatt, a helyi önkormányzat szervezésében – immár hagyományosan – indítja el az esztendőt Hajdú-Bihar megyében. A disznótorral egybekötött dínomdánom és kézműves kirakodás az esős idő ellenére is élvezetes, szórakoztató, s nem utolsó sorban ízek kavalkádját felvonultató volt.

A megnyitón Bakó István, Derecske polgármestere, Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára és Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő mellett részt vett Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is. Míg Bulcsu László alelnök arról beszélt a rendezvényen, hogy a hagyományok éltetése a cél továbbra is a piaci alapon működő megyei vásársorozaton. Ahol termelők, árusok és vevők találnak egymásra. Hajdú-Bihar megye kézművesei mutathatják meg portékáikat – és árulhatják -, emellett a gasztronómiai élmény is egyedi.

Az évkezdet tisztessége Derecskét illeti, hiszen 2015-ben ebben a megyei városban alapították meg a Vásárszövetséget, amely tucatnyi hajdú-bihari, valamint több határon túli magyarlakta település és a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat összefogásával jött létre, védendő a helyi értékeket, s azok piacra jutását.

Ebben az évben is további rendezvényeken várják a finom falatokra és a helyik termékekre, valamint a népi kultúrára vevő közönséget a Vásárszövetség tagjai, hiszen átlagosan minden hónapra jut egy-két ilyen esemény majd 2018-ban, megyeszerte.

Fotó: Derecske Város Önkormányzata (Pásztor Katalin) és HBMÖ (Führer Mária), KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA érhető el.
Szöveg: Koppányi Szabolcs

















)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Így lesz ízletes, ami kézműves

Közel sem rendhagyó vagy furcsa módon került étel olyan fazekas remekekbe, amelyekben elkészítették, majd onnan kitálalva – többek között – maguk a készítők és vendégeik fogyasztották el az ízletes étkeket. A Magyar Népművelők Egyesülete által meghirdetett “Kultúrházak Éjjel-Nappal” országos programhoz is kötődött az az összejövetel, amelyet Debrecenben tartottak február 2-án, a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület székházában, vagyis a Népi Mesterségek Házában.

A “Fazekasok Fakanállal” elnevezésű rendezvényen amolyan évindító beszélgetésre invitálta a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület azokat a partnereit, akikkel szakmai kapcsolatban állnak, együttműködési megállapodásuk van velük, illetve akikkel rendezvényeiket sok esetben közösen szervezik.

A finomságokat saját edényeikben főzték ki a fazekas mesterek és tálalták – mintegy utalva a 2018 májusában immár 10 éves jubileumát ünneplő Nemzetközi Fazekas Fesztivál közelségére.

A beszélgetéssel egybekötött estebéden részt vett Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke. A Hajdú-Bihar Megyei Értéktár Bizottság, a Kézműves Alapítvány, a Déri Múzeum, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. megyei irodája szintén képviseltette szervezetét.

Fotó: Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület
Szöveg: Koppányi Szabolcs

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Vicces Vilmos eljött, hozott-vitt Napot!

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat által vállalt szemléletformáló akciók egyike  – egyúttal a megye klímastratégiájának része -, az általános iskolák alsó tagozatos diákjait célzó, a klímaváltozás problematikájával, a klímatudatos magatartással foglalkozó tantermi színi előadások lebonyolítása. Ezek az előadások a megye településeinek 24 különböző helyszínén voltak, illetve lesznek láthatók. Február 2-án a debreceni Árpád Vezér Általános Iskolában Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is megtekintett egy ilyen mintaórát, amelyen a Csokonai Színház három színésze, Edelényi Vivien, Papp István és Kránitz Richárd vonta be a gyerekeket a “Ha eljön Vilmos” című darabba.

A megyei önkormányzat által a Csokonai Színháztól egy pályázat keretében igényelt előadás nemcsak élvezetes, fantáziadús, a gyerekek figyelmét láthatóan kiválóan lekötő modern produkció, de egyben szemléletformáló jelentősége is kiemelendő. A Madák Zsuzsa által rendezett darab ugyanis egy fantáziavilág néhány gyereklakója szemén keresztül juttatja el a nézőket (esetünkben többségükben szintén gyerekeket, de felnőtteknek is ajánlható a mű megtekintése) egy eleinte “csak” mesés történettől odáig, hogy a darab második részében maguk a nézők is bekapcsolódjanak a sztori szövögetésébe, interaktívvá téve a színdarabot.

A színészek – és a rendező -, valamint az előadásban segédkező Gemza Melinda drámapedagógus remekül ötvözik a mesélős, a bábjátékos és a beszélgetős, feladatmegoldós elemeket a nem rövid, mintegy két órás darab során – közben szünettel. Ezáltal a gyerekek nem érzik tehernek a hosszú előadás megtekintését – főleg úgy, hogy időnként játékos, mozgással, sok nevetéssel is járó, a színészekkel közös produkcióba foghatnak. Ezek a kis játékok önmagukban is megálló csoportos foglalkozások, ám a produkció egészébe is szervesen illenek, egyúttal mindegyikkel előrébb jutnak a gyerekek a fő felismerés felé.

Az előadás tehát lassan, lépésenként vezeti odáig a gyerekeket, hogy saját kérdéseiket is megfogalmazva (és feltéve) értsék meg nagyobb távlatokban gondolkozva a társadalmi együttélés és az egymásra figyelés, szűkebb értelemben véve pedig környezetünk védelmének fontosságát.

A színdarab történetéről (amelyik minden egyes előadás során változik a vége felé, hiszen éppen ez a lényeg, hogy a gyereknézők maguk alakíthatják azt) nem lenne szerencsés bővebben beszélni. Legyen ez meglepetés minden gyerek és felnőtt számára!

Annyit elöljáróban azonban elmondhatunk, hogy az Árpád Vezér Általános Iskola kis diákjai a végén már együttes erővel és nagyon lelkesen léptek be a történet alakításába – a drámapedagógus és a színészek segítségével -, egyszerűbb részszerepeket maguk is eljátszva. A kiváló zeneválasztás, az első ránézésre feleslegesnek tűnő tárgyak tudatos bevonása a történetbe, az egyszerű, gyerekek számára is érthető, mégis, némi gondolkodást, valamint nagyon sok empátiát és logikus kérdésfeltevést igénylő színdarab minden bizonnyal hatékonyan osztja meg fő üzenetét a nézőkkel. Egyúttal rávezeti a fiatalokat (és felnőtteket), hogy melyek az igazi emberi, társadalmi és melyek a talmi értékek. Avagy: nem minden arany, ami fénylik… Érdekes az a megoldás is, hogy a kimondottan egyszerű, az iskolák bármilyen terméből percek alatt rögtönzött színpadot (és nézőteret) varázsoló díszlet és a gyerekek számára könnyen felismerhető, számukra egyből befogadható színi kellékek (pl. okostelefon és szimpla pomponok, porszívó és több funkciós zsámoly) milyen jól illeszkednek a darabba, milyen kifejezőek. Mindez megtoldva kiváló színészi alakításokkal. Az pedig, hogy a gyerekeknek maguknak kell rájönniük az igazi üzenetre telitalálat, hiszen ezáltal jobban rögzül bennük az és vélhetően mélyebben bennük is marad, mint egy szimpla tanóra felolvasása során.

HAJDÚ-BIHAR MEGYE KLÍMASTRATÉGIÁJA IDE KATTINTVA OLVASHATÓ.

Fotó (nagyításért katt az adott képre), szöveg: Koppányi Szabolcs, KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA tekinthető meg.











hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Magyarországon, így megyénkben is komolyan kell venni a klímavédelmet

A legutóbb január 30-án, kedden Püspökladányban tartott workshop keretében tájékozódhattak a meghívottak Hajdú-Bihar megye klímavédelmi stratégiájáról – a megye több településén adott széleskörű tájékoztatást a meghívott vendégeknek a szakemberekből álló csapat az elmúlt időszakban.

Bulcsu László,  Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a megyei önkormányzat egyáltalán nem tekint csupán kipipálandó tételként, szükségszerűen megoldandó feladatként erre, hanem kiemelt projektként kezeli a térségi klímavédelmet, hiszen a felelős magatartás kialakítása az itt élőkben a szemléletformáló akciók, a pályázatok, valamint a szakemberek előadásai révén voltaképp küldetése a megyei önkormányzatnak.

Püspökladány polgármestere, Dombi Imréné felelevenítette azt a közeli, tavalyi emléket, amikor egy szupercella okozott jelentős anyagi károkat városában. A térségben ilyen erősségben nem igazán gyakori, nagy viharral együtt járó természeti jelenség pedig minden bizonnyal a klímaváltozás egyik negatív hozománya, vagyis most már saját bőrünkön tapasztaljuk, mennyire nem szabad félvállról venni környezetünk, éghajlatunk globális és térségi szinten történő védelmét.

Bodó Sándor országgyűlési képviselő hasonló gondolatokat osztott meg a hallgatósággal. Hiszen eddig általában távoli vészként tekintettünk Magyarországon a nagy természeti katasztrófákra, filmekből vagy messzi vidékekről szóló hírekből értesültünk ezekről. Ám a valóság az, hogy egyre inkább aktuális a mi számunkra is a környezet- és klímavédelem itt, a Kárpát-medencében is, vagyis legyinteni rá nemcsak butaság, de egyenesen felelőtlenség.

Az előadásokat a már ismert szakemberek tartották Püspökladányban is. Taksz Lilla (klímavédelmi szakreferens, Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat), valamint Maczik Erika (Platform titkársági munkatárs, Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat) előadása mellett Mihalik Zsuzsa (nemzetközi referens, HBMÖ) a CitiEnGov-ról, mint klímabarát nemzetközi projektről adott információkat.

Hajdú-Bihar megye klímastratégiájának elkészítése, az ehhez kapcsolódó, elsősorban a megye lakosságának szemléletformálását célzó projekt végleges lezárása 2018. április 20-án megtörténik.

Napjainkban az éghajlatváltozás hatásainak csökkentése egyre erősödő hangsúlyt kap az Európai Unió tagországainak törekvéseiben. Az Európai Unió 2030-ig szóló éghajlat- és energiastratégiája az eddiginél is fontosabb szerepet szán e célkitűzésnek. A várható hatások csökkentése mellett kiemelt szerep jut a klímaváltozáshoz kapcsolódó széleskörű szemléletformálásnak, amely rávilágít, hogy nemcsak a gazdasági szereplőkön, döntéshozókon múlik éghajlatunk jövője, hanem mindannyiunkon.

HAJDÚ-BIHAR MEGYE KLÍMASTRATÉGIÁJA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL.

KÉPGALÉRIA a püspökladányi eseményről IDE KATTINTVA érhető el.













hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Újabb megyei településeken folytatódott a klímavédelmi szemléletformálás

Hajdú-Bihar megye klímastratégiájának elkészítése, az ehhez kapcsolódó, elsősorban a megye lakosságának szemléletformálását célzó projekt végleges lezárása 2018. április 20-án megtörténik. Az ide vezető munkafolyamat jelenlegi része az úgynevezett társadalmasítása a még pár napig, 2018. február 2-ig bárki számára véleményezhető dokumentumnak (amely IDE KATTINTVA érhető el). Ennek során workshopok keretében a megye több településén adott és ad széleskörű tájékoztatást a meghívott vendégeknek a szakemberekből álló csapat az elmúlt napokban.

Az események fontosságát jelzi, hogy mind január 25-én Balmazújvároson Veres Margit, mind január 26-án Berettyóújfaluban Muraközi István polgármesterek megtisztelték jelenlétükkel a workshopot, egyúttal köszöntötték a vendégeket.

Taksz Lilla (klímavédelmi szakreferens, Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat), valamint Maczik Erika (Platform titkársági munkatárs, Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat) előadása mellett Mihalik Zsuzsa (nemzetközi referens, HBMÖ) a CitiEnGov-ról, mint klímabarát nemzetközi projektről adott információkat.

Mi is az a megyei klímastratégia? Napjainkban az éghajlatváltozás hatásainak csökkentése egyre erősödő hangsúlyt kap az Európai Unió tagországainak törekvéseiben. Az Európai Unió 2030-ig szóló éghajlat- és energiastratégiája az eddiginél is fontosabb szerepet szán e célkitűzésnek. A várható hatások csökkentése mellett kiemelt szerep jut a klímaváltozáshoz kapcsolódó széleskörű szemléletformálásnak, amely rávilágít, hogy nemcsak a gazdasági szereplőkön, döntéshozókon múlik éghajlatunk jövője, hanem mindannyiunkon.

A projekt során még Püspökladányban tartanak workshopot a héten (január 30., kedd). emellett rendhagyó tantermi előadás során ismerkedhetnek meg a gyerekek az éghajlatunkat kímélő életmóddal és a klímaváltozás lehetséges veszélyeivel.

Mindemellett egy 500 példányszámban megjelentetni kívánt ingyenes bemutató kiadványt adnak majd az olvasók kezébe – a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat készíti el -, amelyben mind a projekt kivitelezése során elvégzett munka képi illusztrálása tekinthető meg, mind szemléletes útmutatás található a környezettudatos életmóddal kapcsolatosan. Ebben a kiadványban kapnak kiemelt helyet azok a gyerekmunkák is, amelyeket a különböző szemléletformáló pályázatokra adtak be, rajz, irodalom, film, fotó formában az iskolások az elmúlt hónapokban.

Fotó: Czeglédi Mónika (KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el)
Szöveg: Koppányi Szabolcs









hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Idén is számos pályázatban vesz részt a megyei önkormányzat

A megyei közgyűlés egyhangúlag fogadott el minden előterjesztést a 2018. év első Hajdú-Bihar megyei ülésén. A 2018-as esztendő költségvetési rendelete is ezek között volt, amelyről Pajna Zoltán, a közgyűlés elnöke tájékoztatta a képviselőket.

Ebből kiderült, hogy az állami támogatás összege nem változott, vagyis 283 millió forint lesz idén is. Ám Pajna Zoltán elnök szerint ez jelentősen emelkedhet a megyei önkormányzat aktív pályázati tevékenységének köszönhetően (15 nemzetközi és 2 hazai pályázatban vesz részt), így mintegy 700 millió forintról beszélhetünk költségvetésként 2018-ban – ami az elnök szerint optimális esetben akár az 1 milliárdot is elérheti év végéig.

Mint hozzátette ezekhez a megyei közgyűlés elnöke, bár a megyei önkormányzat nem fenntartója intézményeknek, de fontos szerepe lehet ezután is a térségi együttműködések elősegítésében. Az egyes TOP-os (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) beruházásokat helyben megoldják az önkormányzatok, ám sok esetben nincs, aki egybefogja ezeket, amit a megyei önkormányzat el tud végezni.

A hozzászólások során több képviselő is dicsérte a megyei önkormányzat munkáját az elmúlt időszakban, legyen szó akár valamelyik osztályának napi működéséről, akár saját cége, a Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség tevékenységéről.

A képviselő testület a megyei közgyűlés elnöke és alelnökei munkáját is pozitívan értékelte, kiemelve, hogy sokszor saját keretből is tudtak le-lecsípni támogatási összegeket egy-egy adott hasznos megyei kezdeményezés előrehaladásának segítésére. Emellett az aktivitásukat is elismerték, hiszen Pajna Zoltán elnök, valamint Bulcsu László és Tasi Sándor alelnökök az előző évben számtalan Hajdú-Bihar megyei, sőt, határon túli magyar rendezvényen vettek részt, illetve a megyei önkormányzatnak – tette hozzá az elnök – mintegy 400 rendezvényhez, eseményhez volt köze, illetve vezetői szinten jelent meg ezeken.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzati Hivatal 2017-es tevékenységéről is döntöttek a képviselők – elfogadták a beszámolót. A hivatali ügyintézéssel, a munkatársak segítőkészségével teljes mértékben elégedettek voltak a képviselők.

A megyei közgyűlés elfogadta a “Magyar Szürkék Útja – kulturális tematikus útvonal Hajdú-Bihar megyében” című projekt támogatási szerződésének módosítását is, ahogy az EUREGA nemzetközi pályázatban való részvételt, valamint a megyei területrendezési terv módosításának előkészítését is.

KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények

Ismét a diákolimpia legjobbjai Debrecenben

A 2018. évi diákolimpia országos döntőit tartják Debrecenben a hétvégén (péntektől vasárnapig) az 5-6. korcsoportban, kosárlabda, kézilabda és röplabda sportágakban. A szokásos helyszínnek számító, mindig magas színvonalú rendezéssel előrukkoló megyeszékhely tehát újra a magyar diáksport fővárosa pár napig – méltán.

Erre utalt Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke is a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban tartott 2018. január 25-i, csütörtök esti megnyitón elmondott köszöntőjében. Hiszen Debrecen, valamint Hajdú-Bihar megye már sokszor bizonyította rátermettségét egy-egy komoly sportesemény megrendezését illetően. Tasi Sándor a fiatal sportolókhoz szólva arra buzdította őket, hogy a mérkőzéseik közötti szünetekben nézzenek szét Debrecenben és Hajdú-Bihar megyében, amennyire tehetik. Kapcsolódjanak ki, ismerkedjenek meg épített és természeti nevezetességeivel.

Dr. Szekeres Antal, Debrecen Megyei Jogú Város jegyzője is köszöntötte a vendégeket, majd Daragó Lászlóné, a Magyar Diáksport Szövetség tiszteletbeli alelnöke, a Diákolimpiai Bizottság elnöke hivatalosan is megnyitotta a január 25-28. között Debrecenben zajló diákolimpia döntőit, a fenti három sportágban. Előtte azonban felelevenítette azt a nagy élményt, amikor sok évvel ezelőtt egy fiatal kézilabdázó, a később, felnőttként sikerek garmadáját magáénak tudó Zubai Szabolcs pályafutása éppen egy ilyen diákolimpián indult el a magasba – arannyal a nyakában, majd nem sokkal ezt követően szintén Daragó Lászlóné akaszthatta Zubai nyakába a junior világbajnoki bronzérmet is.

Az ünnepségen több illusztris személy mellett részt vett a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke, a megyei közgyűlés képviselője, Kovács Zoltán is.

A megnyitó során az eskütételt Tóvizi Petra, a DVSC-TVP fiatal, NB1-es  játékosa mondta előre a döntő résztvevőinek, akik a Hódos egyik oldali lelátóit teljesen megtöltötték.

A műsor részeként a Piruett Táncegyüttes lendületes műsorát láthatták a vendégek, akik több stílusban is megmutatták tudásukat. Ezt követően a nemcsak Debrecenben, de országosan is népszerű Kerozin együttes frontembere, Kovács Axel adott elő néhány igazi rock nótát gitárkísérettel, amolyan esti „bemelegítésként” a másnap kezdődő diákolimpiai döntők előtt. 

A kézis lányok a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban, míg a fiúk a Böszörményi úti Kecskeméti János Sportcsarnokban (Agrár) játszanak pénteken és szombaton, míg a vasárnapi helyosztókat egyaránt az Agráron vívják, a dobogóért zajló találkozókat pedig a Hódosban, ahol a végső eredményhirdetés is zajlik majd.

Kosárlabdában a lányok a legújabban épült, Dóczy utcai DESOK-ban (Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont) vívják mérkőzéseiket péntektől szombatig, a fiúk pedig a Tóth Árpád Gimnázium tornatermében. Vasárnap a helyosztókat a DESOK-ban, a lány és fiú döntőket, bronzmeccseket pedig a TÁG-ban tartják eredményhirdetés ugyanitt).

A röplabda versenyek résztvevői a csoportmeccseiket (lányok és fiúk is) a Csengő utcai DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium tornatermében játsszák pénteken és szombaton is. Ezután sem költöznek azonban, hiszen a vasárnapi helyosztókat és a döntőket, dobogós csatákat is itt rendezik számukra.

Fotó (nagyításért katt a képekre), szöveg: Koppányi Szabolcs, KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.






















hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények